Indul az Érdi Jazz Fesztivál
Immáron harmadik alkalommal rendezik meg az Érdi Jazz Fesztivált. A műfaj bensőséges kifejezésmódjára, a zene szabadságára nyitott közönség 2017. szeptember 5. és 10. között hallgathatja meg a jazz hazai kiválóságainak koncertjeit.
Gramofon.hu
A fesztivál programját a jazz különböző irányzatait képviselő muzsikusokon kívül más művészeti ágak, így az irodalom és a színház világából érkező művészek is színesítik. Már a szeptember 5-ei nyitókoncert hallgatósága is egy érdekes színfolt tanúja lehet, hiszen Juhász Gábor gitárművész és Lackfi János író, költő műsora a zene és irodalom találkozásáról szól. Produkciójukban a jazzt és a rímeket fogják összehangoltan előadni, a komolyabb irodalmi alkotásokat és vicces költeményeket Juhász Gábor kíséri gitáron, Lackfi János pedig színészi vénáját is megcsillogtatja ezen az estén.
A nyitókoncerthez hasonlóan különleges előadásra számíthatnak azok, akik szeptember 6-án ellátogatnak a Malko Teatro előadására. Az 1996-ban Hadzsikosztova Gabriella és C. Nagy István alapította alternatív színházi társulat, mely gátlástalanul csúszik át műfaji, nyelvi, formai határokon, játszik magyar, bolgár, német nyelven, mégis céltudatosan törekszik egy elfogadhatóbb színházi alternatíva létrehozására, ezúttal olyan színházi performance-ra készül, amelynek részeként három kiváló jazzista, Weisz Gábor (szaxofon), Kovács Tamás (ütőhangszerek) és Hadzsikosztova Gabriella (ének), bolgár népdalokat is előad majd.
Az érdi Fő téren és más kulturális helyszíneken ingyenesen látogatható programsorozat keretében fellép még szeptember 7-én az akusztikus hangzás és a tradíciók iránti tiszteletet sugárzó, az elektronika révén pedig a jelen kor hatásaira is reagáló Kovács Linda énekes és Bögöthy Ádám nagybőgős alkotta szokatlan felállású duó, ezúttal Váczi Dániel szaxonofos vendégszereplésével. A fellépők sorát gazdagítja Sárik Péter triója, kiegészülve a jazz- és blueséneklésben is jártas Urbán Orsival és a 2016-os év legjobb gitárosa címet elnyerő Gyárfás Istvánnal. Szeptember 9-én a Binder-Borbély Formációban a jazz-folk két kiemelkedő, ám együtt ritkán hallható alakja, Binder Károly és Borbély Mihály ad koncertet. A fiatal generáció is képviselteti magát, ugyancsak 9-én a Syrius együttes zenei öröksége előtt tisztelgő Syrius Legacy zenekar, 10-én a jazz, a new soul és a R&B hangzásokat kedvelő, még csak húszas éveiket taposó zenészek, jelesül Nagy Lili, Balogh Tomi és Salai Dávid WordWide nevet viselő formációja zenél majd. A fesztivál zárókoncertjét a magyar jazz élvonalbeli alakjaiból álló László Attila-Oláh Kálmán Quartet adja, méghozzá egy ifjú szaxonofos szólistát, "Soso" Lakatos Sándort hívva vendégül.