Holdfény Mulató – szabadtéri koncert-musical

A hazai zeneélet egyik legsikeresebb jazz- és könnyűzenei csapata, a Group’n’Swing saját koncert musicallel készül elvarázsolni a Városmajori Szabadtéri Színpad nézőit augusztusban 4-én és 5-én. Swing, szerelem, humor és színház – ezek ötvözetéből valami egészen új produkció van születőben. A zenekar díváját, Mihályi Rékát és a harsona megszólaltatóját, Almási Attilát kérdeztük a kulisszatitkokról.

Gönczi Dorka / Gramofon.hu

Tavaly ünnepelte a zenekar a 10. születésnapját. Mi történt a zenekarral az elmúlt egy évben?

Almási Attila: A tavaly augusztusban, a Müpában tartott fantasztikus koncert után márciusban a nőnap tiszteletére adtunk teltházas koncertet a kiváló énekes, Éliás Gyula Junior és a legendás Kovács Kati vendégszereplésével. Aki nem volt ott, nem tudja, milyen varázslatos élményben lehetett része a jelenlévőknek, mi pedig azóta nem tértünk magunkhoz.

A mostani, nagyszabású koncert-musicalra hogyan és hol készültök? 

Almási Attila: Állandó helyszínen, a Dürer Stúdióban zajlanak a zenekari próbák, táncpróbák, illetve a tánckarral közös próbák Piliscséven zajlanak, a Maffia Swing 1920 főhadiszállásán.

Miként találkoztatok a Maffia Swing 1920 tánckarral?

Almási Attila: A Maffia Swing 1920 egy remek tánccsapat Salik Gyula vezetésével. A tánckar önálló, egész estés táncműsorokkal is fellép Budapesten és vidéken egyaránt. Egy fellépésen találkoztunk pár évvel ezelőtt és rögtön tudtuk, hogy még sokszor fogunk együtt dolgozni.  Így is lett, ez már a sokadik közös munka azóta.

Mennyiben lesz újszerű a produkciótok a tőletek megszokott magas színvonalú koncertjeitekhez képest? 

Mihályi Réka: Voltak már nagy és egészen újszerű produkcióink, de ehhez fogható, még soha. Olyat is láttunk már, hogy színészek énekelnek és zenélnek, de olyat, hogy zenészek színészkednek, még soha. Kislányként mindig is arról ábrándoztam, hogy tollas fejdíszben egy igazi nagy zenés, táncos, színházi revü produkcióban szerepelek. Azt hittem, ez egy örök álom marad, különösen, hogy a tollaktól fóbiásan rettegek :), de most úgy tűnik az álom picit más köntösben, de valóra válik. Már nagyon várom.

Almási Attila: Egy kicsit még jobban elmegyünk a musical irányába, mint eddig bármikor. Több szöveges rész lesz a történetben, több színészi feladat hárul ránk, de a zene sem fog hiányozni. Több, mint 20 dalunk fog felcsendülni az előadás során és persze rengeteg tánc színesíti az előadást.

Ti nem vagytok színészek, mégis színházi rendező "vesz kézbe" benneteket. Félelem, izgatottság és ezek elegye vagy teljes nyugalom van bennetek a bemutató kapcsán?

Mihályi Réka: A színházi világból jól ismert Kovács Gábor Dénes a produkció rendezője, aki bizony, nem kímél bennünket. Természetesen ez a legjobb megoldás, amit tehet, hiszen ez viszi előre az egyéni és a csapatfejlődését is. Valóban nem vagyunk színészek, de ez sem feltétlenül "érdekli" Gábort, ugyanazok a szabályok vonatkoznak ránk, mint egy igazi színészre - tanulni kell, gyakorolni, beleérezni a karakter világába, végül pedig elhinni, hogy addig az előadás idejére az a valóság.

Almási Attila: Egyelőre izgatottság van bennünk. Félelmet nem érzünk, inkább tenni akarást és tettre készséget. Egyébként a rendezőnk már nagyon sok remek munkát letett az asztalra, szóval nincs miért izgulnunk, hiszünk benne, ő meg bízik bennünk -így kerek a közös munka.

Mi a terv a Holdfény Mulatóval? 

Mihályi Réka: A budapesti ősbemutató után természetesen szeretnénk vidékre is elvinni a produkciót. Nagyon sok városban van már törzsközönségünk, és hisszük, hogy a helyi színházakban "elfér" ez a nagyszabású koncert show. Ezzel még jobban kitágítjuk azt a teret, amit az elmúlt 10 évben már nem kicsit kaptunk a közönségünk szívében.

Ősbemutató:      2017. augusztus 4-5., 20.00 óra, Városmajori Szabadtéri Színpad

Fotó: Group 'n Swing promóció