Verdi-vurstli az Andrássy úton

Részletek

Közzétéve: 2011. október 17., hétfő, 14:18

A Vidám Park Velence-pavilonjára nosztalgiával emlékszem. Gondolák ringtak a térdig érő vízen, azokkal lehetett a lagúnák városának híres épületeit ábrázoló kulisszák közé hajókázni. A festett vászon világa a gyereknek elbűvölő, a felnőttnek valószínűleg nevetséges volt. Verdi Simon Boccanegrája az Operaházban a vurstli szellemét idézi az Ybl-palotába.

A Simon Boccanegra librettója épp csak megüti az elfogadhatóság mértékét. Logikátlansága, dagályossága akkor ütközik ki, ha az előadás szellemtelen, ha Verdi nagyszerű zenei építménye, amely viszont magasan a szöveg fölött áll, omladozik. A Magyar Állami Operaház premierjének színpadra állítására Győriványi Ráth György ex-főzeneigazgató Ivan Stefanuttit hívta meg. A ház honlapja az olasz rendező nagyívű pályaképét rajzolta ki, a külföldi szakmai site-okról azonban kiderül, hogy nem dolgozott Milánóban, Velencében, de még Rómában sem, Firenze pedig nem a Maggio Musicalét, hanem a Teatro Comunalét jelenti csupán.

Stefanutti „vidéki” rendező, aki szeret gigantikus díszletekben, A Gyűrűk Ura szörnyekkel benépesített világában gondolkodni, amint arról a személyes honlapján meggyőződhetünk. Az itáliai operaházak életét erős költségcsökkentés nehezíti. Az itáliai mesterember eljött hát Budapestre, ahol még kiélhette szenvedélyeit, és dúskálhatott az anyagokban. Itt, ahol Antal Csaba idén színházi díjat nyert Mefistofele-díszletéről úgy beszélnek, mint az „ősbűnről”, a dalszínházat anyagi romlásba sodró merényletről, gond nélkül készítettek például olyan, funkció nélküli szobor-kolosszusokat, amelyek Genova helyett akár Rodoszt is őrizhetnék… Abszurd helyzet állt elő: a pályája végén már szuperkonzervatív szemléletű Mikó Andrásról megállapítható, hogy Stefanutti felől nézve messze meghaladta korát. 1980-as Boccanegrája, amelyet 1991-ben felújítottak, lényegesen korszerűbb színház volt, mint ez az opera-vurstli.

A látvány-kavalkád sem tudta palástolni, hogy Verdi honfitársa épp azzal nem törődött, ami inkább feladata lett volna: a színészvezetésben a teljesítménye végképp nullával egyenértékű. A két összeszokott férfi főszereplő, a címszerepet éneklő Alexandru Agache és a Fiescót megszemélyesítő Giacomo Prestia esetében ez kevésbé volt feltűnő, korábbi színpadi emlékeiből táplálkozva szituációt teremtettek. Lukács Gyöngyivel valamit kellene kezdenie a Háznak – tapintattal meggyőzni róla, hogy nagyon rossz úton jár. Alik Abdukayumov (Paolo Albiani) magában jobban, Pataki Adorján (Gabriele Adorno) magában kevéssé bízva csatlakozott a két rutinos férfi főszereplőhöz. A másik szereposztás bemutatkozása még inkább kiemelte a koncepció hibáit; Magyari Eszter felléptetése Amelia Grimaldiként tévedés. Fulvio Oberto (Gabriele Adorno) nem jegyzett, de ígéretes tenor, fizikai adottságai azonban nem a hősi, hanem a karakter-szerepkörre predesztinálják. A két premier egyetlen igazi nyeresége Szegedi Csaba Paolo Albiani alakjában.

A szereposztásokat a szeptemberig hivatalban lévő megbízott főzeneigazgató, Győriványi Ráth György készítette. Második „országlása” sem okozott kevesebb kárt a dalszínháznak, mint az első. A tanulságokkal lesz dolga a jelenlegi igazgatóságnak.

Albert Mária/Gramofon

Giuseppe Verdi: Simon Boccanegra – premier a Magyar Állami Operaházban, 2011 október