ha Gramofon - klasszikus és jazz zene

Bach, Schnittke, Beethoven - két primáriussal

A Prism-sorozat koncepciója értelmében a műsor egy Bach-fúgától (itt a Wohltemperiertes Klavier I. kötetének h-moll tétele, Emanuel Aloys Förster átiratában) Beethoven egyik kései kvartettjéig (itt a B-dúr, OP. 130) ível, egy kortársmű közbeiktatásával, melyben felfedezni vélnek szerkezeti illetve tartalmi kapcsolatokat. Albumunkon másodikként Alfred Schnittkétől szerepel az 1983-ból való String Quartet No.3.

Fittler Katalin

A kiadó olyannyira ismertnek veszi az előadókat, hogy a Danish String Quartet-ről az ismertetőfüzetben nem közöl információkat, csak tőlük némi személyes vallomást, melyben a vonósnégyes-irodalom jelentős műveihez való közeledésükről tájékoztatnak. Az együttes épp másfél évtizede alakult, amikor 2017-ben erre a felvételre sor került. A ’80-as évek első felében született négy muzsikus (három dánhoz csellistaként norvég társul) lelkében még mindig „fiatalembernek” érzi magát, ami megmutatkozik abban az intenzív érdeklődésben, amellyel a műveket birtokba veszik, majd közvetítik a hallgatósághoz. Szakmai életrajzuk egyértelmű sikersorozat, ami nyilvánvalóan inspirációs forrást jelent innovatív szemléletükhöz.

Aki először hallja játékukat e felvételen, abban megfogalmazódik a vágy: jó lenne „élőben” hallani őket. Mert a felvétel kétségkívül megbízható informátor, ám korántsem „velencei tükör”, ami „a maga valójában” ad hű (hang)képet. A technikai lehetőségek jogos és indokolt közreműködése jótékonyan erősítheti az előadók által tervezett hangzás sajátosságait (akár szélsőségeit), ugyanakkor olyan módosulásokat is eredményezhet, amelyeket a játékosoknak nincs módja kontrollálni (sok függ a mikrofonozástól, nem beszélve a belső arányok módosításáról, avagy épp az össz-dinamika skálájának tömörítéséről – „megemelve” a leghalkabb mozzanatokat, és torzulástól tartva, csökkentve a csúcspontokat). 

 

Az együttes sajátos hangzásvilágának egyik titkát felfedi a kísérőfüzet, amennyiben tájékoztat arról, hogy a két hegedűs felváltva játssza az I. hegedű szólamát. Vagyis, a Schnittke-kvartett primáriusa II. hegedűsként vesz részt a két történeti mű megszólaltatásában. Vélhetően ez is hozzájárul ahhoz, hogy a négy játékos mindegyike tudatosan juttatja érvényre egyéniségét valamennyi műsorszámban – ami viszont azt eredményezi, hogy maga a konkrét játszanivaló prioritást élvez a tételek, illetve a műegészek nagyobb összefüggéséhez képest.

A Bach-fúga esetében nem az „épület kialakulására” figyelünk, hanem magára az építkezés mozzanataira – azok viszont kétségkívül átgondoltan követik egymást. A kitűnő hangszeres felkészültségen túl az átgondoltság szavatolja, hogy fenntartások nélkül etalon-értékűnek fogad(hat)juk el Schnittke-interpretációjukat (a műét, amely nagyjából egyidős velük). 

Az igazi nagy megmérettetést a kései Beethoven-opusz jelenti. Szimpatikus, ahogyan a kísérőszövegben visszatekintenek a megtett útra, amelyre kezdő vonósnégyesként egy versenyprogramnak köszönhetően léptek, s amelynek – valljuk meg – még mindmáig nem értek a végére. Úton Beethovenhez – minden bizonnyal nagy távot jártak be, de az sem vitás, hogy még sok kiolvasnivalójuk maradt a partitúrából. Nem azért, mert ők nem tettek volna meg mindent ez ügyben, hanem mivel a kései remekművek gazdag diszkográfiája ismeretében olyan távlatokat sejthettek meg a hallgatók, amelyek mélységeit-magasságait mindegyre újrahallani kívánják. A Dán Vonósnégyes birtokba vette a véges partitúrát – ahol a szólamok összjátékában már-már a végtelenség távlatai sejlenek fel, egyelőre még „mérhető” léptékű. 

Így töri a fényt jelenleg a „prizmájuk” – izgalmas lesz az a másik fénytörés, amely szembesíti ezt a felvételt egy későbbi időpontban rögzített verziójával ugyanennek a műsornak. Az együttes elismerő értékelése garanciának tűnik arra, hogy lesz még módjuk erre.

 

Kiadó: ECM NEW SERIES 

Katalógusszám: 481 8564