Bachtól Lisztig
A Cziffra-évfordulóhoz kapcsolódó világkörüli koncertsorozata után újra Budapesten, a Zeneakadémia Nagytermében ad szólóestet Balázs János zongoraművész. Október 24-én hangversenyével folytatódik az „MVM Koncertek – A Zongora 1-ben”-sorozat. A Kossuth-díjas zongoraművészt már jól ismeri a közönség magas szintű zongoratechnikájáról, mély zenei gondolkodásmódjáról, széles repertoárjáról és improvizációs képességéről. Különleges tehetségének köszönhetően koncertjei hosszú évek óta jelentős eseményei a hazai és nemzetközi zenei életnek.
A művész legújabb, ImprovisArt című lemezével New Yorkban elnyerte a Music International Grand Prix első-, valamint közönségdíját is. Az albumot a művész egyedülálló módon átiratokból állította össze, ezzel is tisztelegve Cziffra György munkássága előtt. Az elmúlt hónapokban fellépett Fischer Ivánnal a Concertgebouw-ban és Eötvös Péterrel a genfi Victoria Hall-ban.
(Balázs János- fotó: Emmer László)
Itthon számos koncert mellett országszerte az MVM által életre hívott, közkedvelt MVM ZENERGIA című nagyszabású klasszikus zenei esemény kiemelt fellépője és művészeti vezetője volt, több tízezren követték a jelentős koncertet a budapesti helyszínen élőben és a vidéki nagyvárosok kiemelt pontjain online. Szintén nagyszabású, többezer fős koncerteken ünnepelték a művészt többek között Varsóban, Isztambulban, illetve több olasz városban ebben az évben. Október elején a Róma melletti pápai nyári rezidencián, a Castel Grandolfó különleges történelmi tereiben adott koncertet.
Október 24-ei műsorán eredeti Bach, Ravel, Liszt-művek és saját, valamint Liszt- és egyéb átiratok egyaránt elhangzanak, illetve szerepel műsoron Dubrovay László Faust-parafrázisa, amely Balázs János előadásában már lemezen is megjelent a szerző zongoraműveinek összkiadásában.
A Zongora 1-ben sorozat koncertjei egyrészesek, tehát szünet nélkül hallhatóak a művek.
November 9-én a Müpában folytatódik az MVM Koncertek – A Zongora-sorozat Alekszandr Gavriljuk hangversenyével.