Hét utolsó szó

A Pannon Filharmonikusok Joseph Haydn A megváltó utolsó hét szava a keresztfán című művét mutatja be eredeti formában nagycsütörtökön, március 29-én 18.00 órától, majd Nádler István festményeivel és Esterházy Péter szövegével a zenemű kortárs adaptációját hallhatjuk 21.00 órától.

A Megváltó utolsó hét szava a keresztfán eredetileg a húsvéti liturgia részeként, a cádizi püspök prédikációjával hangzott el. A szentbeszédek helyére Esterházy Péter 2014-ben, Dubóczky Gergely (az est karmestere) felkérésére profán imát írt. Az így létrejött előadás inspirációjára született Nádler István hét festményből álló sorozata, melyet – a zene, szöveg és kép egységét megteremtve – a késő esti, kizárólag felnőttek számára ajánlott koncert alatt is láthatnak a nézők.

A művet Haydn a cádizi kanonok felkérésére komponálta 1785-ben, a Santa Cueva barlangtemplomban zajló nagypénteki szertartásra. A megrendelő részletes leírást adott a templomról a helyszínt nem ismerő zeneszerzőnek, és Haydn kottájának előszavából az is kiderül, hogy a felkérő levélben pontosan meghatározták a zenemű főbb vázlatait is: a bevezető, valamint a szenvedéstörténet hét mondatának illusztrálására nyolc lassú, illetve a földrengés ábrázolásához egy gyors tételt kértek.

Esterházy Péter (forrás: mupa.hu)

2014-ben Dubóczky Gergely kezdeményezésére és vezényletével került sor arra az ősbemutatóra, amelyen a darabot Esterházy Péter hét betétszövegével adták elő. Joseph Haydn – Esterházy Péter – Nádler István: Hét utolsó szó (színpadi mű Joseph Haydn: A megváltó hét szava a keresztfán című műve alapján – koncepció: Dubóczky Gergely) címmel erőteljes, prózai mű született, amelyet – Mácsai Pál és Kerekes Éva előadásában – egy férfi és egy női hang illesztett bele Haydn muzsikájába. „Amikor a főpróbán meghallgattam, akkor szembesültem vele, hogy a szöveg és a zene együtt mennyire éles, drámai. Ha tudom, nem biztos, hogy meg merem írni.” – nyilatkozta Esterházy Péter a bemutató után.

Dubóczky Gergely (forrás: gergelyduboczky.com)

Nádler Istvánt vizuálisan régóta foglalkoztatta Haydn műve. Elemi hatással volt rá, amikor 2015-ben Fischer Iván Lakásszínházában Esterházy Péter hét betétszövegével kiegészítve halotta a darabot. Hét tablóból álló sorozatának alkotása közben is az előadás felvételét hallgatta. A hét szót tanításként értelmezve dolgozta fel, amelyben az én belső fejlődése során a hét szó erejét megértve stációkon keresztül halad, míg eljut arra a szintre, ahol külső segítség nélkül is kapcsolatot tud találni az örök, az egyetemes mező terét kitöltő, mindenható erővel. A Haydn-Esterházy mű inspirációjára született festményeket a koncerten kivetítve láthatja majd a közönség.