ha Gramofon - klasszikus és jazz zene

„Ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit”

Mindig örömre ad okot, ha egy-egy kortárs mű hanglemezen megjelenik. Különösen izgalmas lehet egy nagy lélegzetű mű felvétele, amelynek a műfaja oratórium. A kétlemezes kiadványon Helge Burggrabe Stella Maris című művét hallgathatja meg az érdeklődő, a mű a szerző szándéka szerint tiszteletadás a chartres-i székesegyháznak. A komponista, az 1973-ban született Helge Burggrabe fiatal muzsikusként járt először Chartres-ban, azóta számos alkalommal látogatott el a városba, és dolgozott művein. A chartres-i székesegyház 1000 éves fennállásának ünneplésére Burggrabét kérték fel, hogy komponáljon egy művet az évfordulóra. Érdekességként említhető, hogy a 2006-os bemutatóról film is készült.

Lehotka Ildikó

Az oratórium műfaja mintha háttérbe szorult volna az utóbbi évtizedekben, a kortárs zeneszerzők inkább kisebb léptékű műveket írnak, hiszen úgy nagyobb valószínűséggel tűzi műsorra egy-egy zenekar a darabot. Lemezfelvétel talán még ritkábban készül kortárs oratóriumról, mert a kiadók a „biztos sikert” tartják fontosabbnak.

Az ’oratórium’ megnevezés 1640 körül jelent meg először, Carissimi 16 oratóriuma segítette a műfaj kialakulását. Meg kell említeni Stradella nevét is. Míg Carissimi az oratorio latino, addig Stradella az elterjedtebb oratorio volgare műfajában alkotott a kora barokk korszakban. A klasszikus korszak zeneszerzői elsősorban Händel oratóriumait tekintették mintának. A műfaj csúcspontjának Haydn Teremtés és Évszakok című darabját tartják. A romantika döntően új stílusjegyeket hozott az oratórium műfajába, érdemes megismerni például Mendelssohn, Berlioz vagy Schumann műveit. Az oratóriumok akkor már a koncerttermekben szólaltak meg. Metastasio szerint az oratórium egyházi opera, ez különösen a romantika korára érvényes. A XXI. században is keletkeztek oratóriumok, Eötvös Oratorium Balbulum című, Gyöngyösi Levente 2013-as Karácsonyi oratóriumát, vagy a Vanitas vanitatumot, Zombola Péter Requiemjét és Selmeczi György műveit hozhatjuk magyar példának.

 

 

Helge Burggrabe Stella Maris című oratóriumának meghallgatásakor az első benyomásom az volt, hogy a szerző rengeteg stílust ötvöz, számos zeneszerző jellegzetes hangzása tűnik fel egy-egy pillanatra. Ez a jelenség fiatal szerzők sajátossága, akár regényről, akár kompozícióról van szó. Mivel a kísérőfüzet csak német nyelvű, ezért a mű meghallgatása után az internetről kerestem adatokat a darabról, így találtam meg azt, hogy az oratóriumot a szerző 33 éves korában komponálta.

A mű öt nagyobb egységből áll, ebből négy öttételes, a negyedik szakasz (Maria dolorosa) héttételes. A szöveg is a zeneszerző munkája, latin, francia és német nyelvű szakaszok szerepelnek a műben. A darab különlegessége a hangszerelés: az orgona (Markus Eichenlaub) és az ütőhangszerek (Heidi Merz) mellett cselló (Olivia Jeremias) és klarinét (Jochen Bauer), valamint a mezzoszoprán szólista (Alexandra Busch) és a kórusok képezik a partitúra részét. A mű változatos – túlságosan is változatos – zenei elemeket sorakoztat. Egy ismert magyar film idézete remekül rávilágít erre a jelenségre.

Az oratórium első, Sophia szakasza egy orgonaprelúdium, tam-tammal körítve, ezt követi az Ab aeterno ordino sum tétel. Ebben orgona, triangulum, szavalókórus jellegű szakasz, gregoriánszerű dallam és csipetnyi orgánum szerepel, majd az ezt követő Interlúdiumban a klarinét- és csellószóló is a tétel része. A második szakasz (Virgo partitura) Solem justitie tétele, a harmadik szakasz (Mater Maria) Stirp Jesse tétele a tam-tammal újra a gregorián hangzást hozza. A tételek leírásának folytatása helyett a jellegzetes zenei elemeket veszem sorra: a(z egy időszakban tiltott) tritónuszok használatát bőven méri a zeneszerző, ugyanígy a rengeteg gongütést, amely egy idő után már nem figyelemfelkeltő. Túl sokszor szerepel a „káosz” megjelenítése, a zajok, az effektek használata. A már említett gregorián és orgánum mellett a reneszánsz és romantikus hangzásvilágot halljuk ki a zenei anyagból, Orff, Sztravinszkij hatása is jelen van, érdekes módon a klasszikus stílus nem jelenik meg. A narráció, a szavalókórus szerű részek, a mezzo szóló és a kórusok szerepeltetése szintén arra utal, hogy a szerző sok mindent ötvözni szeretne a darabban. Az előadók kitűnőek, a klarinét csodálatos dinamikája talán a legemlékezetesebb – kivéve Alexandra Buscht. Az énekesnő hangja gyönyörű a középtartományban, de ezt sajnos feledteti a rendkívül pongyola intonáció.

A millenniumi mű egy körülbelül 90 perces alkotás lett, melyet Bernben, Kölnben, Hildesheimben, Rómában és Drezdában is bemutattak. Az az érdeklődő, aki először hall hosszabb lélegzetű egyházi, kortárs művet, valószínűleg tetszetősnek találja az oratóriumot, amelyben természetesen vannak nagyon szépen megfogalmazott szakaszok. Mutatós a mű, bár nem hoz újat, de nem ez az oratórium lesz a legismertebb a XXI. századi egyházi művek közül.

 

Kiadó: Hänssler Classic

Katalógus szám: HC19021