Csodagyerek – csodafelnőtt!

Legnagyobb művészeink mesélnek a zenész pálya szépségeiről és nehézségéről, s a legfiatalabb generáció is bemutatkozik a Zeneakadémia Nagytermében 2018. február 18-án, a jótékonysági koncerttel egybekötött zenés beszélgetésen.

Vásáry Tamás beszél életéről, „csodagyerek korszakáról” és egy csodagyerekből lett csodafelnőttről: Fischer Annie-ról, Gertler Teo hegedűművész személyében egy mai, karrierjét immáron megkezdő 9 éves „csodagyereket” ismerhetünk meg. 

Gertler Teo

A ma is csodafelnőtt és énekes legenda, Marton Éva és sikeres tanítványa, Horti Lilla az énekesi pályafutás csodát és buktatóit illusztrálja.

Berkes Kálmán, a Japánból hazatért klarinétművész, karmester nem mindennapi esetét ismerhetjük meg egy három (!) éves dirigensről, aki ő maga volt, valamint eddig ismeretlen történeteket legjobb barátjáról, a csodagyerekként indult Kocsis Zoltánról. A szintén csodagyereknek indult Szakcsi Lakatos Béla a klasszikus és jazz műfajában nyújt meglepetést.

Vásáry Tamás (fotó: Zih Zsolt)

Közreműködik a fenti művészek mellett a négy belgyógyász alkotta Semmelweis Vonósnégyes, beszélgetőpartner: Dr. Székely György. Vásáry Tamás előadásában elhangzik Chopin Asz-dúr és cisz-moll keringője, majd egy szokatlan páros lép színpadra Horti Lilla, Mozart Figaro házasságábl Susanna rózsaáriáját és Brahms Wie Melodien zieht es mir című dalát énekli, zongorán Szakcsi Lakatos Béla működik közre. Szintén Szakcsi Lakatos Béla zongorázik majd Gertler Teó hegedűjátéka mellet, ők Ries La Capricciosa és Wienawski Scherzo Tarentelle című darabjait szólaltatják meg. Beethoven Holdfény-szonátájának 2. és 3. tételét Vásáry Tamás játssza, Mozart A-dúr klarinétötösének első tételét pedig a Semmelweis Vonósnégyes és Berkes Kálmán adja. Berkes Kálmán és Szakcsi Lakatos Béla kamarazenélése után pedig Vásáry Tamás Liszt Rigoletto parafrázisával zárul az izgalmasnak ígérkező zenei program.

A művészek a koncert bevételét az egészségügynek, a Szent János Kórház Gasztroenterológiai Osztályának ajánlják fel.

Rendező a Szent János kórház Dr. Kunitzer István Alapítványa. Jegyárak 2900, 3500, 4500, 5400 Ft. Jegyváltás: Zeneakadémia pénztár, valamint az ismert jegyirodák, jegy.hu, internetes egyéb portálok.