Gulág - Csiky Boldizsár alkotása a MüPában és Pécsett

Részletek

Közzétéve: 2011. október 25., kedd, 14:12

Csiky Boldizsár, a nagyszerű erdélyi zeneszerző Gulág című „szimfonikus emlékműve” nyitja a Nemzeti Filharmonikusok következő hangversenyét, amely október 26-án este fél nyolckor lesz a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. A műsor további részében Sosztakovics és Mozart egy-egy kompozíciója hangzik el, Kocsis Zoltán vezényletével. Ugyanezt a programot október 27-én, a pécsi Kodály Zoltán Hangversenyteremben is eljátsszák.

Gramofon-információ

A Gulág egytételes nagyzenekari mű, leginkább a szimfonikus költemény műfajába sorolható; ahhoz a típushoz, amelyben a szerző egyetlen összefogott, sűrített képbe igyekszik tömöríteni mondanivalóját. A kompozíció 2008-ban keletkezett, ősbemutatóját Selmeczi György vezényelte a kolozsvári Magyar Opera zenekarának élén. A mű inspirációs forrása kétségtelenül azokban a beszámolókban keresendő, melyeket a szerző közvetlenül a túlélőktől hallott, azokról a hihetetlenül kegyetlen eseményekről, amelyek a 20. század terrorra alapozott rendszereinek megtorló színterein, az emberi méltóság meggyalázása közepette történtek meg. A művel kapcsolatos nyilatkozataiban a szerző többször kitért arra, hogy ez a zene az emberi szenvedésnek kíván figyelmeztető emléket (symphonic memorial) állítani és méltatlannak tartja azt a kérdésfeltevést, vajon melyik színtéren volt nagyobb a szenvedés, hol volt szörnyűbb a halál. Ezt kívánja kifejezni a partitúra címlapjára írt mottó Radnóti Miklóstól: „Oly korban éltem én...”

Csiky Boldizsár műve kapcsán Kocsis Zoltán az alábbiakban foglalta összeg gondolatait. „Alekszander Szolzsenyicin munkásságának szélesebb nyilvánosság elé kerülése óta tudjuk, mi az, hogy Gulag. Hogy milyenek is voltak azok a kényszermunkatáborok, ahová ártatlanok ezreit hurcolták el, és ahol számtalan ember tűnt el nyomtalanul. Ez a szimfonikus költemény, amely nem tartozik Csíky Boldizsár fő művei sorába, de mégiscsak jelentős kompozíció így is, pontosan ennek állít emléket, illetőleg hívja fel a figyelmet arra, hogy micsoda borzalmakat élhet meg az ember, olyan dolgokért, amelyeket soha el nem követett. Tulajdonképpen egy kicsit messzebb is gondolok; milyen kegyetlen lény vagyunk, hogy a saját fajtánkkal ilyen emberietlenül tudunk bánni. A mű alaphangja már az elejétől fogva pesszimista, de vannak benne kitörések, amelyek a mű fontos kulminációs pontján fordulnak elő. Ezek tulajdonképpen egy még borzalmasabb pusztítást, Hirosimát idézik számomra. Nem lehet véletlen a Pendereczkivel való párhuzam, amely rögtön az elejétől kezdve nyilvánvaló volt a számomra. Rettenetes helyzetben vagyok, mert hogy tudnék egy ilyen pesszimista hangvételű darabot jó szívvel ajánlani, de mégiscsak meg kell vele ismerkedni, nemcsak azért, mert a maga nemében egy remekmű, és mert egy olyan szerző alkotása, aki gyakorlatilag mindent tud a zenéről, hanem azért is, mert ilyen is a világunk, tegyünk róla, hogy megváltozzon.”

Az est további részében Sosztakovics I. (Esz-dúr) gordonkaversenye (op. 107), illetve Mozart Requiem-je csendül fel; Suren Bagratuni nemzetközi hírű örmény gordonkaművész, valamint énekes szólisták (Rácz Rita – szoprán, Németh Judit – alt, Pataki Adorján – tenor, Cser Péter – basszus ) és a Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás) közreműködésével.

 Suren Bagratuni csellóművész