Csordás Klára Budapesten

A Franciaországban élő mezzoszoprán operaénekesnő december 6-án és 11-én ad koncertet Budapesten az Art Vonósnégyessel és Harazdy Miklós zongoraművésszel.

Csordás Klára 6 évesen kezdte zenei tanulmányait egy, a Kodály-módszert alkalmazó iskolában, s emellett zongoraórákat vett. 16 évesen a Bartók Béla Konzervatóriumban, majd a Zeneakadémián folytatta tanulmányait, ahol operaénekes és zenetudomány szakokon szerzett diplomát. Tanárai Fekete Mária és Kurtág György voltak. Számos mesterkurzuson vett részt többek közt Jevgenyij Nyesztyerenkóval, Hans Hotterrel, Hamari Júliával és Helmut Rillinggel, a kortárszene világában pedig Eötvös Péterrel dolgozott együtt. Diplomájának megszerzése után a Bécsi Zeneakadémián tanult tovább Hilde Rössel-Majdannál. Énekművészi pályáját szólistaként a Nemzeti Filharmóniánál, operaénekesként pedig Bécsben kezdte. Később a Mannheimi Nemzeti Színházba szerződött, ahol énekelte Cinderella, Rosina, Hänsel, Második dáma, Orlofsky, Dorabella, Cherubino és Waltraute szerepét. Ezután négy évig a Stockholmi Királyi Operaházban dolgozott a neves színpadi rendezővel, Lars Rudolfsonnal. Csordás Klára szoros munkakapcsolatban állt Mauricio Kagellel, akivel számos produkcióban működött közre.

A jelenleg Párizsban élő művésznő Európa több városában (Am Hagenben, Párizsban, Stuttgartban, Bécsben stb.), valamint New Yorkban és Tbilisiben fellépett, koncerteket és szólóesteket adott. Rendszeresen dolgozik a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával. Az anyanyelvén kívül angolul, németül, franciául, svédül és olaszul kitűnően beszélő művésznő orosz, spanyol, lengyel és norvég nyelven is énekel, így dalrepertoárja kivételesen gazdag. Bartók-dalokat tartalmazó CD-je a Pyramid labelen jelent meg.

December 6-án, a Jókai Anna Szalonban (Budapest I. kerület, Iskola utca 28.) az Art Vonósnégyessel (G. Horváth László, Bartók Tamás, Stoll Péter, Vajda Barnabás) ad hangversenyt, műsoron Händel, Purcell, Mozart, Fauré, Bernstein és Rachmaninov áriái és dalai mellett Haydn F-dúr vonósnégyese (op. 77 No. 1.) is elhangzik.

A december 11-ei koncerten Csordás Klára kamarapartnere Harazdy Miklós zongoraművész lesz. A MOMkult Kupolatermében adandó est programja igencsak változatosnak ígérkezik, hiszen Vivaldi, Händel és Mozart operaáriáin kívül a művésznő énekli majd Verdi és Wagner dalait, a francia nagyopera műfajának olyan ikonikus áriáit, mint például Bizet Carmenjéből a Habanerát, a koncertet pedig Bernstein és Gershwin művei zárják.