Farkas Ferenc életműve a Toccata kiadásában

Farkas Ferenc összes fúvósötösének felvétele hívta fel a figyelmemet a TOCCATA lemezkiadó cégre. Annál is inkább feltűnt, mivel emblémája klaviatúra-kivágat: f-től c-ig négy fehér, s a köztük elhelyezkedő három fekete billentyű. A toccata billentyűs műfaj, így elgondolkodtam, hogyan kerülnek oda a fúvós kamaraművek? Kevés utánjárással kiderült: a londoni székhelyű cég profiljába tartozik a 20. századi zene, s azon belül is a szerzői életművekre koncentrál. Így történt ezúttal is: rendre jelennek meg náluk Farkas Ferenc szerzői lemezei, műfaji csoportosításban.

Fittler Katalin

A zeneszerző fia, a Svájcban élő karmester nemcsak jogutód, de a szó több értelmében is szellemi örökös. Édesapja műveivel magától értetődően törődik, és ezáltal szinte észrevétlenné teszi azt a nem kevés utánjárást (időt és energiát) igénylő munkát, amelynek eredményéről több érzékszervünkkel bebizonyosodhatunk. Látványnak is imponáló a TOCCATA-korongok sora, amelyek mellett helyet kapnak a párhuzamosan idehaza megjelenő felvételek is. Az életműről tehát a legilletékesebbet, Farkas Andrást kérdeztem. .

Farkas Ferenc, forrás: családi archívum 

F.K.: Hogyan került kapcsolatba a TOCCATA kiadóval Farkas Ferenc életműve?

F.A.: A kiadó vezetője, Martin Anderson nekrológot írt édesapám halálakor. Később ismerkedtem meg vele személyesen, egyik londoni utam alkalmával. Szerencsére kitűnően beszél franciául.

F.K.: Eszerint Anderson úr ismerte az édesapját?

F.A.: Bakelit lemezeiről több kritikát írt. Ismerte a műveit, szerette ezt a zenét – szívesen vállalkozott arra, hogy kiadjon egy felvételt. 2006-ban jött ki az összes fúvósötös, s ennek olyan nagy sikere volt, hogy fellelkesedett: „menjünk tovább”!

F.K.: Szívesen emlékezem arra, hogy egy látogatásom során Farkas Ferenc „nem szeretnek engem a zenetörténészek” megjegyzéssel, huncut mosollyal nyitott ki egy szekrényt, amelyet szinte megtöltöttek műveinek a kottái. „Nézze, mennyit komponáltam!” Nos, ebben a dzsungelben ösvényt vágni: komoly feladat. Önnek köszönhető a Farkas Ferenc műjegyzék, amelyért minden elismerést megérdemel.

F.A.: A feleségem is részt vett ebben, neki könyvtáros diplomája van. Először a lausanne-i egyetemi könyvtárnak adtunk kottákat, majd létrehoztuk a Farkas Ferenc Alapítványt (Founds FF). A művekkel már Apu életében foglalkoztunk, például kotta alapján lemértük az időtartamát azoknak a daraboknak, amelyekből nem készült felvétel.

F.K.: Milyen szempont szerint állította össze a műjegyzéket?

F.A.: Ott betűrendben szerepelnek a művek, Gombos László kismonográfiájában viszont kronológiai sorrendben. A betűrendet később át kellett alakítani, mert ott a francia címadást követtem, ám a felvételeken általában angol címmel jelennek meg a művek.

F.K.: A többszöri átdolgozások, átiratok alapján a kronológiai sorrend kialakítása sem lehetett problémamentes. De térjünk rá a kiadványokra! Milyen szempontok vezették a műsorok sorrendjének és programjának kialakításakor? Az kezdettől fogva nyilvánvaló: a felvételek idehaza készülnek (a Magyar Rádió stúdiójában), magyar előadókkal.

