ha Gramofon - klasszikus és jazz zene

A történelem viharai közt

A Profil kiadó ezúttal egy manapság kevéssé ismert orosz zongoraművész, Emil Gilels legjobb felvételeiből készített válogatást, melyen ritkán hallott művek és átiratok is szerepelnek.

Zay Balázs

A felvételek harminc éven ívelnek át, 1933 és 1963 közt készültek. A gyűjtemény elején korai felvételek, aztán – a kiadó szokása szerint – eléggé vegyes, de roppant érdekes válogatás.

Rövid darabok, Busoni-, Tausig-, Godowsky-átiratok, részletek. Kiütközik Gilels elsöprő tehetsége, játékának roppant ereje, sodrása. Chopintől stílusosan az Asz-dúr polonaise „Héroïque”. De van kvázi modern is, Poulenc. Aztán Bach, az I. partita és az V. francia szvit részletei, az Aria variata és a Kromatikus fantázia és fúga. Gilels a későbbiekben ritkán játszott Bachot. Sajnos. Ezeken a felvételeken megmutatkozik, hogy Gilels más is tudott lenni: egyenletes, nyugodt, kiegyensúlyozott. E kvalitások aztán késői Beethoven-felvételein is megjelentek. Grinberg, Richter, Feinberg mellett Gilels is azok közé az orosz zongoristák közé tartozott, akik Bach zenéjének is avatott tolmácsolói voltak. Másként, de adekvátan. A d-moll toccata és fúga Tausig-féle átirata igen érdekes, az előzőektől eltérően, melyeket Gilels alapvetően lágyan és énekelve közelített meg, itt rettenetes erővel és dinamikával játszik. Öröm hallani a Kirill Kondrasin-vezényelte V. brandenburgi versenyt, mely talán a zongoraversenyek forrása, de ma már kevesen játsszák zongorán. Hegedűn húga, Elisabeth Gilels játszik. Az első tételt elég tempósan indítják, s a nagy kadencia felettébb lenyűgöző: a zongorista egyenletesen, nyugodtan megy végig rajta, egyetlen pillanatra sem billen ki a megkezdett ritmusból. Scarlatti szonátáiban értelemszerűen bő tér jut a technikának és a karakterizálásnak.

A gyűjtemény szinte végig azt mutatja, milyen virtuóz volt Gilels, mennyire acélosan, keményen zongorázott, ugyanakkor játéka mennyire tele volt zeneiséggel, és sokszor, ha kellett, kifejezetten költői és éneklő is tudott lenni. Bár a szovjet rendszer rengeteg értéket elpusztított, a békeidők zongorás kultúrájából sokat megőrzött, ezt mutatja, hogy Gilels is játszott Rameau-t, Carl Philipp Emmanuel Bachot, Clementit, sőt, Haydnt is. Vivaldi A-dúr hegedűszonátája (Op. 2 No. 2, RV 31), melyben ugyancsak húga működik közre, egy ma már sajnos szinte ismeretlen világot idéz fel: zongorajáték, kimunkált dallamokkal. Hallunk velük egy Haydn-triót is csak hegedűn és zongorán. Beethoven ­op. 97-es 7. B-dúr „Erzherzog” zongoratriója és Haydn két triója a nyugodt, kimért muzsikálás példája. Ezekben Elisabeth Gilels férje, Leonyid Kogan játszik hegedűn, csellón maga Rosztropovics működik közre. Haydn No. 11-es zongoraversenyét kevésbé sikerültnek érzem, mintha Rudolf Barsaj kamarazenés beállítása kevésbé felelt volna meg Gilels ösztönös megközelítésének.

Mozart KV 461-es zongoraversenyét Franz Konwitschny kíséri egy 1960-as élő felvételen, s a kétzongorás versenyről egy 1949-es felvételt hallunk Kondrasin vezényletével, Gilels egykori kedves partnere, Yakov Zak közreműködésével. Ezt a művet később Elena lányával és Karl Böhmmel vette fel a Deutsche Grammophonnál, ami elmondása szerint élete egyik nagy élménye volt.

Nagyon érdekes A varázsfuvola nyitánya Busoni átiratában. Kár, hogy ezeket az átiratokat ma már nemigen játsszák, ha másként nem, olykor ráadásként.  

Három Beethoven-szonáta szerepel a kiadványon: Op. 2 No. 3 (1952, Moszkva), Appassionata (1961, Moszkva) és Op. 90 (1957, London). Mindhármat felvette aztán nagy, befejezetlen késői sorozatában a Deutsche Grammophonnál. Mint oly sokszor, az élő felvételekben van valamilyen plusz az interpretáció bátorságát, az előadás spontaneitását tekintve. Az Appassionatában szinte minden benne van, amit a többi műben Gilels mutatott. Avagy az, amit Beethoven az Op. 90-es szonáta első tételéhez írt: Lebhaftigkeit und durchaus mit Empfindung und Ausdruck (elevenség és végig beleérzéssel és kifejezően).

Aztán Beethoven öt zongoraversenye következik. A C-dúr és az Esz-dúr Kurt Sanderlinggel és a Cseh Filharmonikusokkal (1958 november, Prága), a B-dúr André Vandernoottal és a Párizsi Conservatoire Zenekarával, a c-moll Kondrasinnal és a Szovjetunió Állami Szimfonikus Zenekarával (1951, Moszkva), a G-dúr Leopold Ludwiggal és a Philharmonia Zenekarral. Utóbbi kiválasztásával azért nem értek egyet, mert az Esz-dúrral együtt folyamatosan forgalomban tartotta az EMI, illetve a Warner, míg a többi ritkaságnak számít. Jobb lett volna tán a prágai felvételeket hozni a c-moll kivételével – utóbbi tekintetében szerencsés a Kondrasin-féle moszkvai felvétel, mivel a prágai szerepelt ugyane kiadó nemrég megjelent Sanderling-kiadásában.

Az anyag Schuberttel zárul. A D. 853-as „Gasteiner” szonátát Gilels energikusan, katonásan adja elő. Az utolsó darab roppant érdekes, ismét valami, amit manapság már nemigen hallani. A négykezes f-moll fantázia Schubert egyik legszebb alkotása. Gilels ezt is felvette a Deutsche Grammophonnál Elena lányával. A Profil gyűjteményében Kabalevszkij átiratában halljuk Kondrasin és a Moszkvai Filharmonikus Zenekar közreműködésével: egy zongoristával és zenekarral. Nem ez az egyetlen átirata a műnek, Mottl például zenekarra ültette át. A magam részéről örülnék, ha ezek az érdekes változatok gyakrabban hangzanának el. Az album Gilels nagyságát, sokoldalúságát mutatja, életművének sok ismeretlen szegmensét, s azt, hogy mennyi minden felett átsiklik a ma uralkodó ízlés.   

Profil Edition Günter Hänssler PH17065