Francia kapcsolat - Haraszti Emil pályaképe

Örvendetes gyorsasággal követte a Musicologia Hungarica 2. köteteként az elsőt (Dalos Anna munkáját Prahács Margitról). Ezúttal is „név” került reflektorfénybe, akire személyes ismerősként a legkevesebben emlékezhetnek – többrétű munkássága nyomaival leginkább olvasmányokban (nemritkán a jegyzetanyagban, utalásként) találkozhatunk.

Fittler Katalin

A „l’art pour l’art” mintájára felvetődik a kérdés: „musicologia pour …?”, vagyis, egy-egy zenetudományi írás kiknek szól elsősorban. Ennek eldöntése elsődleges kérdés kell, hogy legyen, mert ez befolyásolja a tárgyalásmódot, s annak folyományaként azt is, milyen (mennyiségű és „mélységű”) hivatkozási, vagyis jegyzetanyaggal él. Ozsvárt Viktória munkáját ilyen meggondolásból leginkább dolgozatként lehet tekinteni, amelyben a szerző részletezően feltünteti azokat a forrásokat, ahonnan egy-egy adatot vett, egyszersmind számot adva felkészülésének alaposságáról. 34 oldalnyi olvasnivalóhoz 196 lapalji jegyzet járul. 

„Valljuk be, nincs bosszantóbb a lábjegyzetnél! Mondat közben, vagy legalábbis egy elkezdett és összefüggő szövegrész olvasását durván félbeszakítva, valamely tudálékos magyarázat vagy érdektelen adat kedvéért folyton ide-oda ugrálni a szövegben, a lap alján kikeresni az épp aktuális számozású kommentárt, aztán nagy nehezen visszakeresni az eredeti szöveghelyet, miközben tán rég el is felejtette már az ember, hol is tartott az eredeti gondolatmenetben! Minek?” – így kezdődik Darvas Iván Lábjegyzetek című könyvének előszava, amely sokak által megélt tapasztalatokat rögzít, és mintegy felbátorítja az olvasót arra, hogy folyamatos olvasás közben figyelmen kívül hagyja a jegyzetanyagot (bőven elegendő egy-egy fejezet végén, visszamenőleg áttekinteni az odavágó megjegyzéseket). Praktikus útmutató ez Ozsvárt Viktória írásához, amely arra vállalkozik, hogy felkeltse az érdeklődést Haraszti Emil munkássága iránt. 

 

 

Úgy tűnik, az új sorozat koncepciózusan „sztori”-val indul, vélhetőleg azzal a szándékkal, hogy „testközelbe” hozza a zenetudományt (annak kiválasztott képviselőjét) a nyájas olvasóval. Habár kérdéses, hogy kedvcsináló-e egy olyan Bartók levél-idézet, amelyben már-már gorombán „minősíti” Harasztit. A kiragadott idézet amúgy is nagyon ingoványos talaj, pro és kontra, öncélúan használhatók „valódi” mondatot, „igaz” környezetükből kiragadva. Ezúttal magánlevélről van szó, amelyben Bartók óvja Octavian Beut attól, hogy írásában idézzen Harasztitól. Bartók véleménye mögött – jogos – indulat rejlik, ami később kiderül az olvasó számára.

Az viszont meggondolkodtató, hogy miért kapott ilyen kitüntető helyet Haraszti Emil ebben a sorozatban. Talán a beérkezett munkák időrendjének (tehát a szerző gyors munkájának) köszönhető – mindenesetre továbbra is megannyi kérdőjel övezi a személyt és munkásságát. Aki megkérdőjelezné a választás indokoltságát, annak érdemes végigböngészni a Haraszti Emil műveinek válogatott bibliográfiáját tartalmazó függelékanyagot, amiből (jóllehet, válogatásról van csupán szó) kiderül, hogy publikációival kétségkívül hatást gyakorolhatott kora embereire, éspedig széles közönségréteget illetően. Akik, természetesen, aligha tudhatták feltérképezni Haraszti szakmai képzettségének fehér foltjait – annál inkább profitálhattak viszont másodkézből továbbadott, nemritkán magyarul először publikált érdekességek olvasásakor. 

Haraszti Emil életrajza jól példázza, hogy a munkahelyek, a titulusok – minden valóságtartalmukkal – mennyire félrevezetőek lehetnek. A naiv olvasó túlzott elismeréssel adózhat a főreáliskolai tanárnak, aki később egyetemi magántanár volt, zenei vonalon pedig a Nemzeti Zenede igazgatói tisztségéig vitte. Közéleti tevékenysége is több szálon futott – nem függetlenül az aktuális politikai helyzettől. Éppen ezért nem lebecsülendő Ozsvárt Viktória vállalkozása, amennyiben adatok ütköztetésével érzékelteti az érték-mérleg serpenyőinek ingadozását. Mert miként aktuális jelenidőben, úgy a későbbi korokban sem veszélytelen a fekete-fehér értékelés… „Ne legyen a könyvben más, mint korrajz, adatfelsorolás” – így fogalmazta meg elismerését Kern Aurél Harasztinak Hubay Jenőről szóló monográfiájáról. S hasonlóra vállalkozott a kismonográfia szerzője is, megannyi vitás/vitatható, talányos jelenség esetében.

Munkája Haraszti magyarországi tevékenységére koncentrál. Miután Haraszti Párizsba költözött, továbbra is aktívan tevékenykedett – ennek a mintegy három évtizednek a vizsgálata további kutatómunkát igényel. Így viszont az érdeklődés felkeltését célzó könyvcím csak részben megválaszolt – remélhetőleg lesz folytatása a tényfeltáró, adatokban gazdag kutatómunkának.