ha Gramofon - klasszikus és jazz zene

Vérfrissítés

Furcsa ellentmondást tapasztalni napjainkban a zenei világban. Sokan panaszkodnak arra, hogy eltűnőben van a talán utolsó nagy szólista és énekes generáció, hogy egyre kevesebb az időtálló érték, és egyre több a marketing-szempontú „felfedezés”, hogy tizenöt perc hírnévért jelennek csak meg felvételek. Mások viszont éppen azt értékelik, hogy nagyon sok új szereplő lép ki a reflektorfénybe, hogy végre nem csupán néhány nagyágyú uralja a koncertpódiumokat vagy az operaszínpadokat, hogy ráfért már a vérfrissítés a klasszikus zene előadói oldalára. Vannak aztán olyanok is, akik generációs kérdésként taglalják csupán a fenti ellentmondást, azt hangsúlyozva, hogy egy lassan letűnő generáció szomorúsága csap össze az újdonság varázsával. Nem tudok, nem akarok igazságot tenni ebben a virtuális vitában – de mindig kíváncsisággal vegyes izgalommal hallgatom fiatal debütánsok CD-it! Hátha magamnak is fel tudok fedezni új kedvenceket...

Bányai Gábor

Cecilia Bartoli sokáig a nagy kedvenceim közé tartozott. Vitalitása, remek humora, gyönyörű hangja és hibátlan technikája hosszú ideig követendő zenei alázattal párosult. Itt most nyilván nem részletezendő, inkább csak sejthető okok következtében az utóbbi években ez a varázslat azonban számomra finoman szólva is megkopott. Egyrészt egyre inkább önmaga lett az egyetlen fontos az énekesnő számára, másrészt - és a két tényező bizonnyal összefügg egymással – a hang és a technika is megkopott: mind több és több a forszírozott hang, a vibrato egyre szélesebb, a magas hangok olykor éles kiabálássá romlanak. Mindezt csak kevéssé kárpótolta, hogy egyre érdekesebb tematikus albumokat rakott-rak össze, bár a szerkesztés és a szándék előtt kalapot emelek. Ahogyan azelőtt a program előtt is, melyet néhány éve indított, és amellyel új tehetségeket mentorál és indít el szándékai szerint a világhír felé: hogy ez leplezett  beismerése a saját hanyatlásának vagy/és önzetlen segítségnyújtás, jó tanárként a maga karrierjének meghosszabbítása, nem tudhatom. De emlékezetes és nagy ívű gesztus, az biztos.

A Decca remek partner ebben a mentori programban. A sorozat legújabb példája az a CD, amelyen a francia-örmény mezzo, Varduhi Abrahamyan énekli az egykori szupersztár, Pauline Viardot repertoárjának legkedvesebb darabjait. (Viardot a legendás tenor, Manuel Garcia lánya és az ugyancsak legendás Maria Malibran legfiatalabb húga volt, és nem csupán a 19. századi francia opera egyik csillaga, hanem remek zongorista is, aki gyakran volt duett-partner barátja, Chopin mellett, játékáról pedig Liszt vagy Saint-Saëns is elismerően nyilatkozott, aki maga is írt operát és dalokat is, akibe Musset vagy Turgenyev is szerelmes volt...) A Rhapsody címet viselő lemez összeállításában nyilván Bartoli is segítségére volt a fiatal énekesnőnek (sőt, egy duettben a partnere is) – de a CD elsősorban nem időutazás és hommage, hanem sokoldalú bemutatása egy talán új csillagnak.

 

 

