Átformált hagyományok
Transforming Traditions (Hagyományok átformálva) címmel jelent meg Győri Noémi legújabb lemeze, mely különleges megszólaltatásban tárja elénk a fuvola-gitár kettősének világát.
Haydn, Mozart és Beethoven műveiből készült friss zenei átiratokon, továbbá egy eredeti Giuliani-szerzeményen keresztül. A felvételen hallható korszakos mesterművek fuvolára és gitárra való átiratait a fuvolaművész Koltai Katalin gitárművésszel együttműködve alkotta meg és vette lemezre. Az album ötvözi a duó stílusát egyedülállóan jellemző intim áttetszőséget, érzékenységet és gazdag zenei hangzást. Az új lemez a The Classical Flute and Guitar (Klasszikus fuvola és gitár), avagy CFG Projekt részeként látott napvilágot, mely 2015-ben indult útjára és amely Noémi előadóművészi doktori kutatásának központi témáját alkotta a Londoni Királyi Zeneakadémia égisze alatt. Az intézmény nívós PhD programjának történetében Győri Noémi az első fuvolaművész, kutatásai során a fuvola és gitár duó átfogó újraértelmezését tűzte ki céljául, merőben új és merész repertoár megalkotásával. Noémi disszertációja hamarosan végső formát ölt és elérhető lesz a nagyközönség számára is. A művészek az együttes műfaji határait feszegetve, a fuvola gitár duó egy teljesen új kifejezési módját hozzák felszínre a két hangszer eleven, színes párbeszédével, Haydn Hob. XVI:37 D-dúr és Hob. XVI:30 A-dúr szonátáinak, Mozart K. 397 d-moll fantáziájának, Beethoven No.26, Op.81a ‘Les Adieux’ szonátájának és Giuliani Grand Duo Concertantjának egyedi tolmácsolása révén.
Győri Noémi és Koltai Katalin (fotó: Böröcz Balázs)
Győri Noémi szenvedélyes, vibráló előadásai, valamint kreatív és kidolgozott zenei interpretációi világszerte elbűvölik a közönséget. Nem csoda, hogy hamar elismerésre tett szert a komolyzenei szcénában, ahol olyan kivételes tehetségű, sokoldalú művészként tartják számon, aki egyszerre keresett szólista, kamarazenész, zenekari fuvolás és pedagógus, modern és barokk fuvolán egyaránt. 2007-ben kitüntetéssel diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, Prőhle Henrik növendékeként, majd posztgraduális diplomákat szerzett a Bécsi és Müncheni Zeneművészeti Egyetemeken Barbara Gisler-Haase és Adorján András osztályában. 2016-2019 között barokk fuvola tanulmányokat folytatott Lisa Beznosiukkal és Csalog Benedekkel. Jelenleg a londoni Királyi Zeneakadémián fejezi be előadóművészi doktori tanulmányait, a képzés történetének első fuvolásaként. Szólistaként és kamarazenészként világszerte 28 ország fesztiváljain lépett fel. Olyan zenekarok élén játszik fuvolaversenyeket rendszeresen, mint a Luxembourg Academy Chamber Orchestra, az Orchestre Dijon Bourgogne, a Nemzeti Filharmonikusok Grazioso Kamarazenekara, az Amadinda Ütőegyüttes, az Anima Musicae Kamarazenekar, az Aura Musicale, a Concerto Armonico Budapest, a Jewish Chamber Orchestra Munich, a Georgian Sinfonietta, a Krakow Academy Orchestra, a Miskolci Szimfonikusok, az Óbudai Danubia Zenekar, a Budafoki Dohnányi Zenekar, a Mendelssohn Kamarazenekar, a Duna Szimfonikusok, a Nottingham Philharmonic Orchestra és IKZE Ensemble. 