ha Gramofon - klasszikus és jazz zene

Mérföldkő?

A Holokauszt Emlékhetére jelentette meg a DG Lewandowski 18 Liturgikus Zsoltárát: egyes kritikusok szerint ez mérföldkő a kiadó történetében. A zsoltárok nagy része orgona-kíséretes: a zsidó liturgikus zene történetében ez is mérföldkő. Egyesek szerint egyenesen provokációnak számított a megjelenés évében. Hogy az 1879-ben komponált sorozat vagy száz évnyi bujkálás után előkerült, és Izsák Andor 1994-ben az eredeti kézirat nyomán kiadhatta: alapvető befolyással bírt és bír ma is a zsinagógai előadás-gyakorlatra. Jelentős albumot tartunk hát a kezünkben, hiánypótlót.

Bányai Gábor

Ha a művet és szerzőjét nézzük: csupa kaland az egész! Louis (Lazarus) Lewandowski Poroszországban látta meg a napvilágot 1821-ben. Nagyon szegény családba érkezett, ezért hát Berlinbe küldték, és az ottani zsidó közösség gondjaira bízták. Gyönyörű hangja és korán megmutatkozó muzikalitása hamar felkeltette a figyelmet, így rövidesen zsinagógai zenei szolgálatra kérték fel, cserébe lakást, ellátást és taníttatást kapott. Itt, az iskolában került kapcsolatba a Mendelssohn-családdal, jelesül Alexanderrel, aki a nagy zeneszerző, Felix unokaöccse volt, és aki fizette a fiú hegedű- és zongora-tanulmányait. Akkortájt egy zsidó fiatalembernek esélye sem lehetett bekerülni egy porosz egyetemre – ám Mendelssohn közbenjárása nyomán két évnyi Stern Konzervatóriumban eltöltött időt követően Lazarus bekerült a Berlini Művészeti Akadémiára: első zsidó muzsikusként. Diákként még világi zenéket is írt, koncertezett, persze közben a zsinagógai szolgálatot sem hanyagolta el. 1865-ben már a huszonötödik évét töltötte a kórus vezetőjeként, amikor királyi zeneigazgatóvá nevezték ki. A következő évben pedig megnyílt a 3000 hívőt befogadni tudó Új Zsinagóga Berlinben, az Oranienburg Strassén, Lewandowski itt lett vezető karnagy. Ebben a zsinagógában orgona is volt, így lehetősége nyílt arra, hogy írjon és előadjon orgonakíséretes liturgikus műveket. Karrierjének megkoronázásaként 1890-ben a Művészeti Akadémia professzornak nevezte ki a zsinagógai zene nagy reformátorát. Ez a reform-lendület két évvel később megtört, rá két évre pedig Lazarus is meghalt. A sírkövére ezt írták: „A szeretet teszi a dalt halhatatlanná!”

Filmbe illő, szép történet. És megannyi kaland építheti a forgatókönyvet. Például az a merészség, ahogyan visszaemelte a hagyományba az orgonát. Mert hogy ez egyáltalán nem volt evidens. Anno, a jeruzsálemi Nagytemplomban a Talmud szerint használtak orgonát és más hangszereket is a szertartás során, amikor azonban a rómaiak lerombolták a templomot, a zsidó közösség úgy döntött, hogy a diaszpóra-létben megszakítva a hagyományt a hangszeres zenét száműzi a zsinagógákból. Az 1800-as években aztán nagy disputa indult arról, vajon a liberális judaizmus szellemében szabad-e föleleveníteni az ősi tradíciót?! Lewandowski a reformok híve volt, bár minden kottájában ott szerepelt a megengedő megjegyzés: előadható orgonakísérettel vagy anélkül. Az is a szokásjog, illetve az ortodox szemlélet ellen volt, hogy a zsinagógában, a zsoltárok előadásában vegyeskórust alkalmazzanak, hiszen férfiak és nők szigorúan elválasztva, külön imádkoztak. Az ortodox gyakorlat 1810-ben tört meg először: de Lewandowski idejében is még abszolút kivételnek, némiképp botrányosnak is tetszett az attól való eltérés.