Abrahamyan a 2019-20-as operai szezon nagy felfedezettje volt, ünnepelték az Opera Bastille, a Bayerische Staatsoper vagy a Rossini- és a Donizetti-fesztivál előadásain is. Egyre több a felkérése, naptárja sztárokhoz méltón zsúfolt. Mi lehet a titka? A mostani felvétel alapján – hiszen élőben még sosem láthattam-hallhattam – elsősorban tökéletesen kiegyenlített, bársonyosan puha és csodás mélységekben is lubickoló hangja. Koloratúráján erősen érződik Bartoli hatása, de ez a hang még hibátlan, ez a technika még mindvégig könnyed és erőlködésmentes, ami a mentorról már csak olykor mondható el. Musset azt írta Pauline Viardot-ról, hogy birtokolja azt, amit csak a legnagyobb művészek, hogy ugyanis előbb érez, mintsem kifejezné azt, hogy nem a hangjára hallgat, hanem a szívére – ebből a szempontból Abrahamyan méltó örökös lehet, mert belőle is áradnak az érzések, hangja a szívét követi. Néha kedvemre valóan ódivatú egy kissé: a Rossini-részletekben inkább emlékeztet Marylin Horne klasszikus csillogására, mintsem mentorának fékevesztett stílusbravúrjaira. Máskor meg nem fél élesen eltérni a hagyományoktól: Brahms Altrapszódiája (melynek bemutatóján az altszólót Viardot énekelte) az ő előadásában messze áll mondjuk Kathleen Ferrier gyönyörű, méltóságos fájdalmú etalon-felvételétől, tempója merészen gyors (öt perccel rövidebb, mint Ferrieré), és bár távolabb kerül így Goethe költeményének hagyományos értelmezésétől, a Werther romantikáját mégis rendkívül pontosan jeleníti meg.

A francia repertoár darabjai is fényesen szólalnak meg ebben az előadásban, legyen szó akár a Sámson és Deliláról, akár a Saphóról. De a legizgalmasabb mégiscsak Meyerbeer Donnez, donnez áriája A prófétából: ezt a darabot szerzője kifejezetten Viardot-nak írta (aki a szerepet vagy 150-szer játszotta), és ha a teljes opera ma már jobbára el is tűnt az általános operai repertoárból, biztosan akad majd valaki, aki Abrahamyan kedvéért feléleszti tetszhalott állapotából. A CD záró trackjén, amolyan ráadásként és rácsodálkoztató érdekességként egy mély és szomorú tisztelgést hallunk. Egy eredeti örmény áriát a XIX. század második felében és a XX. század első felében élt örmény pap és zeneszerző, az örmény zenei iskola megalapítója: a mártír Soghomon Soghomonia, azaz Komitas hagyatékából. Krunk – azaz A daru – című művét Komitas 1915-ben írta az örmény népirtás áldozatainak emlékére. Ha a lemez nagy része hommage Viardot tiszteletére, ez a bensőséges darab a szülőföld előtt tiszteleg.

Aki Viardot életére és hagyatékára kíváncsi, annak elég a CD őt bemutató műsorfüzetét olvasgatnia. Aki zenei élményre vágyik, és szeretne fölfedezni magának egy csodaszép hangot, melynek birtokosa egyszer nagy énekesnő is lehet: az sokszor hallgassa meg a Les Musiciens du Prince-Monaco Bartoli-menedzselte és Gianluca Capuano által vezényelt zenekar visszafogott és értő kíséretével Abrahamyan hangját és szívét.

A fölfedezés örömével kecsegtet a DG új CD-je is: a dekoratív szépségű, a divatvilágban és magazinok címlapjain is gyakran látható koreai szoprán, Hera Hyesang Park első árialemezét üdvözölhetjük. Az operaszínpadokat figyelő zenehallgatók számára persze ismerős lehet a neve, hiszen a ma már Amerikában élő, anno a Juillardon tanult Park kisasszony a 2017-18-as évadban tűnt fel, a Metropolitan, a Bayerische Staatsoper vagy épp Glyndebourne látogatói már akkor beleszerettek megjelenésébe és különleges színezetű hangjába egyaránt.

 

 

És itt persze elfog a gyanakvás is: Park olyan tökéletesen megfelel a mai marketing-gépezetnek és a zenén túli elvárásoknak, hogy félni kezdek, ő csak egy jól eladható termék, melyre oly nagy szükségük van a lemeztársaságoknak. Szerencsére a CD nagyobbik része kellemes csalódást okoz. A lemez címe még nem több, mint a művésznő nevével játszó szellemes ötlet és reklámfogás (I am Hera), de a lemez anyaga már megannyi zenei élménnyel ajándékoz meg. 

