ha Gramofon - klasszikus és jazz zene

Egy művész két hangszerén három szonáta

A TYXART-nál második albummal jelentkezett a Duo Maiss You, korábbi gyakorlatukhoz híven a hegedű és brácsa szonátairodalmából válogatva.A zenebarát különös figyelmet szentel azoknak a kislétszámú kamaraegyütteseknek, amelyek nem fantázianeve választanak, hanem nevükkel hirdetik magukat. A gyakorlat azt bizonyítja, hogy időtállóak az ilyen társulások, amelyek létrejöttét közös muzsikálásból származó tapasztalatok előztek meg. Burkhard Maiss mind pódiumszerepléseivel, mind felvételeivel elsősorban a kamaramuzsika kedvelőinek a körében ismert (a Jacques Thibaud Trio és a Jacques Thibaud Ensemble alapító tagja). Született koreai partnerével összeforrottan muzsikál, érezhetően közös zenei nyelvet beszélnek.

Fittler Katalin

Ennek a felvételnek megkülönböztetett figyelmet szentelt a kiadó. A brácsaszonáta szerzője, Roland Leistner-Mayer maga is részt vett a felvételen, és a hangtechnikusok is kísérleteztek a technika-kínálta lehetőségek széles skálájával. Ha erre nem hívná fel a figyelmet a kísérőfüzet szövege, akkor is felfigyel erre a hallgató: furcsa tér-dimenzióba kerül. Akusztikailag úgy érzi magát, mint a néző a kis terem teljes falát betöltő óriásposzter előtt; „közelről” kap minden részletet, ami óhatatlanul is úgy leköti a figyelmét, hogy közben szinte megfeledkezik az egészről. Éppen ezért a darabokhoz képest a játék milyensége lesz a meghatározó élmény – a felvétel végighallgatása után nehéz lenne a művekről kapott összbenyomást értékelni, annál több interpretációs apróság marad meg az emlékezetben. 

Feltehetően a művészeket is befolyásolta (inspirálta?) a minden részlet visszaadására törekvő technika, és ezért mindenkor a pillanatra koncentráltak. Demonstrálásra kitűnő segédanyag született, amely ugyanakkor az első hangtól az utolsóig leköti a figyelmet (részben épp intenzitásából adódóan). A hallgató figyel, megbecsüli azt a teljes odaadást, amellyel a kották minden részletét hangzó életre kelti a két művész (rosszmájú megjegyzés: ilyen előadással gyenge művekről is el lehetne hitetni, hogy legalábbis értékes kompozíciók). 

 

Kettősen érvényesül a művészek rutinja: az anyagismeret teszi lehetővé a mélyanalízist, az előadói praxis, hogy minden szegmens rendre megvalósuljon. És külön erény, hogy egy pillanatra sem engednek a játék intenzitásából, mert azt semmiféle technikai „varázslással” nem lehet pótolni.

A programon szereplő két hegedű-zongora szonáta csaknem egyidős (Bartók 1922-ben komponálta II. hegedű-zongora szonátáját, Janáček 1921-ben fejezte be a rég megkezdett művet), a köztük világelső felvételként rögzített brácsaszonáta csaknem egy évszázaddal későbbi: 156. opuszaként 2018-ban komponálta Roland Leistner-Mayer. 

A fent taglalt körülményekből adódóan a hallgató számára lehatároltnak tűnik a zenei elemzés lehetősége; hiányzik az egyes tételeket a maguk saját hangulati világában szemléltető „távlat”, s így a kompozitórius „megfelelések” észrevételére sincs sok lehetőség. Információkat a kísérőszöveg ad (nem mindig lényegretörőket, inkább általánosságban, ami a magyar hallgatónak a Bartók-műről írt szövegben tűnik fel), és kétségkívül többszöri meghallgatás szükséges ahhoz, hogy annyi műismeret nyerjünk, amelynek birtokában tájékozódni tudunk a zenei anyagban. A cseh származású Leistner-Mayerről megtudjuk, hogy fiatalon a kortárs klasszikusok hatottak rá (Bartók, Hindemith), később az avantgárd irányába tájékozódott, „felfedezte” magának Janáček zenei világát, de közben mindinkább arra törekedett, hogy zenéje közérthető legyen. A csaknem félórás, négytételes opusz valóban nem támaszt magas követelményeket a befogadóval szemben (persze, ez több mint relatív szempont, hiszen korunk „mindenevő” zenei világában igencsak eltolódott a toleranciaküszöb…). Koncertteremben kétségkívül hatásosabb lenne Janáček Szonátája; még ebben a különleges perspektívájú környezetben is felfigyelünk a népzenei effektusok (pl. cimbalom) ízes fordulataira. 

Leghasznosabb kottával a kézben lenne érdemes hallgatni ezt a felvételt; értő kottaolvasásra tanítana, az előadók kidolgozott játékának köszönhetően.

 

Kiadó: TYXART 

Katalógusszám: 19130