A cimbalom, mint kortárs hangszer

A Fonó gondozásában jelent meg 2021 végén Lukács Miklós, a hazai kortárs zene legsokoldalúbb előadójának első cimbalom szólólemeze. Az album  a világon egyedülálló módon csak a cimbalom eszköztárát használja a lemezen hallható kísérleti elektronikán keresztül is. A „No Man’s Land” már elérhető a legnagyobb stream platformokon, illetve a Fonó webáruházában.

Lukács Miklós, a magyar kortárs zene és jazz megkerülhetetlen személyisége élete első szólóalbumán éteri tájakra kalauzolja a hallgatót. A „No Man’s Land” (A Senki földje) címen 2021 december végén megjelent lemez elkészítéséhez a világjárvány adott teret és időt, ugyanis a lemezen hallható kompozíciók a tavalyi kényszerű lezárások hónapjai alatt születtek meg. A munka során a szerző társproducerei Kopcsik Márton és Moldvai Márk voltak, a felvételek pedig a Bresaola stúdióban és a szerző otthonában készültek.

Az új lemez előadásmód és megszólalás tekintetében tovább lép a szerző korábbi munkáinak horizontján, egyik legfontosabb ihletése a kísérleti ambient-jazz. Az album egyúttal a világ első olyan cimbalom szólólemeze is, amelyen a hangszeren kívül csak és kizárólag olyan elektronikus zenei elemek hallhatóak, amelyek – többek közt mintázás és effektek segítségével – a cimbalom eszköztárát használják. Az instrumentális darabok egy minden elemében egyedi, mégis egységes megszólalást hoznak létre, egyaránt merítve a világzene, a free jazz, az ambient, a noise, valamint a kortárs kísérleti elektronikus és akusztikus zene univerzumaiból, de egyúttal műfaji korlátokon túllépő kísérletek azzal kapcsolatban is, hogy a 21. század elején miként lehet érvényes formában a cimbalomhoz, mint kortárs hangszerhez nyúlni.

A „No Man’s Land” kompozícióin keresztül Lukács Miklós arra a jelenségre reflektál, hogy a digitalizáció és a pandémia felszámolták a „híres előadó – híres darab – híres helyszín” hármasságát, ezek a változások pedig megkérdőjelezik a művész „örökérvényű” jelenvalóságát a létrehozott műben. „A bezártság, a karantén megszüntette a művészi én hagyományosan utolsó színterét, az élő fellépéseket. A nappalikban, hálószobákban és a magánszféra ki tudja még, hány helyszínén bármikor elérhető online koncertek során viszont a visszacsatolás a művész számára elmarad” – mondja a szerző.

Lukács Miklós szerint „a járvány alatt a streamkoncertek során a közönség arcát nem láthattuk, a reakcióit nem érzékeltük, a siker lájkok és nézettség formájában jelent csak meg”, így úgy véli, a zene alkalmazkodott az emberek otthoni rutinjához, ami előtte éppen fordítva történt. „Kíváncsi vagyok, hogy ezek után a zene visszaemelése a fizikai térbe bizonyos változtatások mellett milyen reakciókat szül”.

A darabok hangulati fókuszai Martin Luther King a lemezt nyitó gondolatát követően Hamvas Béla és Pilinszky János reményről és reménytelenségről írt sorai mentén nyílnak ki: 

“Kihűlt világ ez, senki földje. S mint tetejébe hajított ócskavasak, holtan merednek reményeink, a csillagok.” (Pilinszky János)

“A földön legalább egy Felébredt álmodónak mindig kell lenni, különben a világ az éjszakában elmerülne.” (Hamvas Béla)

A hét egybefüggő tétel azonban egyértelmű kérdések és válaszok helyett felvetéseket és megközelítéseket mutat fel, a választás lehetőségét pedig a hallgatóra bízza az ellenpólusok, azaz ego és egonélküliség, digitális és analóg, elektronikus és akusztikus, remény és reménytelenség között, amely választás a szerző szerint végső soron hozzáállás és nézőpont kérdése.

A lemezbemutató előadás során Lukács Miklós ezekre a kontrasztokra építve szeretné kísérlet tárgyáva tenni, hogy az előadó-művészet eddigi előfeltevései valóban kikezdhetőek-e, és hogy ebben a kísérletben hajlandó-e részt venni a közönség, azaz megvizsgálni, hogy maga az előadás-e a fontos, vagy az akkor hallható zene és annak üzenete.