 

Márpedig az 1879-es 18 zsoltár felrúgott szinte minden szabályt. Szólistákra, vegyeskarra és orgonára íródott, s ez büszkén szerepelt a kézirat címoldalán is. És ha ez sem lett volna elég, a szerző nem a zsoltárok héber szövegét használta, hanem Leopold Zunz, a legendás judaista német fordításaira komponálta az egyes darabokat. Dávid zsoltárai persze alapelemei mind a keresztény, mind a zsidó liturgiának, de a zsidó családi hagyományban mind a mai napig héber nyelven szólalnak meg ezek a himnuszok a reggeli imádságtól kezdve az ünnepi laudációkig. Lewandowski gyönyörű zenét komponált a 18 zsoltárhoz: gyönyörűt és meglepőt. A meglepetés leginkább abban áll, legalább nekem, hogy alig hallom ki a zsoltárokból az ősi zenei elemeket, dallamokat és fordulatokat. Ez a zene abszolút kortárs, a német romantika legszebb arcát mutatja. Van néhány gyönyörű zsoltár – csak a kedvenceim a CD-ről: Deine Wege, Ewiger... (25. zsoltár), Wie Ein Hirsch lechzet... (42. zsoltár), Preise, meine Seele... (103. zsoltár) -, amelyet hallgatva bizony nem tudnám eldönteni, hogy Mendelssohn-zenét hallgatok-e, és nem merném megkockáztatni, hogy ez zsidó liturgikus zene. Varázslatos dallamok, erőteljes kórusok, csipkeszerű orgonakíséret, himnikus szólók: a romantika egyházi zenéjének fő áramlatába illik minden hang.

Viszont a zsidó hagyományokat tekintve lehet, hogy éppen ez az anakronizmus. De előbb itt is el kell mondanunk egy szinte filmes sztorit. Lewandowski művének eredeti kottáját sokáig elveszettnek hitte a zenetörténet. Egy filozófus, bizonyos Dieter Adelmann találta meg, amikor teljesen más irányban kutakodott. Érdekelte őt ugyanis egy zsidó filozófus-előd, Hermann Cohen munkássága: Cohen meg a mi zeneszerzőnk lányát, Martha Lewandowskit vette feleségül (aki egyébként koncentrációs táborban halt meg)... Egyszóval Adelmann összegyűjtött minden fellelhető dokumentumot, ő hívta fel az 1879-es első kiadásra a mostani felvétel karmesterének, Izsák Andornak a figyelmét, aki aztán az eredeti kézirat nyomán újra kiadta a teljes művet. Huszonöt évvel e kiadás után most pedig elkészült belőle a világ első hangfelvétele. De vissza az anakronizmushoz: a nácik halálba küldték Marthát, lerombolták az Oranienburg Strassén lévő zsinagógát – amelyet csak az elmúlt években renováltak, és amely azóta, hogy újra működik, csakis a héber nyelvű konzervatív liturgiát engedte be a szertartásba. Ha úgy tetszik: ez a lemez egy olyan művet rögzít, mely több mint száz éve a zsinagógákban nem hangzik fel, pedig arra született. Ezért is mérföldkő ez a felvétel. És különösen az lehet a DG mint kiadó számára, melyet épp a náci időkre emlékezvén sokan kollaborációval vádoltak meg.

A felvétel egyébként impozáns. Ha nem is templomi körülmények között készült, mégis legendás helyszínen: a Magyar Rádió (volt ilyen, esküszöm!) 6-os stúdiójában (aki nem tudja, mit jelentett ez a hely a magyar zenetörténetben, az most gyorsan kapcsoljon át valamelyik gyerekcsatornára). Az egyébként adottságaiban remek Rádiókórustól ilyen teljesítményt csak akkor hallani, ha valaki nagyon ihletett karmester vezeti őket (mondjuk Fischer Ádám a MÜPA Wagner-fesztiválján): ezúttal Lewandowski zenéjének legjobb ismerője, Izsák Andor tette igen-igen magasra a lécet! (Az 1944-ben Budapesten született muzsikus életútja is filmért kiált: most itt legyen elég annyi, hogy a Zeneakadémián tanult, már diákként a Dohány utcai Zsinagóga orgonistája volt, 1962-ben az orosházi születésű Marcel Lorand kántorral együtt megalapította a Lewandowski Kórust, az első együttest, mely a holokauszt után életre keltette a zsinagógák liturgikus kóruszenéjét, zeneszerző, kutató, a Zsidó Zene Európai Központjának professzora, Hannoverben.) Izsák irányítása alatt – és a karmester tűpontos előadási elképzelését ihletetten támogató orgonista, Horváth Márton Levente, valamint a szólisták közül kiemelkedő mezzo, Megyesi Schwartz Lúcia pompás közreműködésével – Lewandowski anakronisztikus, gyönyörűen romantikus, a liturgiának olykor a mély rétegéig is eljutó műve a felfedezés örömét adja mindannyiunknak. 

Mérföldkő? Zenetörténetileg bizonyosan az. De hogy egyedi élmény, ahhoz sem férhet kétség. Vajha lesz-e folytatása...?!

 

Kiadó: Deutsche Grammophon

Katalógusszám: 00289 483 7724