Történet

A Gramofon – Klasszikus és Jazz című zenei folyóiratot 1996-ban alapította Iványi Margó, Bősze Ádám, Retkes Attila és Zipernovszky Kornél. Az első négy évben a lap kiadója a 2004-ben elhunyt Iványi Margó által vezetett Amfisz Kft. volt. Ez  a kiadó átsegítette a Gramofont a kezdeti, kulturális folyóiratok esetében szinte elkerülhetetlen pénzügyi-finanszírozási nehézségeken.

2000 őszén jött létre a Klasszikus és Jazz Lap-, Könyv- és Hanglemezkiadó Kft. (későbbi nevén: Klasszikus és Jazz Nonprofit Kft.), amelynek ügyvezetője kezdettől 2009 júliusáig Retkes Attila volt. A társaság elsődleges feladata a Gramofon című lap kiadása, de emellett már működésének első teljes évében, 2001-ben is foglalkozott a gramofon.hu internetes oldal működtetésével, könyv- és hanglemezkiadással, illetve zenei rendezvények szervezésével, valamint a Magyar Klasszikus Zenei és Jazz Díj szervezési feladataival.

2002-ben a Klasszikus és Jazz Kft. gondozásában indult el a Raiffeisen Jazz Klub című koncertsorozat az IBS Színpadon, amelyhez 2006 januárjától az azonos című, a Klubrádióban sugárzott rádióműsor csatlakozott. A sorozat 2008-ig működött sikeresen, utolsó két évében a Millenáris színpadán. 2005 márciusától, vagyis a Művészetek Palotája megnyitásától 2009 júliusáig a Klasszikus és Jazz Kft. volt az intézmény saját rendezésű jazzkoncertjeinek művészeti tanácsadója és színpadra állítója. 2006-ra kialakult a nonprofit vállalkozás hármas profilja és tevékenységi köre: társaságunk a klasszikus zene és a jazz területén tevékenykedő kiadó, produkciós iroda és kommunikációs ügynökség. 2009 júliusától a Klasszikus és Jazz Nonprofit Kft. új ügyvezetője, s egyúttal a Gramofon főszerkesztője Várkonyi Tamás lett.

2011. október 1-jétől a Gramofon kiadását, illetve az erre épülő további feladatokat (Gramofon.hu weboldal, Gramofon Könyvek sorozat, koncertrendezés) a Retkes Attila Kulturális Értékteremtő Kft. veszi át. A Gramofon főszerkesztője és a kiadó ügyvezetője ismét az egyik lapalapító, Retkes Attila zenetörténész, közgazdász, kulturális szakember.


Oldal tetejére

Közösség

facebook

iwiw

Ossza meg saját közösségében:

|

Hírlevél

Értesüljön e-mailen is legújabb híreinkről!

© 2011 Klasszikus és Jazz Nonprofit Kft.