Fiataloknak szóló bérletet kínál a BFZ

35 éven aluliaknak szóló, kedvezményes bérletet hirdetett a Fesztiválzenekar: a két nagyzenekari és egy kamarakoncerthez ajándékként egy Midnight Music jár. 

Klassz koncertek címmel, 35 év alattiaknak szóló, négy koncertből álló bérletet hirdet a Fesztiválzenekar a következő évadra. A 35 százalékos kedvezménnyel elérhető összeállítás csak 2022-es hétvégi hangversenyeket tartalmaz: két nagyzenekari koncertet, egy Concertino kamarakoncertet és egy éjjeli Midnight Music előadást. Az akciós bérlet 6500 forintos ártól kapható a bfz.hu oldalon, és többek között tartalmazza a huszonéves Jussen testvérek által két zongorán előadott Mozart-darab és Beethoven harmadik szimfóniájának szeptemberi koncertjét, valamint a 39 éves Robin Ticciati vezényelte októberi hangversenyt is a Müpában.

 

 

„A Midnight Music koncerteken hagyományosan, tavaly óta pedig az Iván mesél bérlet előadásain is sok a fiatal a közönség sorai között, aminek mindig nagyon örülünk. Bízunk benne, hogy a 35 év alattiakat célzó bérletünk elérhető ára és csak az idei év hétvégéire szóló műsora sokuk számára vonzó lehet, így a hagyományos keretek között is meghallgatják koncertjeinket” – nyilatkozta Erdődy Orsolya, a BFZ menedzser-igazgatója.

Az új bérlet mellett a Fesztiválzenekar a szólójegyek és a szabadbérlet árusítását is elindította honlapján: utóbbiban mindenki magának választhatja ki, melyik 5–10 előadás szerepeljen bérletében, így az egyenként vásárolt jegyek árához képest akár 20 százalék is megtakarítható.

A fiatalok körében népszerű Midnight Music sorozat következő koncertje vasárnap, 15-én, éjfél előtt fél órával kezdődik a Várkert Bazárban: Fischer Iván ezúttal Mahler 1. szimfóniájával ismerteti meg a hallgatóságot, akik közül sokan a zenekar között, babzsákokról hallgatják az előadást.