Liszt-hangverseny Mádl Ferenc emlékére
- Részletek
- Közzétéve: 2011. november 19., szombat, 10:55
A nemrég Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett Hegedűs Endre zongoraművész november 29-én, kedden a Művészetek Palotájában tartja zenekari Liszt-estjét, amelyet a néhány hónapja elhunyt korábbi köztársasági elnök, Mádl Ferenc emlékének ajánl. Közreműködik a Duna Szimfonikus Zenekar, Deák András vezényletével.
Gramofon-információ
A romantika tüze: Liszt elnevezésű koncert Liszt Ferenc géniusza előtt tiszteleg, akinek 200. születésnapját október 22-én ünnepelte a világ. A művész a Duna Szimfonikus Zenekarral tartott közös estjét Mádl Ferenc emlékének ajánlja, akihez személyes jó barátság is fűzte. „Áprilisi Liszt hangversenyemen még a hallgatóság soraiban tisztelhettem elnök urat, akinek szeretete sok-sok éven keresztül segített pályámon. Emberi tartása, szelídsége, alázata nagy példa marad számomra” – emlékezett Hegedűs Endre. A koncert védnökségét Mádl Dalma asszony vállalta. A műsorban szerepel Liszt Benedcition című nagyszabású zongoradarabja, az Esz-dúr versenymű és Wagner-Liszt Tannhäuser nyitány. Záróműként az A-dúr zongoraversenyt hallgathatják meg a vendégek.
Oldal tetejére


facebook
iwiw