„Aki szépen tubáskodik” - Varró Dániel, a Szeged Trombone Ensemble és a Studio 5
A Studio 5 2017/18-as évad után tovább kívánja folytatni azon munkásságát, mely progresszív és újszerű hangzásokat juttat el egy szélesebb hazai közönséghez.
A 2018 októberi koncert ötlete a Szeged Trombone Ensemble-lel szoros együttműködésben született. Az együttesre jellemző magas szintű szakmai felkészültség, valamint az utóbbi években bekövetkezett és a mai napig tartó hangszertechnikai fejlődés, melynek köszönhetően az együttes képes már-már nagyzenekari hangzásban megszólalni, és inspirálta az öt zeneszerzőt is. Mivel erre a különleges felállásra korlátozott számban készültek darabok, az együttes műsorán javarészt átiratokkal találkozhat a közönség. Ezen kíván változtatni a Studio 5, és rendhagyó módon erre a koncertre rögtön öt ősbemutatóval is készül. A Studio 5 hosszú távú célja, hogy eddig kevésbé népszerű hangszereknek is gyarapodjon a magyar zeneirodalma. Reményeik szerint a 2018-as koncertre keletkezett zeneművek az ősbemutató után beépülnek a repertoárba, így gazdagítva a harsona és a harsonaensemble magyar vonatkozású irodalmát. A Studio 5 számára fontos a kortárs társművészetek bevonása. Ezért ehhez a koncertjükhöz a költészetet választották és annak egyik legkiválóbb magyarországi reprezentánsát, Varró Dánielt kérték fel partnerüknek. Az öt komponista többféle összeállításban (kvartett, szextett, oktett) íródó darabjai között Varró Dániel olvassa fel a saját verseit, az est zárásaképpen pedig egyik verse megzenésítve is megszólal, Zemlényi Eszter közreműködésével. A BMC különleges atmoszférájú Nagyterme egyaránt kedvez a versfelolvasásnak és a harsona-együttes erőteljes és intim megszólalásainak.
A Studio 5 zeneszerző csoport célja, hogy az európai zenei tradícióból, kiindulva olyan új hangversenyeket hozzanak létre, melyek magas művészi színvonalon képeznek hidat tradíció és innováció, patina és progresszió között. Az alapító tagok gondolkodásmódja azonos idiómákra épül, ugyanakkor mindegyik szerző a saját zenei nyelvén alkot. Az alkotók kivétel nélkül a Zeneakadémián végzett művészek, alma materük fiatal oktatói, akik számos hazai és nemzetközi díjjal büszkélkedhetnek. Fontosnak tartják egy olyan értő fiatal közönség kinevelést, akik tisztában vannak saját zenei hagyományuk értékeivel.
Varró Dániel a fiatal költőgeneráció kiemelkedő alakja, akiért szerteágazó alkotótevékenysége és egyedi humora miatt a kritika és a közönség egyszerre rajong. A formának és a paródiának egyaránt mestere; számos műfajban megmutatta már a tehetségét a hazai közönség előtt: versek, gyermekversek, színdarabok, valamint műfordítások fűződnek a nevéhez. Munkássága utánozhatatlan stílust, frissességet és modernitást hozott a XXI. század magyar irodalmába.
A Szegedi Trombone Ensemble a magas művészi színvonalon túl a Magyarországon kevésbé ismert rézfúvós zenekultúra ápolásának és terjesztésének, valamint hangszerük, a harsona sokoldalúságának propagálása szellemében Gyivicsán György művészeti vezető irányításával működik. Az együttest jellemző magas szintű szakmai felkészültségnek, csapatszellemnek és egyedülálló repertoárnak, valamint az utóbbi években bekövetkezett és a mai napig tartó hangszertechnikai fejlődésnek köszönhetően a formáció a zenetörténet nagy mestereinek műveiből készült átiratokat képes már-már nagyzenekari hangzásban megszólaltatni.