ha Gramofon - klasszikus és jazz zene

Régi-új utakon

Rivages címmel kínál hallgatnivalót a két francia muzsikus, mintegy háromnegyed órában. Mindketten „többfunkciós” muzsikusok, több stílusirányzat elkötelezettjei. A 60. évéhez közeledő Jean-Louis Matinier harmonikásként mind a jazzben, mind a világzenében magasra értékelt. Ötven éves koráig kellett várnia az első felvételére az ECM-nél (2014, Marco Ambrosinival), de megérte. A folytatás: 2017-ben a Tarkovsky Quartet muzsikusaként, és újabb három év elteltével a kiadó újabb jelét adta bizalmának. Ezúttal a csaknem két évtizeddel fiatalabb Kevin Seddiki a partnere, aki gitáron kívül ütősként is ismert, ám zeneszerzői ambíciói sem hiányoznak.

Fittler Katalin

A felvételen szereplő 11 szám közül kettőt jegyez szerzőként (Après la pluie, Derivando), a zárószám Matinier darabja (Sous l’horizon), négy közös alkotásuk került felvételre, míg a többi számot saját arranzsálásukként tartják számon. A kezdő Schumannskóval kapcsolatban nem tartották feleslegesnek tudatni, hogy a Schumann-dallam mellett tradicionális bolgár dallam jelentette az inspiráció forrását. A Berceaux-nél Fauré a szerző, a Le chanson d’Helène-nél az elsősorban filmzeneszerzőként számon tartott Philippe Sarde, s a régizene kedvelője örömmel ismerhet rá a Greensleeves-re is e sajátos hangszínvilágban. 

A „Partok” stílushatárokra utal(hat), s a rövid számokról elmondható, hogy általánosságban kellemes környezetet biztosítanak. Nem veszik túlságosan igénybe a figyelmet, miközben lekötik azt. Mert a jó értelemben vett profizmus közelebbi hozzáértés nélkül is kihallható játékukból, és az igényes zenehallgató örömmel konstatálja: olyan muzsikusok együttjátékát hallja, akik állandóan kontrollálják a születő hangzást (lett légyen több vagy kevesebb improvizációs szabadság megengedett). 

 

Gitár és harmonika: sajátos hangszerösszeállítás (szélsőséges „broken consort”), mégsem a szokatlanságot regisztráljuk elsősorban, hanem azt a hangszínérzékenységet, amely állandó kontrollt jelent: a finom dinamikai árnyalások összhangban vannak a játszanivaló „természetével”, közösen hozva létre a pregnáns karaktereket. Ugyanakkor az is nyilvánvaló: mindez nem csupán a felvételnek (a rögzítésnek) szól, hanem mintegy a gyakran különböző formációkban játszó muzsikusoknak szinte a „vérévé vált” ez a fajta alkalmazkodás, mely egyúttal lehetővé teszi, hogy mindig minden plasztikusan hallatsszék. 

„Pedagógus-füllel” úgy érezni: hasznos lenne bevonni az alsófokú oktatásba az ilyen felvételeket, alkalmi kirándulásokként, hogy a tanulók idejekorán megtapasztalják: a zenei írás-olvasás a zenei gondolkozás velejárója, és vannak olyan időtálló „szabályok”, jelenségek, amelyek határtalanul érvényesülnek a zene végtelen és kimeríthetetlen tér-idő világában. Kiderülne: a tanult meghatározások korántsem „címkék” csupán, hanem terminus technicusként praktikusak egy-egy jelenség felismerésekor, vonatkozik ez formai (pl. ismétlés, visszatérés, szekvencia), harmóniai vagy ritmikai (ostinato, stb.) szegmensekre egyaránt. A megnevezés, mint olyan, a birtokbavétel velejárója. Az ilyen apró mozzanatok elősegítik a muzsikus-palántáknak a számukra kevésbé ismert területen való tájékozódást, és felébresztik azt a természetes (?) kíváncsiságot, amely a későbbiekben lehetővé teszi, hogy szabad átjárásuk legyen korok és stílusok gazdagon rétegezett muzsikájában.

 

Kiadó: ECM 

Katalógusszám: 2617