ha Gramofon - klasszikus és jazz zene

Bach és Itália

Meglepő koncepció alapján készült összeállításnak lehet fültanúja, aki meghallgatja Chiara Bertoglio zongoraművész lemezét. A kiadvány Johann Sebastian Bach és Itália kapcsolatát hivatott felderíteni.

Fittler Katalin

A címlapon Bach sajátkezű aláírása, alatta a „Vol. 1” megjelöléssel sorozatot ígér a cím. Marcello, Busoni és Brahms neve sejtteti, hogy átiratok és átdolgozások szerepelnek a programban, vagyis, hallhatunk példát arra is, hogy Bachot inspirálta egy kompozíció, és arra is, hogy az ő valamelyik művét dolgozta át későbbi korok szerzője (mindazonáltal, a Bach és Itália témakörében Brahms „kakukktojásnak” tűnik…). A borító hátoldala részletesen tájékoztat a műsorról, amelynek felvételére a Radio Vaticanában került sor, 2015 januárjában. Megtudjuk azt is, hogy Chiara Bertoglio 1983-as Bösendorfer Imperialon játszik.

Kibontva a csomagolást, befelé haladva, a CD műsorfüzete részletesen tájékoztat az előadóról (aki hároméves korában kezdett zongorázni, hazájában és külföldön több neves intézményben tanult, és a zongora mellett zenetudományi végzettséggel is rendelkezik). „Kutató alkat”; kipróbálta magát zenekarokkal való játékban és szólistaként egyaránt, hangversenytermekben és stúdiókban is. Több könyve is megjelent, tehát elméleti és gyakorlati munkássága is jelentős. Ő írta a CD kísérőszövegét is, és kétség nem fér hozzá, hogy a programösszeállítás is az ő ötlete volt.

A hallgatnivalóhoz érve, a felkeltett érdeklődés sajnos nem fokozódik. Kétségtelen, hogy Bertoglio technikai problémát nem ismerően zongorázik, ám hamar kiderül, hogy nemcsak a puritán elképzelés elkötelezettje, hanem érzelmileg szinte kívül marad a műsorszámokon. Olyan, mintha anyagtudását kontrollálandó, sikeresen végigjátszaná a darabokat – és semmi több. Vissza-visszatérő – és egyértelműen aligha megválaszolható – kérdés, hogy mennyiben „jön át” az interpretátor személyisége a felvételeken, tehát, hogy egy-egy felvétel megítélésénél mennyiben játszik közre a hallgató előzetes zenei élménytárának megannyi tapasztalata. A kvízjáték-jellegű hallásgyakorlatok (amikor az előadók nevének ismerete nélkül kell jellemezni és minősíteni egyazon mű több előadását) eredménye is a tesztben résztvevők zenehallgatói előéletének függvénye.

Bertoglio játékában leginkább a zongorista akusztikus kontrollját hiányolom; teljesen leköti a játék, a hangokkal addig törődik, míg hangzó útjukra engedi őket, eközben azonban keveset foglalkozik a dinamikailag is megtervezett formálással. Frázisok záróhangja túl hangosra sikerül, ha nagyobb lendülettel érkezett meg egy-egy futam, máskor szinte modoros a kackiás hangsúllyal ellátott – aligha a zene adott pillanatait karakterizáló – záróhang. A szűk dinamikai keretek között a hosszabb tételek nagyformáját is főként a zenei anyag felrakásbéli változataiból tudjuk követni. És a problémamentes zongorázásnál hiányzik a játék öröme (talán mert nincsenek kockázatlehetőségek?).

Az Alessandro Marcello oboaversenye nyomán komponált d-moll concerto (BWV 974) után a komolyzenei slágerré népszerűsödött Olasz koncert (BWV 971) következik, majd sokak számára felfedeznivaló érdekességként a d-moll hegedűpartita chaconne-jának Brahms általi, bal kézre szánt átirata. A hallgatnivaló második felében a Goldberg-variációk koncertverzióját halljuk, Ferruccio Busoni átdolgozását.

Bach zenéje – másképp. Erről szól tehát a felvétel nagyrésze, és a tekintetben is „másképp” halljuk a műveket, hogy ebben a közelítésben mintha nehezebben lenne érzékelhető az a spirituális töltet, amely Bachot – immár korszakos megítélésben – minden idők kivételes muzsikusává teszi.

Kiadó: Da Vinci Classics
Katalógusszám: 
C00122