ha Gramofon - klasszikus és jazz zene

Dvořák és a gordonka

A Deutsche Grammophon új lemezén Daniel Barenboim és Zenekara, a Berlini Állami Zenekar a nyugat-Keleti Díván zenekar szólógordonkását, Kian Soltanit kíséri Dvořák h-moll csellóversenyében. Barenboimnak nem ez az első felvétele, még fiatalon a feleségét kísérte a Chicagói Szimfonikus Zenekar élén, melynek később  - Solti javaslatára - vezető karmestere lett. 

Zay Balázs

A zenekar rendkívül kidolgozottan játszik, szép, puha és kiegyensúlyozott hangzással. Barenboim inkább kényelmes tempókat vesz. Biztos háttér a fiatal szólistának. Soltani kétségkívül kiváló csellista, nem véletlenül emelte ki Barenboim a palesztin-izraeli megbékélés előmozdítását szolgáló zenekar tagjai közül. Soltani csellóhangja szép, intonációja kiváló, frazeálása változatos. Illeszkedve Barenboim széles, ugyanakkor nem telt előadásmódjához érezhetően szabadon adja elő a magánszólamot, feltűnően széles hangsúlyozási skálát alkalmazva. Élő felvételről lévén szó Jacqueline du Pré és Barenboim említett stúdiófelvétele mellett érdemes a Londoni Szimfonikus Zenekarral készített, élő felvételt is felidézni. Utóbbiban du Pré inkább elemében van és zavartalanul hozza kivételesen dinamikus, féktelen előadásmódját, ami a stúdiófelvételen moderáltabb. Soltani egész más, ő a Barenboim biztosította széles és inkább klasszikus háttér előtt elég improvizatívan játszik, azaz kevésbé egy elképzelt nagy ív megvalósítására, hanem inkább a kisebb részek finom variációs lehetőségeit tartva szem előtt rajzolja meg a cselló szólamát. Kiemelkedik játékának költőisége. A lassú tételt inkább egyfajta statikus haladás jellemzi, nem igazán forr egybe, ám a harmadik tétel kifejezetten ihletett.

 

A csellóverseny után csellóegyüttes kísérte darabokat hallunk Soltani szólójával. A csellóra és zenekarra írt, rövidebb darabok sora magával a zeneszerzővel kezdődött: az Op. 94-es Rondóval és Az erdő csendje zenekari kíséretes átiratával. Aztán mások dalokat is átírtak. A csellóegyüttes alkalmazásának ideája mögött aztán ott van a Bachianas Brasileiras sorozat I. és V. szvitje Villa-Lobostól. Soltani lemezén öt kis darab csendül fel, ebből három Soltani átirata. Kétségkívül ízlésesen játszik, ám az egész az én számomra a giccs határát súrolja. Egy még elmegy ráadásként, de így egyre édeskésebb az egész. Egyértelműen az átiratok barátja vagyok s kifejezetten szeretem a fantáziadús letéteket. Ám az Újvilág szimfónia lassú tételének Koncz által készített, tömörített változata - játékidőben 50% alatt - Goin' home címmel szerintem igencsak túl van a jó ízlés határán.

Mit lehetett volna felvenni e rövid átiratok helyett? Bizony lett volna egy sokkal jobb megoldás is. Gondoljunk csak Bartókra!

Bartókra? A kis átiratok helyén Dvořák I. csellóversenye is állna. Jó ideje tudhatni ugyanis, hogy a h-moll a zeneszerzőnek nem az egyetlen csellóversenye. Úgy három évtizeddel ezt megelőzőn is írt egyet, megvan az egész, de csak zongorakísérettel, végül nem hangszerelte meg. Ezt az eredeti verziót a kiváló cseh gordonkaművész, Jiří Barta vette lemezre. A komponista halálát követően talált az A-dúr koncertre Günter Raphael, aki meg is hangszerelte. Később Jarmil Burghauser készített Miloš Sádlo gordonkaművész közreműködésével egy másik hangszerelést a szélső tételek némi húzásával. Sádlo és Tomáš Jamník ezt vette lemezre, utóbbi a saját módosításival, míg Steven Isserlis a Raphael-félét. A korai A-dúr csellóverseny kétségkívül nem éri el a h-moll nívóját invenció és egyediség terén, ugyanakkor igazán jó darab, mely megérdemelné, hogy bevett előadási darabbá váljék, különös tekintettel a csellóverseny-repertoár meglehetősen szűk voltára, hiszen színvonal tekintetében megüti a mércét, továbbá a hangszerelő hozzáadta rész nem döntő. Szép lett volna, ha Soltani és Barenboim hozzátesz ezzel a zeneszerző repertoárjának bővítéséhez. De hogy jön ide Bartók? Neki is később bukkant fel az I. Hegedűversenye, s ha Dvořák I. Csellóversenye nem nevezhető is ezzel akár csak relatíve egyenértékű műnek, ignorálására nincs semmi ok. Dvořák ugyanis igazán benne van, csak kisebb intenzitással. Adott esetben egyébként még választhatta volna Barenboim a Zongoraversenyt is, mely szintén méltatlanul a háttérben húzódik meg mindmáig, hiszen a zongora mellőli vezénylés nem idegen számára. Ad absurdum azonban még át is adhatta volna a pálcát Soltaninak, hiszen egykor ő is hangszeresként kezdett vezényelni. 

  

Kiadó: Deutsche Grammophon 

Katalógusszám: 2894836090