2019 őszén a Művészetek Palotája Bartók Béla termében debütált Ibert Fuvolaversenyével a Savaria Szimfonikus Zenekar élén. 2008 óta a müncheni Jewish Chamber Orchestra szólófuvolása, rendszeres vendégművészként olyan kiemelkedő zenekarokban koncertezett, mint a BBC Filharmonikusok vagy a Bécsi Filharmonikus Zenekar a bécsi Operaházban. Tehetségének és kiemelkedő művészi teljesítményének méltatásaképp 2011-ben a Pro Europa Alapítvány Európai Ifjúsági Művészeti Díját, 2012-ben a New York-i székhelyű Salon de Virtuosi Alapítvány Karrier-díját, 2006-ban és 2009-ben pedig két ízben, a magyar zeneművek bemutatása és népszerűsítése terén kifejtett kiemelkedő tevékenységéért az Artisjus Zenei Alapítvány előadóművészi díját nyerte el. A Budapesti Filharmóniai Társaság háromszor választotta Fischer Annie-ösztöndíjas előadóművésznek, tanulmányai során pedig a Hungarofest Klassz Zenei Ösztöndíj támogatottja is volt. 2011-ben debütált a Carnegie Hallban az Alexader & Buono Nemzetközi Fuvolaverseny győzteseként. 2012-óta a manchesteri Royal Northern College of Music tanársegédje, a fiatal tehetségek Junior tanszékén 2011 óta önálló osztályát is vezeti. Az intézmény egyik legfiatalabb oktatójaként 2012-ben az RNCM Nemzetközi Nagykövetévé választották. Mesterkurzusokat vezetett Tajvanon, Amerikában, Svájcban, Dél-Koreában, Kínában, Németországban, Grúziában, Norvégiában, Magyarországon, Írországban és Angliában.
Győri Noémi (fotó: Emmer László)
Felvételei készültek az ORF, Deutschlandfunk, BRF, BBC, WQXR New York, Grúz Rádió, Magyar Rádió, Hungaroton, Arte és Mezzo TV-nél. Lemezei, Glowing Sonorities, Schubert, Reinecke és Franck romantikus fuvolaszonátái, illetve Antonio Nava olasz romantikus zeneszerző fuvola-gitár duóinak világpremier felvétele a Hungaroton gondozásában jelentek meg. Legújabb lemeze, Transfroming Traditions, a német GENUIN kiadásában jelent meg 2019 márciusában.
Noémi a Miyazawa fuvolacég művésze, a belga Solti György Alapítvány és a Philip Loubser Alapítvány támogatásával egy LaFin kézzel készített fuvola fejen és egy Miyazawa Boston fuvolán játszik. Előadóművészi munkája mellett 2018-ban útjára indította saját dizájn márkáját, Noemi Collection néven.
Koltai Katalin szintén kitüntetéssel diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, majd a Brüsszeli Királyi Konzervatóriumban is, részt vett a Maastrichti Konzervatórium posztgraduális képzésen. Tanárai Eötvös Józseg, Antigoni Goni, Raphaella Smits, Carlo Marchione és José Maria Gallardo Del Rey voltak. Szóló- és kamarazenei felkérései révén eljutott Európa és Ázsia különböző országaiba, játszott például a granadai „Interpretation of Spanish Song” fesztiválon, Finnországban a Kuhmo Kamarazene Fesztiválon, a Greenwichi Nemzetközi Régi Zenei Fesztiválon, és a Haydn Fesztiválon, Eszterházán.
Koltai Katalin (fotó: Szilágyi Júlia)
Az kortárs zene elkötelezett előadója, zeneszerzők több művet is neki dedikáltak, illetve jónéhány ősbemutató is fűződik a nevéhez. Nemzetközileg is jelentős kritikai elismerésben részesültek átiratai, nevesül a Classical Guitar Magazin és Gendai Magazine recenzensei által. Játszik nyolchúros gitáron, theorbán, barokk gitáron és bendzsón. 2008 óta a Magyar Állami Operaház szólógitárosa, szólóesteket adott a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával és az UMZE Kamaraegyüttessel, vendégelőadója volt a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral és a Budapesti Fesztiválzenekarral. 2002-ben megalapította a Dialogue Duót, 2006-ban pedig a Barefoot Musicians együttest, és színház interdiszciplináris előadásain is rendszeresen közreműködik. 2007 óta négy saját lemezt rögzített. A holland Oktatási, Kulturális és Tudományos Minisztérium ösztöndíjasa volt 2008-ban és 2009-ben, 2010-ben Junior Prima díjjal tüntették ki művészi és pedagógiai tevékenységéért.