F.A.: Először a zenekari művekből válogattam, majd egy-egy meghatározó jelentőségű szólista került a középpontba. A MÁV Szimfonikus Zenekar Csaba Péter vezényletével játszott, és több album közreműködője a Liszt Ferenc Kamarazenekar. Velük szólistaként Lencsés Lajos játszott, a gordonkaművek szólistája Perényi Miklós. A különböző kamaraművek fuvolása Adorján András, zongorista partnere Szokolay Balázs, aki afféle „Farkas-unokának” számít. Valószínűleg ő játssza majd a zongoraműveket is.

F.K.: Olyan művészek tehát, akik már a szerző életében is előadták a műveit – az együtteseknél a tagok cseréje következtében fiatalabb hangszeresek csatlakoznak a rutinos Farkas-játékosokhoz.

F.A.: A kamaraművek előadásában olyan művészek vesznek részt, mint Baráti Kristóf, Bársony Péter (ő viola d’amorén is játszik), Várjon Dénes, Rozmán Lajos, vagy Stuller Gyula, aki a kvartettjével működik közre. Versenymű szólistája volt Spányi Miklós, és Megyesi-Schwartz Lúcia énekel e közelmúltban megjelent gordonkás kamarazenei összeállításban – a teljesség igénye nélkül, csupán ízelítőként említve közülük néhányat.

F.K.: Gondolom, szempont lehet a kottakiadványok helyzete is. Az, hogy miből áll rendelkezésre nyomtatott szólamanyag, s mi a teendő, ha csupán kéziratban létezik valamely mű.

F.A.: A kottakiadás nehéz dolog. A korábbi nyomtatványok mellett azok állnak rendelkezésre, amelyeket én gondoztam - ezek AF (András Farkas) Publications megjegyzéssel kerülnek felhasználásra.

F.K.: Azt figyeltem meg, hogy egy-egy műsorban népszerű és szinte ismeretlen művek kerülnek egymás szomszédságába, eredeti művek és átiratok egyaránt. És érdemes a különböző korongok programjából „kivadászni” ugyanazokat a régi magyar táncokat, amelyekből hosszabb-rövidebb füzért állított össze, más-más apparátus tolmácsolásában. Érdemes lenne részletezően kielemezni, hogyan módosul a játszanivaló az előadó hangszerek-hangszercsoportok lehetőségeinek megfelelően.

F.A.: Igen, Édesapám pontosan tudta, melyik tételt milyen hangszercsoportra lehet átírni.

F.K.: Ily módon tételesen még tovább gyarapodik az amúgy is tekintélyes játszanivaló. Milyen távlati tervei vannak Önnek és a Kiadónak – félve kérdezem, összkiadás-jellegben gondolkodnak?

F.A.: Nem lehet tudni, hol állunk meg. Mindenesetre, mindig szempont, hogy a fontos művek kerüljenek rögzítésre, különös tekintettel azokra, amelyek például nagyon régen jelentek meg bakelit lemezen, és már rég elfogytak. Jó lenne egy CD a nagy kantátákból is.

F.K.: A felkért előadók némelyikével Ön karmesterként is dolgozott, tehát gyakorló muzsikusként ismeri őket. Jelen van-e a felvételeken?

F.A.: Igen, mert mindig felmerülhet valami eldöntendő kérdés – és Apám munkáit, biográfusa, Gombos László mellett, én ismerem a legalaposabban.

Farkas András a Zeneakadémián zeneszerzést tanult, majd (mivel akkor nem indult karmesterképzős osztály) Bécsben Hans Swarowskynál szerzett karmester-diplomát. Inspirálóan hatott rá a család barátjának, Somogyi Lászlónak a munkássága – de megtanult bőgőzni, hogy maga is játszhasson zenekarban, Bécsben pedig hozzávette a kürtöt is. Svájcban először kórusokat vezényelt, később zenekarokkal is fellépett. Harmincegy évig irányította Lausanne oratóriumkórusát, a Bach-kórust. A rendszeres vezényléstől csupán gerincbántalmai térítették el. Koncertező művészként is sokat tett édesapja műveinek külföldi megismertetéséért-megszerettetéséért, azóta pedig még nagyobb lendülettel veti bele magát a hangfelvételek előkészítő és szervező munkálataiba. Kétségkívül érdemi fejezete ez életművének – időben a leghosszabb hatótávú.