ha Gramofon - klasszikus és jazz zene

A létezés határán

Igen érdekes lemez jelent meg a Hänssler Profil gondozásában. Bruckner IX. szimfóniájának négytételes változata, orgonán. Bruckner utolsó szimfóniája háromtételes változatban maradt fenn. A zeneszerző dolgozott a negyedik tételen, de nem tudta befejezni. Halála közeledtét érezve utalt arra, hogy zárótételeként a Te Deum is szolgálhat. Ez Beethoven IX. szimfóniájához kapcsolná, érdekes módon azonban ezzel a lehetőséggel nem szokás élni, aminek részben az is az oka, hogy a háromtételes verzió nem tűnik töredékesnek, ahogy Schubert kéttételes Befejezetlen szimfóniája sem. 

Zay Balázs

Brucknernél kész mű nemigen van, mindig aggodalmaskodott, változtatgatott, ezért létezik annyiféle variációjuk. Ferdinand Löwe saját hangszerelésében mutatta be a darabot 1903-ban. Robert Haas 1931-ben adta ki az eredeti három tételt, ezt Siegmund von Hausegger mutatta be 1932-ben, majd vette lemezre 1938-ban (Alfred Orel kiadását alapul véve).

A mű negyedik tétele régóta tartja izgalomban Bruckner tisztelőit. Brucknertől több részlet is fennmaradt, melyek a be nem fejezett tétel nem csekély részét kiadják, ugyan nem kevés hiátussal. William Carragan 1983-ben készítette el a maga verzióját, melyet aztán ötször korrigált. Gerd Schaller ezt vette lemezre először, még 2010-ben. A mű legelfogadottabb befejezése többek műve. Nicola Samale és Giuseppe Mazzuca 1984-ben publikálta a maga elképzelését, mely John A. Phillips és Benjamin-Gunnar Cohrs munkájával együtt, 1992-ben jelent meg, majd négy javításon is átesett (1996, 2005, 2007, 2012). Ennek épp aktuális változatát vette fel Johannes Wildner, majd Sir Simon Rattle. Rattle szereti az ilyen befejezéseket, Mahler hasonló módon befejezett X. szimfóniájának fő terjesztője. 

A kettő között hasonlóság és különbség is van. Én úgy látom, a Mahler-mű esetében több minden szól a befejezés mellett, hiszen így elénk áll az egész  - amennyire lehet - hű formája, míg egyébként csak egy - vagy a Purgatóriummal együtt - két tételt ismernénk. Az utolsó Bruckner-szimfónia három tételesen is elégséges, és a negyedik tétel rekonstruálható anyaga töredékesebb. Ugyanakkor, főképp az Harnoncourt által felvett, kilencperces egyégre tekintettel, érthető a befejezés nem nyugvó igénye.  

Gerd Schaller maga is készített egy befejezést 2015-ben, melyet 2018-ban átdolgozott - utóbbi bemutatójának élő felvétele lemezen is megjelent. Az ő változata igen stílusos, lévén szó korunk egyik vezető Bruckner-előadójáról, ugyanakkor a fantáziának is bőven teret enged. 

 

 

A negyedik tétel teljesen hű rekonstrukciója nem lehetséges, ugyanakkor a megmaradt részek meggyőző volta és nem kis mennyisége fényében, logikus a vázlatok alapján való megkomponálás. Harnoncourt a Bécsi Filharmonikusokkal a háromtételes változatot adta elő és vette fel, majd a megmaradt vázlatokat külön-külön mutatta be. Elvben a hosszabb - mintegy kilenc perces - kezdő rész lehetne egyfajta negyedik tétel, de ez így nyilvánvalóan töredék, furcsa volna így az egész.

Schaller a maga hangszerelése, majd ennek átdolgozása után vette fel a művet orgonán. Ez felettébb logikus, több okból is. Bruckner orgonista volt, továbbá az orgona a templomteret betöltő hangszerként a mélyen hívő zeneszerző számára elsődleges volt, amit mi sem bizonyít jobban, mint szimfóniái orgonaszerű volta. 

Schaller bejátszása igen magas teljesítmény. Erősen érződik benne, hogy a bruckneri életművet kiemelkedő szinten ismerő karmester adja elő. Schaller kiindulása ugyanis dirigensi, azaz a szimfonikus partitúrán alapuló. Igen sikeres abban, hogy a Bruckner alkalmazta, szimfonikus zenekari hangzásra emlékeztető, zengő élményt nyújtson. Ez különösképpen megmutatkozik akkor, ha Schaller bejátszását összehasonlítjuk a jeles svájci orgonista, Lionel Rogg felvételével a VIII. szimfóniáról, amelyet hajdanán a BIS lemeztársaság jelentetett meg. Ő ugyanis orgonista kiindulású. A hallgatónak az az érzése, hogy Rogg az orgona nyújtotta lehetőségekkel kívánta megszólaltatni a VIII. szimfóniát, míg Schallert érthető módon erősebb mértékben határozza meg a hangszerelt partitúra. 

Ami a IV. tételt illeti, munkája dicséretes, ugyanakkor a magam részéről azt az elvet képviselem, amelyet Deryck Cooke és munkatársai követtek Mahler X. szimfóniája esetén, miszerint is a legkevesebb hozzátétel preferálandó.

Mivel Bruckner szimfóniáiból nagyon markánsan érződik szerzőjük orgonista volta, a szimfóniák orgonán történő előadása abszolút indokolt, hiszen annak is megvan a maga alapja, hogy bármilyen szimfonikus vagy egyéb művet orgonán szólaltassanak meg. Kedvelem például Andrzej Chorosinski egykori DUX-felvételét Muszorgszkij Egy kiállítás képei című művéről Liszt Ad nos, ad salutarem undam című orgonára is írt műve mellett. Ugyanakkor nemigen tudhatjuk, Bruckner pontosan miképpen is orgonált, milyen regisztereket használt, milyen tempókat alkalmazott - hacsak nem gondolunk kevés orgonaművére, illetve szimfóniáira. Így azt sem tudhatni, Rogg vagy Schaller áll-e közelebb Bruckner világához. Ehhez járul, hogy "A Jóistennek" dedikált, nagy, utolsó szimfónia befejezése egészében alighanem mindig kérdéses marad, még ha részben képet alkothatunk is Bruckner elképzeléséről.

 

Kiadó: Profil Edition Günter Hänssler

Katalógusszám: PH21010