Korlátlanul Reeves

Négy Grammy-díj, tizennégy album és számtalan toplistás helyezés birtokosa. A Good Night and Good Luck című George Clooney-film zenéjének előadója – a vásznon is –, a nyolcvanas évek óta minden nagyobb jazzfesztivál visszatérő vendége, a legnagyobb élő jazzénekesnők egyike. Dianne Reeves május 7-én a Jazztavasz fesztiválon lép a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadára Romero Lubambóval és Russell Malone-nal.

Gramofon: Május 7-én játssza Budapesten, a Művészetek Palotájában Strings Attached elnevezésű produkcióját, amelyről mi viszonylag keveset tudunk. Milyen repertoárral készül, mire számíthatunk a zene stílusát, hangulatát illetően? Úgy tudom, hoz majd számokat a When You Know-ról, és új szerzeményeket is.

Dianne Reeves: Így igaz. Biztosan lesznek a közönség számára jól ismert darabok is, és folyamatosan dolgozom új számokon. Ezzel együtt nyáron egy másik turnén is részt veszek két csodálatos énekesnővel, Jane Monheittel és Nikki Yanofskyval, akikkel női szerzők előtt tisztelgünk. Talán ebből az anyagból is válogatunk majd. Ami a hangulatot illeti: biztosíthatom, hogy felemelő lesz, gyönyörű darabokat hozunk, nagyszerűen meghangszerelve.

...

G.: És ha standardről van szó, mi alapján válogatja a műsorába: a szövege, a dallama, harmóniamenete szerint, vagy egyfajta különleges kötődése kell legyen a választott darab iránt?

D. R.: A szöveg nagyon fontos számomra. Azt a dalt szeretem énekelni, amelyet magaménak érzek, ezért képes vagyok tolmácsolni az üzenetét. A harmóniamenet változhat, azt gyakran átdolgozzuk, hogy az érzelmi töltetnek megfelelő legyen. A dallam sem annyira fontos, sokszor kevéssé erős melódiákból építkezem. A szavak mindig az elsődlegesek.

G.: Amikor a színpadra lép, óriási energiahullámokat képes sugározni a néző felé, noha egy turné során gyakran elviselhetetlenül korán kell kelnie, és ilyenkor rendkívül szigorú menetrend szerint él. Hogyan képes megőrizni testi, lelki, szellemi erejét?

D. R.: Olyan csapattal utazom, akiket szeretek, nyugodt légkör vesz minket körül, nincsenek kirívó jelenetek. A legfontosabb, hogy amennyire csak lehet, csend vegyen körül, amíg elkezdek bemelegíteni a koncert előtt. Igyekszem bizonyos ételektől tartózkodni, nem eszem például tejtermékeket. Ha pedig épp van egy szabadnapom, szeretek sétálni, friss levegőt szívni, egy kicsit kinyújtózni.


Oldal tetejére

További részletek, teljes tartalom:

Közösség

facebook

iwiw

Ossza meg saját közösségében:

|

Hírlevél

Értesüljön e-mailen is legújabb híreinkről!

© 2011 Klasszikus és Jazz Nonprofit Kft.