ha Gramofon - klasszikus és jazz zene

Értőknek és műkedvelőknek

A barokk és a bécsi klasszika közötti éveket – nagyjából 1720/30-tól az 1770-es évekig – a két korszak közötti átmeneti periódusként szokták emlegetni. Való igaz, ez már nem a barokk, de még nem is a bécsi klasszika. (Most tekintsünk el attól az egyáltalán nem elhanyagolható és fontos ténytől, hogy az ekkor alkotó J. S. Bach 1750-ben bekövetkezett haláláig ebben az időszakban írta meg legnagyszerűbb műveit, ám sajnálatos módon az ő stílusa ekkorra már kiment a divatból. A Bach-fiúk – mindenekelőtt C. P. E. Bach és J. Chr. Bach – voltak azok, akik a kor ízlésének tetsző zenét komponáltak.)

Kovács Ilona 

A periódus muzsikáját országtól függően sokféleképpen határozták meg: gáláns stílus, Empfindsamkeit, zenei rokokó, a felvilágosodás zenéje. Ekkor jelent meg a zenében is a Sturm und Drang, új műfajként pedig például az opera buffa, a mannheimi mesterek újításai pedig még W. A. Mozartot is ámulatba ejtették.

Német földön – ahol az Empfindsamkeit (az érzékeny stílus) virágzott – C. P. E. Bach e korszak legjelentősebb alakja. A „berlini” és „hamburgi” Bachként is emlegetett zeneszerző életművének középpontjában a billentyűs művek álltak. Maga is kiválóan játszott a különféle billentyűs instrumentumokon, még festmény is megörökítette játékát: Adolf Menzel képén éppen Nagy Frigyes fuvolajátékát kíséri.

 

A lemez nemcsak C. P. E. Bach billentyűs műveiből ad három CD-nyi válogatást, hanem egyben hangszertörténeti bemutató is. Ezeket a műveket ugyanis csak korabeli hangszereken lehetséges hitelesen megszólaltatni. Játsszák ugyan mai zongorán is, de az nem ad olyan esztétikai élményt. C. P. E. Bach – és egyáltalán, az Empfindsamkeit – stílusában gyakoriak például a hirtelen hangulatváltozások, ezek pedig a mai hangszereken korántsem olyan hatásosak, mint a recenzált kiadványon is hallható klavichordon, pantalonon és fortepianón. (E kiadvány egyik érdekessége minden bizonnyal a ma már szinte egyáltalán nem ismert pantalon, mely hangzásában – és családfáját illetően is – a cimbalomhoz áll közel.) Meglepő módon e fantáziák, rondók és szonáták a csembalón sem szólnának jól, mivel a gyors dinamikai váltásokra a csembaló alkalmatlan. A hangszerválasztás pedig a darabok bensőségességére is utal, hiszen a klavichord halk hangja a mai hatalmas hangversenytermekben nem érvényesülne. (Saját tapasztalat: a CD-lejátszóban ugyanazon a hangerő-beállításon a klavichord-felvételek jóval halkabban szóltak, mint a fortepiano.) E darabok közös jellemzői még a meghökkentő hangnemi kitérések és a meglepetésszerű, váratlan szünetek gyakorisága, olykor pedig a beszéd ritmusának imitálása. C. P. E. Bach szavak nélkül, tisztán hangszeres zenével deklamál, és – mint a kor vezető billentyűs tanára – magától értődött, hogy nem dalban, vagy operában, hanem billentyűs hangszereken fejezi ki mondanivalóját.

A zeneszerző „für Kenner und Liebhaber” (értőknek és műkedvelőknek) szánta kompozícióit, ami nem azt jelenti, hogy a hat gyűjteménybe rendezett darabok bármelyike is könnyű játszanivalót kínálna az előadónak. A lemez „főhőse” Pierre Goy, aki valószínűleg végtelenül szerény ember lehet. Nem tolakodik az előtérbe, játékával minden tekintetben a zeneszerzőt szolgálja. Még olyan apróságon is lemérhető a szerző és művei iránti tisztelete és alázata, hogy fényképe egyáltalán nem jelenik meg a lemezkísérő lapjain. A kiadvány három lemeze pedig egy különleges időutazás élményét adja, mellyel még emlékezhetünk a barokkra, ugyanakkor már az elkövetkezendő jövőt, a bécsi klasszikát is megsejthetjük.

 

Kiadó: Claves 

Katalógusszám: 50-1720-22