Ilyen még nem volt: Farsangi koncert a Miskolci Szimfonikusokkal

Új kezdeményezést indít útjára a Miskolci Szimfonikus Zenekar: február 16-án először szerveznek farsangi koncertet, mely igazi kikapcsolódást kínál kicsiknek-nagyoknak egyaránt.

Bálteremmé változtatják a Művészetek Háza színpadát a Miskolci Szimfonikusok. Az együttes először szervez farsangi koncertet, amivel kifejezetten a családokat, a különböző korosztályokat szeretnék megszólítani. Rossini, Mozart, Selmeczi, Liszt, Strauss… mindenki ott lesz, álruhában.

Az alapvetően tréfás-humoros kompozíciókból összeállított műsor része a Leopold Mozartnak tulajdonított Gyermekszimfónia is, amely felhőtlen kikapcsolódást ígér, már csak azért is, mert a színpadon is gyerekek kerülnek majd főszerepbe.

Rossini, Respighi és ifj. Johann Strauss művei mellett magyar szerzők művei szintúgy fölcsendülnek a vidám estén: Liszt Ferenc és Weiner Leó alkotásai mellett új műként Selmeczi György Play Casanova című szimfonikus költeménye is. Saját bevallása szerint Selmeczi Györgyöt évtizedek óta foglalkoztatja a bohócok, vándorszínészek, mutatványosok – általában a vásári komédiák – világa, s műve révén, melyben humor, líra és szélsőséges dráma találkozik össze, némiképp a színpadiasság irányában is kikacsint a zeneszerző.

A koncertet megelőzően 17:00 órától a Művészetek Háza Galériájában egy baráti beszélgetésre is szeretettel várják az érdeklődőket Selmeczi György zeneszerzővel és a Zenekar néhány művész barátjával.