ha Gramofon - klasszikus és jazz zene

Jót s jól!

Az örmény származású, amerikai brácsaművész, Kim Kashkashian 2018-ban lemezre vette J. S. Bach hat csellószvitjének brácsaátiratát, az felvételeket pedig az ECM adta közre.

Fittler Katalin

Az örökérvényű gondolatok közé tartozik, amit 1808-ban így fogalmazott meg Kazinczy Ferenc: „Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. Ezt ha nem érted, //Szánts és vess, s hagyjad másnak az áldozatot”. Pályájának tanúsága szerint e titok birtokosai közé tartozik az örmény származású amerikai brácsaművész Kim Kashkashian. Kiváltképp amióta hétköznapi lehetőséggé vált a világhálón való böngészés, mind többet vehetik észre, érdemben mennyire megtévesztő lehet egy-egy művész szakmai életrajza. Az adattá konkretizálódott lehetőségek mögötti (arany)fedezetről ugyanis kevéssé tájékoztatnak. A zenei versenyek egyre növekedő számával egyre többek válnak versenygyőztessé és a nemzetközi koncertélet és hangfelvételkészítő gyakorlat sem mindig megbízható informátor, miként a vendégszerepléseknél is leginkább a visszahívások adnak visszajelzést elégedettségről, megbecsülésről. Kim Kashkashiant azon kevesek közé tartozik, akik játékukkal előhívják a hallgatóból a kritikust, pontosabban, a saját véleményt formálni kész zeneértőt. Tehát elég akár csak egyszer hallani, máris megrögződik a tudatban a név az élményhez – és ettől kezdve biztos iránytűvel rendelkezünk!

Tekintélyes diszkográfiájában megkülönböztetett hely jutott Kurtág- és Ligeti-szólódarabokat tartalmazó albumának, amellyel Grammy-díjat kapott. A listán végigtekintve pedig megbizonyosodhatunk arról, hogy all-round művész, sokstílusú repertoárral. Ráadásul ama bizonyos „áldozatot” (amely szervesen hozzátartozik a nagy titok tudóinak munkásságához) korántsem a napjainkban divatos „misszióként” vállalja, hanem meggyőződésből. A művész, akinek nevéhez fűződik hangszere 20-21. századi repertoárjának nemcsak növelése, de érdemben való gazdagítása (részben inspiráló játéka, részben felkérései révén), nem specializálódott az új művek előadására, hanem életben tartja a zeneirodalom értékes alkotásait is. Korábban Bach három viola da gamba (gordonka) szonátájából készített felvételt (partnere a csembalónál Keith Jarrett volt), a közelmúltban pedig arra vállalkozott, hogy hangszerén megszólaltatja a gordonka szólószviteknek a vonós szólóirodalom óriásaként számontartott sorozatát. Természetesen a „jót s jól” jegyében.

Az interpretáció kiérleltségére korántsem abból lehet következtetni, hogy a felvételre 2016 novemberében és 2017 februárjában került sor (tehát nem „idénymunka” volt!). A szvitek sorrendje a felvételen bizonyos hangnemi megtervezettségre vall: d-moll, G-dúr, c-moll, majd Esz-dúr, C-dúr és D-dúr hangnemű ciklusok követik egymást (a műjegyzékbeli sorrendjüket tekintve II., I., V., majd IV., III. és VI). E szvitek hangzó életét tekintve manapság szinte érthetetlen, hogy milyen nehezen tudtak polgárjogot nyerni a hangversenyek műsorán – míg napjainkban végigjátszásuk szellemi teljesítménye megkülönböztetett rangot jelent a kínálatban. Kétirányú tehát az élmény, hiszen az előadónak köszönhető a művek közvetítése (megismertetése), ugyanakkor, a művek interpretációja sokat elárul az előadóról.

Jóllehet, ez elvileg bármely műről/előadásról elmondható, ez a szvitsorozat mégis kivételes helyzetben van. Leköti-e a figyelmet egyetlen szólóhangszer, tudnak-e újat mondani a különböző ciklusokban visszatérő, más-más hangnemben megjelenő tételtípusok – ilyen és hasonló minősítő szempontok munkálnak óhatatlanul is; sőt leginkább óhatatlanul, hiszen amíg a zene (így!) szól, a zenehallgatás hallgatói aktivitást, mondhatni, teljes személyiséget igénylő foglalkozás.

Voltaképp mindenre mintapéldának hozható fel Kashkashian játéka, amit Bach zenéjével kapcsolatban szokás megállapítani. Hangzó valósággá lényegül mindaz, amit máskor a szavak próbálnak megközelítően konkretizálni. Az előadás elidegeníthetetlen sajátosságaként mégis elsősorban a „felelősséget” emelném ki. Minden hang (a legkülönbözőbb terjedelmi egységekben, a motívumtól a tételig, illetve a ciklikus egységig) meggyőződésből szól, s ebből adódik az a kettősség, amellyel ritkán találkozni: a legnagyobb komolyságon is átsugárzik valami magasrendű derű (más megközelítésből: a stilizált tánctételek éterivé nemesednek, miközben anyagszerűségük már-már kitapintható). Közlés ez az interpretáció, a kidolgozott artikulációnak és frazeálásnak köszönhetően retorikusan felépített tolmácsolása mindannak, aki kiolvasható a kottából. Ilyen alkalmakkor okafogyottá válik a korhűség kérdése is, mert valami egyetemes összefüggésbe került a zene (és nem kárhoztathatóak a felvételkészítők, akik a mikrofonbeállítás apró változtatásával gondoskodhattak volna arról, hogy kevésbé legyen hallható a művésznő lélegzetvétele – érthetően kerültek az élmény hatása alá). Kashkashian hangszere Peter Greiner műhelyét dicséri, az utolsó szvit a cremonai Francesco Bissolotti 1989-ben készített öthúros hangszerén csendül fel.

A felvételnek köszönhetően a hallgatón eluralkodik a meggyőződés: titkok tudójává, beavatottá lett. Zenén túli élmény részesei lettünk – ahol esztétikai kategóriákra sincs szükség.

Cím: J. S. Bach: Six Suites for Viola Solo

Kiadó: ECM

Katalógusszám: ECM New Series 2553/54 4817176