Első színpadi találkozások a Cziffra Fesztiválon
Várdai István, José Cura, Lajkó Félix, Hot Jazz Band, Rúzsa Magdolna – többek között ők lesznek a 2019-es Cziffra Fesztivál fellépői. A fővárosi közönség februárban immár negyedszer kalandozhat a műfajok határain a legjobb előadók vezetésével. A rendezvényt megálmodó és vezető Balázs János beszélt az idei programokról.
Hózsa Zsófia
„A 2019-es Cziffra Fesztivál fő szervezőelve, hogy olyan előadók lépnek fel együtt, akik korábban sosem. José Curával például egy magyarországi fogadáson találkoztunk, és egy pillanat alatt egymásra találtunk: néhány perc múlva már arról beszéltük, hogy örömmel énekelne velem argentin dalokat a Cziffra Fesztiválon. A mester küld nekem egy listát az általa preferált dalokról, és közösen választjuk ki, hogy mi kerül majd terítékre. Ezeknek a kísérete nagy szabadságot rejt, így az improvizáció természetesen fontos szerepet kap majd a koncerten, illetve saját argentin zongoramű- átiratokat is játszom majd. Minden koncert elkalandozik a műfaji sokszínűségben, a klasszikus zenétől a világzene, a jazz, a cigányzene, sőt a popzene felé is. Cziffra György szellemiségének, nyitott, színes vibrálásának megfelelően nem műfaji, hanem magas minőségi határokat húzunk. Tudom, hogy vannak olyan látogatók, akik a fesztivál minden koncertjén ott vannak: ők hiány nélkül tudnak majd meríteni az elmúlt 300 év átfogó zenekultúrájából.”
Balázs János (forrás: Cziffra György Fesztivál)
Balázs János Miklósa Erikával és Lajkó Félixszel külön-külön többször alkotott már termékeny és sikeres duót színpadon és lemezfelvételen is. A három különleges művészegyéniség most közös estet fog adni a Zeneakadémián. „Közös munkánk során mindkettőjükben éreztem a műfaji korlátokat is levetkőző törekvést az esztétikumra, az önkifejezésre. Olyan improvizációk és megírt darabok fognak elhangozni hármunk előadásában, melyek az érzelmek megvalósulását jelentik számunkra. Bár mindhárman impulzív, erős személyiségek vagyunk, biztos vagyok abban, hogy együttműködésünkből nem egy bombasztikus koncert jön majd létre, hanem mindhárman egymást igyekszünk majd segíteni, kiteljesíteni a színpadon. Remélem, a végén a közönség nem azt fogja érezni, hogy három művészegyéniséget hallott, hanem egy közös hangot, közös érzelmi megvalósulást.”
A Cziffra Fesztivál közönsége nagyon aktív, és vegyes is: „Szembetűnő, hogy a könnyedebb témájú vagy színezetű koncerteken mennyivel több fiatal vesz részt, míg a klasszikus zenét kedvelők korosztálya idősebb. Szerintem azonban ezzel nincs semmi gond: mindig azt kell hallgatni, ami jólesik. S ahogy változik az ember, úgy változik az ízlés és az igény is.” 2021-ben Cziffra György születésének 100. évfordulóját ünnepelheti majd Magyarország – Balázs János és a fesztivál szervezőcsapata már most azon tevékenykedik, hogy minél több országot vonjon be a jubileum örömébe. „Új programmal nem, helyette még több koncerttel, tudományos előadással, ösztöndíj-lehetőséggel készülünk az ünnepi évre, és szeretnénk kiépíteni a fesztivál nemzetközi jelenlétét. Mérföldköve ennek, nekem pedig nagy büszkeségem, hogy a 2019-es rendezvényt a Cziffra-család által létrehozott franciaországi alapítvánnyal együttműködésben valósítjuk meg. Isabelle Oehmichen zongoraművésznő, a szervezet művészeti vezetője a nyitókoncerten is fellép majd. Újra és újra erőt ad számomra az elköteleződés, amit meghívott művészeink Cziffra emléke iránt tanúsítanak. Bízom benne, hogy 2021-ben az ő neve éppen olyan ismert lesz a magyarok és a külföldiek számára is, mint Puskás Ferencé.”