Hálaadó koncert, Kolompos mulatság, mesekert

Közép-európai művészeti kavalkád egy határokat átívelő, ötnapos programsorozat keretében: zenészek, táncosok, színészek és képzőművészek közreműködésével a Klebelsberg Kultúrkúriában. Hálaadó hangverseny, fotókiállítás, koncertszínházi összművészeti előadás és hétvégi gyerekmatiné is várja az érdeklődőket augusztus 26-a és 30-a között a XXII. Pesthidegkúti Művészeti Fesztiválon.

Már az első napnak színes a kínálata, a Grazioso Kamaraegyüttes és Csordás Klára közös hálaadó koncertet ad a járvány utáni újrakezdésért. A repertoárban Händel, Bach, Schubert és Mozart művei csendülnek fel. Thaler Tamás évek óta járja fényképezőgépével a Kárpát-medence ismert és kevésbé ismert tájait, városait, falvait, hogy az ott fellelhető építészeti és természeti kincseket megörökítse. A fesztivál keretében nyíló kiállítás e fotográfiákat mutatja be. Színházi előadás Móricz Zsigmond Naplója, meséi alapján Móricz Zsigmond: Napló - Zsiga és a nők címmel, a marosvásárhelyi Spectrum Színház előadásában.

 

Csordás Klára

Augusztus 27-én Szalay Kriszta rendezésében színre  kerül Dés László - Geszti Péter - Grecsó Krisztián műve, A Pál utcai fiúk a Klebelsberg Kultúrkúriában, a XXII. Pesthidegkúti Művészeti Fesztivál keretében. Az előadás szereplői egytől egyig gimnazisták - 11 budapesti iskola 28 tanulója. Helyi fiatalok ajándékozzák meg a helyi fiatalokat az előadásukkal közös élményt szerezve.          

Augusztus 28-án az Aranyszamár Színház és a Szarkaláb Banda érzékenyítő, koncertszínházi összművészeti előadásával várják az érdeklődőket, Szabó Balázs zenéjével. Dr. Ujváry Gábor történész előadásában ismerhetik meg Trianon kulturális következményeit a Klebelsberg Kastélyban. Ezt követően a Szabadtéri Színpadon „Gyökereink-virágaink” - versek, dalok Trianon emlékezetére címmel hallhatják a Kaláka együttes, Oberfrank Pál, valamint Tarpai Viktória közös előadását.

Augusztus 29-én, szombaton valódi családi hétvégi matiné veszi kezdetét. Megnyílik a Mesekert, lesz természetfotós kiállítás és sólyombemutató, artisták, koncertek kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Este a kecskeméti Katona József Színház előadásában láthatják Andrew Bergman: Társasjáték New Yorkban című előadását.

Augusztus 30-án, vasárnap Halász Judit gyermekkoncertjével vesz kezdetét a fesztivál zárónapja. Délután a Kolompos Együttes „Kolompos mulatság”-ra hívja a családokat a Vásárszínpadra. A záróesten Presser Gábor és barátai lépnek fel egy jótékonysági koncert keretében, ’Vigyázzunk Budára” felhívással, hogy a II. kerület orvosi ellátásáért felelős Kapás utcai rendelőintézet megvehesse a legmodernebb Q3 nagynyomású plazmatechnológiás légtisztító fertőtlenítő eszközöket. Így mindenki számára biztonságosabb lesz a kerületi orvosi ellátás, hogy megőrizhessük egyik legnagyobb kincsünket: egészségünket. A jegyek árát teljes egészében a légtisztító fertőtlenítő gépek megvásárlására fordítják. 

Mivel a programok több helyszínen zajlanak, a részletes leírás a fesztivál hivatalos honlapján olvasható: www.fesztival.kulturkuria.hu