ha Gramofon - klasszikus és jazz zene

Variációk egy témára - népzene a hagyományban és azon túl

Herczku Ágnes egy nemrég megjelent interjúban azt nyilatkozta, hogy munkáiban már nem önmagát szeretné lemezei frontvonalába állítani, hanem arra törekszik, hogy a feldolgozott zene legyen a középpontban. 

Pásku Veronika 

E szándéka tört utat magának a Hozomány – Erdélyi népzene régen és most című sorozatában, mely az utóbbi 15 év során készült saját gyűjtései köré épül: a kiadványokon hallhatóak az eredeti felvételek és azok „revival” előadásai is. Jelen lemezen – szemben az előző, visai gyűjteménnyel – egy személy kerül a fókuszba, mégpedig a magyarvistai András Jánosné Gergely Erzsi „Erdei” (1931-2015), aki nemcsak kivételes énektudása, óriási repertoárja és különleges írói vénája, hanem a Herczku Ágnessel ápolt személyes és baráti kapcsolata miatt is lett e lemez  „zenei szerkesztője”.

 

 

A dupla CD-s kiadvány első korongján (Revival), az énekesnő és kitűnő zenésztársai – Major Levente, Gombai Tamás (hegedű), Szász József Árpád (kontra), Mester László „Pintyő” (kontra és brácsa), Molnár Péter (bőgő és cselló), Szél Gábor (ének) – Erzsi néni legkedvesebb dalaiból adnak ízelítőt. A Herczku Ágnestől megszokott kidolgozott, igényes éneklésen túl érdemes figyelmet fordítani a férfi szólistaként feltűnő Szél Gáborra, akit a nagyközönség először hallhat népzenei kiadványon. Az érett hang mellé magas szintű technikai tudás párosul, a részletgazdag díszítmények és stílusos kifejezésmód pedig más kalotaszegi énekesek repertoárjának és előadásmódjának ismeretét is feltételezi. A második lemezen (Gyűjtés) az Erzsi nénivel készült felvételekből található egy csokorra való dallam, illetve néhány történet is, lévén, hogy az asszony személyiségéhez szervesen hozzátartozott a mesélés. A zenei anyag meghallgatása mellett ezért is érdemes kézbe venni a lemezborítót: Herczku Ágnes személyes bevezetőjén keresztül ismerteti meg az olvasót a kiadvánnyal és az annak elkészüléséhez vezető úttal. Fontos erénye a bevezetőben megfogalmazottaknak és magának az összeállításnak, hogy nem csak a népzenei ismeretekkel rendelkezőknek szól. Azaz, olyan jelenségekre is felhívja a figyelmet, melyek révén a népzenéhez nem értők is lényeges információkhoz juthatnak a hagyomány működésével kapcsolatban. Így vetődik fel a népzene variációkban való élése is, melynek megértését a második lemezen egymás mellé szerkesztett dallam- és szövegvariánsok segítik.

Herczku Ágnes Hozomány című sorozatának második darabja pillanatkép, mely nem csupán a lemez főszereplőjének állít emléket. Mesél a kalotaszegi énekes és hangszeres népzenéről, a Nádasmente cifraságáról, és nem utolsó sorban arról a régi hagyományról, melyet élő voltában ma már nem, vagy csak elvétve lehet megtalálni.

 

Kiadó: Fonó

Katalógusszám: FA 485-2