ha Gramofon - klasszikus és jazz zene

Nemcsak a zene, a zenészek sem ismernek határokat

Több rangos albumuk bizonyítja, hogy a nem állandó, de rendszeres kamarapartneri együttműködés hihetetlen összeszokottságot eredményezhet. A Beethoven- és Brahms-szonátákat tartalmazó, gyűjteményes albumokat követően francia hegedűszonátákból állították össze felvételük műsorát. Hegedűszonáták, így szokás emlegetni az egyaránt igényesen kidolgozott hegedű- és zongoraszólamból álló kompozíciókat, amelyek leginkább akkor bizonyulnak hatásosnak, ha mindkét előadó a kölcsönös egymásra-reflektálás jegyében muzsikál. A hegedű uralkodó pozícióját ezúttal az is erősíti, hogy a művész a „Lady Harmsworth” elnevezésű, 1703-as Stradivarius-hangszert állítja a kifejezés szolgálatába. 

Fittler Katalin

Debussy, Ravel, Franck – e sorrendben követik egymást a szonáták, tehát nem komponálásuk időrendjében, hanem a hegedűirodalomban rendkívüli népszerűségre szert tett, legkorábbi művel zárva a kétségkívül a végighallgathatóság szempontjának is maximálisan eleget tevő programot. 

A különbözőképp megfogalmazott „mi a magyar a zenében” problémakör immár történeti távlatból bukkan fel időről-időre, s miközben egyre nyilvánvalóbb, hogy lehatárolt halmazként aligha definiálható, miközben a külföld – madártávlatból – pregnánsnak érzi zenénk arculatát. Igaz, a magyarzene-kép kialakítása leginkább a gyakori elhangzás által közismertnek tekinthető kompozíciókból történik. Hasonló távlatból elmélkedhetünk a francia szerzők zenéjének sajátosságáról is, és ilyenkor derül ki, hogy eme tájékozódásban mennyire különböző érvényű szempontok keveredhetnek.

 

Mindenesetre, a szonátapár játéka megerősíti a hallgatókat abban, hogy a francia zenének sajátos charme-ja van, elegáns, gazdag hangulati asszociációk kimeríthetetlen forrása még akkor is, ha semmiféle konkrét programmal nem rendelkeznek a művek („láttató”, mondhatnánk, utalva arra a közhelyszerű megállapításra, miszerint a francia „vizuális” nép…). Ugyanakkor időről-időre megfelelésekre figyelhet fel a kompozíciókat nem ismerő is, anélkül, hogy kottából követné a műveket. Koherens tételformák, s a ciklus egységét erősítő visszaidézések (a zene különböző szintjein, dallamok más ritmussal, vagy csupán a szólam-viszonylatokból adódóan), s mindehhez olyan kidolgozottság az apró részletekben is, amelynek köszönhetően – miközben minden hangnak meghatározott funkciója-jelentősége van – ez a műhelymunka szinte észrevétlen maradhat a nagyobb léptékekben gyönyörködők számára. Öntudatlanul is észleljük a formai felépítettséget – éppen ezért kitüntetett jelentőséget az olyan tételek, amelyek az improvizáció szabadságának érzetét keltik. És ebben az egyszerre impulzív és tudatos zene világban igazgyöngyként csillannak az olyan személyes vallomások, amelyekben a szerző a rá hatást gyakorló stiláris forrásukról vall. Ravel szonátájának középtétele, a Blues épp ezért megunhatatlan – a hallgató számára mindenképp, és a frappáns interpretációk tanúsága szerint, az előadóknak is.

A világjáró Baráti Kristóf és az Amszterdamban élő, onnét a magyar zeneoktatás és magyar tehetség hírnevét öregbítő Würtz Klára francia zenejátszását minden bizonnyal azok a franciák is tetszéssel hallgatják, akik egyébként úgy vélik: miként a nyelvet, a zenei anyanyelvet is leginkább a hazaiak művelhetik autentikusan. És örömüket is lelhetik benne, miként minden magyar örömmel hallja, ha magyar szerző művét sajátjaként népszerűsíti külföldi világhíresség.

 

Kiadó: Brillant Classics

Katalógusszám: 95576