ha Gramofon - klasszikus és jazz zene

A cseh Böhm

Furcsa a cím, hiszen a Böhm szó jelentése: cseh. De mire is gondolok? Arra, hogy Rafael Kubelík művészete kapcsán olyasvalami is relevánsnak tetszik, amit kiemelten igaz Karl Böhmre nézve. A Profil kiadó Kubelík felvételeiből válogatta új kiadványát. Logikusan végig jó a hangminőség és indokolt az összeállítás. A híres hegedűs, Jan Kubelík fiaként Kubelík maga is játszott e hangszeren, bizonnyal nem is rosszul, ha diplomakoncertjén Paganini egyik Hegedűversenyét adta elő. 

Zay Balázs

A karmester-zeneszerző életútja érdekesen kapcsolódott Soltiéhoz. Solti előtt volt a Chicagói Szimfonikus Zenekar vezetője, ennek Claudia Cassidy ármánykodása vetett véget, majd szintén előtte állt a Covent Garden élén, ahol - úgymond ‘idegenként’ - állítólag Sir Thomas Beecham nem látta szívesen. Fénykora ezután jött el: tizennyolc évig állt a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara élén. Ebben a városban évekkel előtte járt Solti, s itt most Kubelík is nagy sikert tudott elérni. 

Miért a cseh Böhm? Azért, mert művészetük lényege hasonló. Valamilyen finom hangulati elem gyakori érzékeltetése, mely elsősorban hazájuk zenéjéhez és hangulatához kapcsolódik. Emellett közös bennük a kiemelten színvonalas, kidolgozott, ihletett, szélsőségektől mentes és gyakran reprezentatívnak nevezhető előadások létrehozása. A szóban forgó, finom hangulati elem a zene olyan nemzeti karakterének megmutatása, amire csak kevesen képesek, legalábbis abban a mértékben, ahogyan ők. Részben közös is kettő, noha karakterében más. Mindkettő valamilyen szinten, de nem ugyanúgy kedélyes. Más az osztrák kedélyesség és más a cseh, mégis kedélyesség mindkettő. Ezt Haydn, Mozart, Beethoven, Schubert műveiben Böhm tudta kimagasló mértékben megmutatni, Dvořák, Smetana alkotásaiban pedig Kubelík. 

A cím érdekes: Keleti klasszikusok gyűjteménye. Szokatlan csehek, Bartók és oroszok ilyen összekapcsolása, de tulajdonképpen igaz, csak nem szabad elfelejteni közben, hogy ez egyúttal a nyugati kultúra centrális részét jelenti. Azt gondolná az ember, se szeri, se száma az Újvilág-szimfónia remek felvételeinek, ám ez csak részben igaz. Ha érzékenyebbek vagyunk a finomságokra, rögtön csökken a szám. Sok a "jó, jó, de" -jellegű felvétel. Számomra ez esetben Böhm, Karajan és Kubelík marad az élen. Míg sokszor kifejezetten örülök az alternatív megközelítésnek, e mű esetében azt szoktam érezni, e három dirigens jár a helyes értelmezés környékén. Ez részben a mű szerkezetileg adekvát beállítását, részben pedig az inherens nemzeti idióma kibontakoztatását jelenti. Itt a VII. és IX. szimfóniát halljuk. A szimfóniák teljes előadásai közül messze kimagaslik Kubelíké. Ami engem illet, értékelem Kertészét, de ebben bizony inferiornak látom. Örülök, hogy szerepel az anyagban Rudolf Firkusnyvel a Zongoraverseny, mely nem érdemli meg, hogy ennyire a Csellóverseny árnyékában hagyják. Halljuk ezt is, Pierre Fournier közreműködésével. A híres, Széll vezényelte felvételénél bizony épp az említett cseh jelleg miatt érzem Kubelíkét, ha nem is jobbnak, de különlegesebbnek. 

Smetana Hazám ciklusát Kubelík sokszor rögzítette, ide a Bécsi Filharmonikusokkal készített monó felvétel került. Erre az Újvilág-szimfónia kapcsán mondottak igazak, azzal a megszorítással, hogy néhány más cseh karmester értelemszerűen szintén fellelte benne a kivételesen eredeti hazai hangot, köztük például Václav Talich. 

 

Örömmel hallom Martinů több művét, aki szerintem az egyik olyan modern zeneszerző, akire jobban oda kellene figyelni. Ha zsenialitása nem éri is el Bartók szintjét, a jelentős komponisták közt a helye, és jó lenne, ha több karmester foglalkozna vele. Itt négy különböző jellegű műve hallható, köztük a IV. szimfónia és két olyan alkotás, mely a múltba tekint vissza: a Piero della Francesca freskói olyasvalamire, amire büszke lehet az ember, a megindító Emlékezés Lidicére pedig egy szégyenteljes eseményre. Kubelík egyébként modern szerzők jeles előadja volt, Berg bonyolult Hegedűversenyének természetes folyását a karmesterek közül neki sikerült megragadnia a legjobban, ez azonban logikusan nincs a keleti klasszikusok közt. (Kelet és nyugat határa így valahol Bécs és Pozsony közt van, bár Metternich szerint a Balkán a Rennwegen kezdődik.) Remek Janáček Sinfoniettája és Taras Bulbája is, bár előbbi esetében az I. tétel Kubelík-féle lassabb és lágyabb verzióját kivételesen alternatívnak és nem reprezentatívnak érzem. 

Szerepel az anyagban két Bartók-mű is. A zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára még Chicagóból, a Concerto pedig a Royal Filharmonikus Zenekarral. Előbbi Kubelík nyitottságának és sokoldalúságának kiváló példája. Csodálatos epikus előadás mindkettő, a Concerto leginkább a második Karajan-felvétellel áll némi rokonságban. Sokan biztos alternatívnak tekintik, szemben Reinerrel, a későbbi Soltival, Kocsissal, én azonban preferálom ezt az irányt. Kubelík azon kevesek közé tartozik, akik merték Bartókot szabadabban interpretálni, és akik eközben a mű mélységeire éreztek rá. 

Az Egy kiállítás képei előadását érdekes módon részben szokatlanul keménynek érzem, de botorság volna ezt nem szubjektívnek tekinteni, hiszen miért ne volna joga a Promenád kezdetét másképp elképzelni, annál is inkább, hiszen ő a nagy karmester. Az orosz anyagban ugyancsak látszik Kubelík nyitottsága a modern felé, Sosztakovicstól a IX. szimfóniát vezényli. 

Reményeim szerint jön majd egy második album Nyugati klasszikusok címmel, köztük Mozart, Beethoven, Mahler, Schumann. Bár Mahler hol is született? A csehországi Kaliště faluban. 

 

Kiadó: Profil Edition Günter Hänssler 

Katalógusszám: PH19019