Lendvay Kamilló és Vukán György Gramofon-díjas
- Részletek
- Közzétéve: 2011. november 28., hétfő, 14:18
Tizenegyedik alkalommal rendezte meg a Gramofon – Klasszikus és Jazz című zenei folyóirat szerkesztősége és kiadója a Gramofon-díjkiosztót, amely november 28-án, hétfőn este fél kilenckor kezdődött, a Budapest Jazz Clubban (Budapest VIII. Múzeum utca 7.) Az idei életműdíjat a klasszikus zene területén Lendvay Kamilló Kossuth-díjas zeneszerző, míg a jazz műfajában Vukán György zongoraművész-zeneszerző kapta; emellett öt kategória-díjat is odaítéltek.
Gramofon-információ
A Gramofon-díj az első, Magyarországon alapított, kifejezetten szakmai (tehát nem állami vagy kereskedelmi-üzleti jellegű, azaz sem kulturális politikai szempontok, sem eladási adatok által nem befolyásolt) zenei elismerés, amely a klasszikus zene és a jazz műfajában tevékenykedő művészek elismertségének, társadalmi megbecsültségének visszaállítását szolgálja.
- A díjat 2001-ben alapították, akkor a Magyar Klasszikus Zenei Díjat Eötvös Péter, a Magyar Jazz Díjat Oláh Kálmán kapta.
- 2002-ben a Magyar Klasszikus Zenei Díjat az Erdődy Kamarazenekar, a Magyar Jazz Díjat Juhász Gábor;
- 2003-ban a Magyar Klasszikus Zenei Díjat Kelemen Barnabás, a Magyar Jazz Díjat Dés László vehette át.
- 2004-ben a Magyar Klasszikus Zenei Díjat Jandó Jenő, a Magyar Jazz Díjat Szakcsi Lakatos Béla,
- 2005-ben a Magyar Klasszikus Zenei Díjat Seres Dóra, a Magyar Jazz Díjat Dresch Mihály,
- 2006-ban a Magyar Klasszikus Zenei Díjat az UMZE Kamaraegyüttes, a Magyar Jazz Díjat – posthumus – Pege Aladár kapta.
- 2007-ben a Magyar Klasszikus Zenei Díjat az Egri-Pertis Duo, a Magyar Jazz Díjat pedig Németh Ferenc jazzdob-előadóművész, zeneszerző vette át.
- 2008-ban a Magyar Klasszikus Zenei Díjat Szilasi Alex, a Magyar Jazz Díjat Szabados György kapta.
- 2009-ben a Magyar klasszikus Zenei Díjat Vashegyi György, A magyar Jazz Díjat Kőszegi Imre dobművész vehette át.
- 2010-ben a Magyar Klasszikus Zenei Díjat Komlós Péter hegedűművész, a Bartók Vonósnégyes alapító primáriusa kapta, míg a Magyar Jazz Díjat László Attila gitárművész-zeneszerző vehette át.
A két fődíj mellett még öt további kategóriadíj kerül kiosztásra: mindkét műfajban díjazzák az év legjobb hazai és külföldi hanglemezét, valamint a legjobb DVD-produkciót is.
Hogyan zajlik a szavazás?
Az első lépés mindig a szakkritikusok munkája, akik az egyes hanglemezeket a Gramofon című zenei folyóirat hasábjain véleményezik. A mostani díjkiosztóra a 2010 téli, a 2011 tavaszi, a 2011 nyári és a 2011 őszi számban elemzett lemezekből válogatott a zsűri – ez összesen 384 kiadvány volt, ami a magyarországi hanglemezpiac méretét, sajátosságait ismerve nagyon bőséges kínálatnak mondható.
A második lépés a nemzetközi tanácsadó testület munkája. A Gramofon főszerkesztője, Retkes Attila 2001 és 2009 között tagja volt a Midem Classical Awards nemzetközi klasszikus zenei díjkiosztó zsűrijének, 2010 óta pedig ennek jogutóda, az International Classical Music Awards zsűrijének állandó tagja. E zsűri tagjai – nemzetközi tanácsadó testületként – évekkel ezelőtt elvállalták: különös figyelemmel kísérik a magyar kiadású hanglemezeket, és a zsűri számára javaslatokat, ajánlásokat fogalmaznak meg. Így történt ez 2011-ben is.
A nemzetközi tanácsadó testület tagjai: Björn Woll, a Fono Forum főszerkesztője (Németország); Martin Hoffmeister, az MDR Figaro közszolgálati rádió igazgatója (Németország); Luis Sunén, a Scherzo igazgató-főszerkesztője (Spanyolország); Pierre-Jean Tribot, a Resmusica.com főszerkesztője (Franciaország); Stephen Hastings, a Musica főszerkesztője (Olaszország); Bernadette Beyne, a Crescendo főszerkesztője (Belgium); Franz Patay, az International Music Centre főtikára (Ausztria); Rémy Franck, a Pizzicato főszerkesztője (Luxemburg); Aarno Cronwall, a Viva Classica rádió igazgatója (Finnország); Irina Geraszimova, az Orpheus rádió igazgatója (Oroszország); Andrea Meuli, a Musik und Theater főszerkesztője (Svájc).
A harmadik lépés, a végső döntés pedig a zsűri feladata, amelynek tagjai: a Gramofon főszerkesztője (Retkes Attila), főszerkesztő-helyettese (Bércesi Barbara) és főmunkatársai vesznek részt.
A 2011. évi díjak és díjazottak
Az év magyar klasszikus hanglemeze: John Cage: Ütőhangszeres művek, vol. 6 (1973-1991). Amadinda Ütőegyüttes. Kiadó: Hungaroton Classic
Az év külföldi klasszikus hanglemeze: Ombra Cara – Georg Friedrich Händel áriái. Bejun Mehta (ének), Freiburger Barockorchester, karmester: René Jacobs. Kiadó: Harmonia Mundi, magyarországi forgalmazó: Karsay és Társa
Az év DVD produkciója: Verdi: Rigoletto. Fsz.: Diana Damrau, Juan Diego Flórez, Zeljko Lucic. Karmester: Fabio Luisi, rendező: Nikolaus Lehnhoff. Kiadó: Virgin Classics – EMI.
Az év magyar jazz-lemeze: Szakcsi Lakatos Béla: Live at the Budapest Jazz Club. Kiadó: BMC Records
Az év külföldi jazzlemeze: Metropol Orkest/Vince Mendoza: Fast City. Kiadó: BHM Productions, magyarországi forgalmazó: Varga István
Magyar Klasszikus Zenei Díj 2011 (életműdíj): Lendvay Kamilló Kossuth-díjas, Bartók-Pásztory-díjas és Erkel-díjas zeneszerző, Érdemes és Kiváló művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanára. Több mint fél évszázados, kiemelkedő jelentőségű zeneszerzői és pedagógiai munkásságáért, valamint töretlen alkotókedvéért, amely napjainkban is újabb és újabb kompozíciók létrehozására ösztönzi.
Magyar Jazz Díj 2011 (életműdíj): Vukán György Erkel-díjas, Balázs Béla-díjas, Emerton-díjas, Artisjus-díjas zongoraművész-zeneszerző. Hat évtizedes zongoraművészi pályájáért, valamint ötvenhat lemezkiadványt, több mint százötven filmzenét, három operát, százötven zsoltárt, száznál is több jazz-kompozíciót magában foglaló zeneszerzői életművéért.
Vukán György: imponáló zeneszerzői életmű. Forrás: Gramofon

Oldal tetejére


facebook
iwiw