ha Gramofon - klasszikus és jazz zene

Home, sweet home

Az ifjú csellista, Kian Soltani a Deutsche Grammophonnal kötött együttműködés révén nemrég megjelenttette első lemezét, melynek címe Home.

Fittler Katalin

Kian Soltani perzsa muzsikuscsaládba született Bregenzben. Kettős kultúrában nevelkedett Ausztriában, s úgy tűnik, ezek jótékonyan megférnek a csellóművész érzés- és gondolatvilágában.

Huszonhat éves volt, amikor bemutatkozó CD-felvétele készült és korábbi sikerei alapján exkluzív szerződést kötött vele a Deutsche Grammophon. A művész állította össze a műsort, s zongorakísérőnek azt az Aaron Pilsant választotta, aki szintén Vorarlberg szülötte, s aki régóta kamarapartnere.

Otthon-hang – szokatlan ez a „mai fiatalok” életében, akik igyekeznek lépést tartani divatirányzatokkal, trendekkel. Soltani karakteréről sokat elárul, hogy kedvenc szerzőjének vallja Schubertet és Schumannt, e lemezén az ő, valamint az iráni Reza Vali műveit játssza (ez utóbbitól a számára átírt ciklus első ízben rögzítette). A programhoz, mintegy ráadásként játssza saját kompozícióját, a Perzsa tűztáncot, amit akkor komponált, amikor – saját bevallása szerint - korántsem ismerte még behatóan a perzsa zenét, ráadásul bevallja, hogy nincs is ilyen perzsa tánc, mindösszesen arra utalt a címmel, hogy ezt a tánctételt „tüzesen” kell játszani.

Soltaniban megvan a rácsodálkozás képessége, természeti jelenségekre, tájakra, és rendelkezik olyan empátiával, melynek birtokában mindig hangulati karaktereket társít a zenei anyagokhoz. Vannak szerzők, akiknek a művei mintegy első látásra megszólítják őt, s erre reagál érzékeny előadásmódjával.

Az érzékenység fontos, de korántsem elégséges az adekvát interpretációhoz. Soltaninál a „másik oldal” sem hiányzik. 11 évig tanult Rosztropovics utolsó növendékénél, Ivan Monighettinél Bázelben. A Kronberg Akadémián és a Liechtenstein Nemzetközi Akadémián tökéletesítette hangszertudását, amely tökéletesen érvényesül hangszerén, egy 1694-es Stradivari-hangszeren („London”).

Soltani érzi és érti Schubert zenéjét, úgy játssza, hogy az egyszeriség, az adekvát tolmácsolás érzetét kelti. Átgondoltak a tempóválasztásai, amelyeket a kifejezendő karaktereknek rendel alá, előadásában lélegzik a zene, folyamatokból építkezik a nagyforma, miközben hangulatvilága megjárja a „mennyet és poklot”. Természetes kifejezőeszköze az a könnyein átmosolygó tónus, amely olyannyira otthonos Schubertnél. És érzékenyen reagál a minore-maggiore váltásra, szinte nyitva hagyva a kérdést, hogy ezúttal milyen érzetet kelt a dúrra váltó zárás (benne van a Gute Nacht! című dalból ismert ambvalencia, amikor a dúr nem „kivilágosodik”, vidám-optimistán, hanem mintegy a realitáson túl helyezkedik el).

Dalol a cselló a Nacht und Träne című dal átiratában, mint majd a Schumann-blokkot lezáró Du bist wie eine Blume című dalban is (ott ráadásul megindító egyszerűséggel). De addig halljuk a három Fantasiestückét, valamint az eredetileg kürtre komponált Adagio und Allegrót. Soltani nemcsak a schuberti érzésvilágban otthonos (alig volt idősebb Schubert az Arpeggione-szonáta írásakor), hanem fogékony a schumanni ellentétpárra is. Eusebius líraiságát követően teljes vehemenciájával jeleníti meg a Florestan-karaktert, s ezzel mintegy előlegezi a program ráadás-számát, saját tűztáncát.

A 66 éves iráni Reza Vali életpályája is nemzetközi színtéren zajlik, Bécsben és az USA-ban is folytatott tanulmányokat, de gyűjtött odahaza népzenét is, Soltani úgy jellemzi, hogy ő az „iráni Bartók”.

A Perzsa népdalok ciklusa a gordonkaátiratban afféle „Dalok szöveg nélkül”-sorozat lett – de szöveg nélkül is könnyen lehet tájékozódni a szerelmi érzés és szerelmi kapcsolatok változatos-sokszínű lehetőségei közül.

Hallhatóan ebben a zenei világban is otthon érzi magát Soltani; ami abból is kiderül, hogy játéka maximálisan a kifejezést szolgálja. Zongorista partnerével összeszokottan muzsikálnak. Vélhetően teljesen mindegy nekik, hogy hangversenyteremben vagy stúdióban játszanak – a zeneművek világában tartózkodnak, az első hangtól az utolsóig.

Kiadó: Deutsche Grammophon - Universal

Katalógusszám: 0289 479 8100 8