Pedig a szerkesztők és a producerek szerintem néhány hibát elkövettek a beválogatott áriák esetében. Olyan sokat akartak markolni, hogy óhatatlanul a „kevesebb több lett volna” közhelye jut eszembe.

A felvételek közül a legvonzóbbak azok, amikor Park Gluckot és elsősorban Mozartot énekel. Itt egyaránt érvényesül az énekesnő hibátlan koloratúra technikája (bár ezt Rossini Una voce poco fa-áriájában is megcsodálhatjuk), hangjának egyedi szépsége és hajlékonysága, vonzó és sosem negédes líraisága. Melizmái pontosak, hangja tiszta, vibratója könnyed és elegáns, mélységei teltek (a kitartott magas hangok azonban olykor forszírozottnak és művinek tűnnek, inkább a bravúr, mintsem a szerepformálás részei). Különösen meggyőző Paminaként A varázsfuvolából, Susannaként a Figaróból vagy Zerlinaként a Don Giovanniból – és édesen szemtelen Pergolesi és hitelesen epekedő Gluck darabjában. A Giulio Cesare lassú áriáját is győzi levegővel, kifinomult eleganciája lenyűgöző. Jó partnere ebben a Bertrand de Billy irányította Bécsi Szimfonikusok zenekara, bár játékuk olykor furcsán egyensúlyoz a modern és a korabeli hangzás között - a hárfák és a kürtök kiemelkedően szépen szólnak, egyes darabokban a csembaló használata kölcsönöz némi barokkos levegőt is, de Händel vagy Pergolesi esetében sokkal autentikusabb hangzással vagyunk általában elkényeztetve: hogy ez mégsem nagyon zavaró, az részben az akusztikai térnek köszönhető, mely olykor túl tágas és visszhangos, de éppen ezért jótékonyan el is fedi az esetleg harsány zenekari színeket, részben pedig Park érdeme, aki igazi protagonistaként mindvégig magára irányítja a figyelmet.

Akkor is, amikor még nincsen kész egy szereppel, mégis bevállal abból egy-egy áriát. Ez az érzés különösen erős Bellinijét hallgatva: úgy vélem, egyelőre nagyon messze van még a bel canto hiteles megjelenítésétől, túl sokat akar markolni, hangja nem áll még készen erre. És valami hasonlót, ha nem is ennyire kerülendőt érzek Puccinijét hallgatva: a Bohéméletből Musette keringőjét halljuk tőle, kissé felszínes előadásban, és mintha a habitusa sem lenne kész még erre a szerepre – a Gianni Schicchi Laurettájának könnyed magasságai és fiatalos érzelmei már sokkal jobban fekszenek neki. Aztán a CD végén két meglepetés, két hommage a szülőföldnek, két koreai darab: Joowon Kim dala és Un-Yung Lo zsoltára. Értem én, hogy az volt a cél, hogy minél több oldaláról megismerjük a művésznőt, ráadásul ezekben énekes színésznőként talán jobban is teljesít, mint néhány megelőző áriában, mégis ezeknek a világa rögvest Puccinit követően túlságosan is váratlan és meghökkentő, inkább kibillent az élményből, mintsem hozzáadna. Igazán azt ajánlom a leendő hallgatónak, hogy három részletben hallgassa Park debütáló albumát: fedezzen föl egy remek Mozart-énekest, legyen kíváncsi egy majdan kiteljesedő Rossini- vagy Puccini-szereplőre, és egyszer mélyedjen el a gyökereit is bátran vállaló divatikon kötődéseiben.

Minden fenntartásommal együtt is szeretem ezt a CD-t, és megszerettem Park kisasszony légies jelenlétét is. Nagyobb önfegyelemmel és talán jobb, erősebb kezű mentorokkal remek énekes válhat belőle. Már most sztár – és a küszöbén áll annak, hogy művész legyen belőle. Mert a vérfrissítés nem a marketingben fontos elsősorban. A zenei élet is ki van éhezve rá.

 

Varduhi Abrahamyan

Kiadó: Decca

Katalógusszám: 28948 50862

 

Hera Hyesang Park

Kiadó: Deutsche Grammophon

Katalógusszám: 28948 60051