Indulnak az Óbudai Danubia Zenekar sorozatai
Az ÓDZ idei évadának műsorösszeállításait csak azért nem lehet rendhagyónak nevezni, mert az elmúlt években az együttes védjegyévé vált a különleges, sokszor szokatlan programok műsorra tűzése, kevésbé ismert remekművek bemutatása a közönségnek.
Hagyományos módon, a Zeneakadémián kezdi 2020/2021-es évadát a zenekar művészeti vezetője, Hámori Máté vezényletével. Idén is számos meghatározó, mégis ritkaságnak számító kincset mutat be az együttes – akár a kortárs zeneművészetben, akár a huszadik század zenei stílusainak titkos őseiként tekinthetünk rájuk. Ilyenek Charles Ives művei, aki fél évszázaddal előzte meg korát különleges, álomszerű hangképeivel és összetett, egymásra rétegzett tempó és ritmusképleteivel, s akinek hatása erősen érezhető a mai amerikai filmzenékben is. Sibelius művei sem állandó vendégei a magyar koncerttermeknek, Hámori Máté azonban minden évben műsorra tűzi a finnek nemzeti szerzőjének legjelentősebb alkotásait. Ezúttal egyből a szeptember 23-i nyitókoncert a zeneszerző utolsó, VII. szimfóniájával zárul.
(fotó: Posztós János)
Még mindig felfedezésre vár az ’56-os forradalom legnagyszerűbb zenei lenyomata, Lajtha VII. szimfóniája, amely szégyenletesen ritkán hangzik el élőben: ezt az adósságot szeretné törleszteni a zenekar, amikor egy kirobbanóan sikeres, párizsi koncert után Budapesten is eljátsszák a művet.
A kortárs zene kiemelt szerepet kap, ahogy az egy élő művészeti ág esetében természetes és szükségszerű is: így a november 20-i koncerten három ifjú magyar szerző – Balogh Máté, Horváth Balázs, Tornyai Péter – és Bach enigmatikus Die Kunst der fuge című sorozatának találkozásából születő új mű bemutatóját hallhatja a közönség.
Britten művei szintén az átlagosnál gyakrabban jelennek meg a zenekar műsorában. Ezúttal a szerző egyik leggyönyörűbb művét, a Hegedűversenyt tűzték műsorra Pusker Júlia szólójával és a művészeti vezető, Hámori Máté vezényletével.
A zeneakadémiai hangversenyeket ezúttal is Eckhardt Gábor zongoraművész, zenepedagógus az esti programhoz kapcsolódó informatív, ugyanakkor szórakoztató előadásai előzik meg, amelyek megmutatják a művek közötti összefüggéseket, az aznapi koncert műsor-összeállításának szempontjait. A 17.45-kor kezdődő előadások aznapi – offline vagy online – koncertjeggyel látogathatók.
Az ÓDZ évek óta együttműködik az Eötvös Péter Alapítvánnyal, amelynek Mentorprogramja keretében idén december 2-án szerveznek közös koncertet Jövőzene címmel. Mikel Urquiza fiatal spanyol zeneszerző új ütős versenyművét Janca Dániel számára írja, felhasználva a zenekarnál és az Eötvös Péter Alapítványnál rendelkezésre álló,különleges ütőhangszereket. A hangverseny programját – Ravel, Grisey és Mikel Urquiza műveiből – a fiatal francia karmester, Rémi Durupt állította össze a mentorprogram keretében, Eötvös Péter és Vajda Gergely irányításával.
Zeneszerzőportrék
Az idei évadban Csajkovszkij lesz a Zeneszerzőportrék-sorozat főszereplője a Budapest Music Centerben. A háromrészes sorozat – Pjotr, Iljics, Csajkovszkij – koncertjein Csajkovszkij „best of” művei mellett megismerkedhetünk a cappella kórusműveivel és kísérőzenéivel is; ezúttal is Eckhardt Gábor értő kalauzolása mellett. Az október 2–3-i esteken közreműködik Devich Gergely (cselló) és Balogh Ádám (zongora) Dénes-Worowski Marcell vezényletével. A novemberi 6–7-i koncertet Paul Marsovszky dirigálja, közreműködik a Kodály Kórus Debrecen. December 4-én és 5-én Rajna Martin vezényli az Óbudai Danubia Zenekart és szólistáit: Bodor Jánost (hegedű), Dancsó Diánát (hegedű), Jobbágy Andort (brácsa), Király Veronikát (brácsa), Kurucz Krisztiánt (cselló) és Horváth Ildikót (cselló).
Kalandra fül!
Az ÓDZ szombat délelőtti, már 4 éves kortól ajánlott családi koncertsorozatában idén is új bemutatókra lehet számítani. A Zeneszerzőporték-sorozat szombati koncertnapjainak délelőttjén a gyerekek vehetik birtokba a Budapest Music Centert. A háromrészes sorozat házigazdája és karmestere Hámori Máté. Az októberi Fúgafogón megmutatják, mennyire menő Bach zenéjét hallgatni, a novemberi Szimfonikus táncház című “szimfonikus parti” során mindent szabad, de semmi sem kötelező – less minden a menüettől a pogóig; decemberben pedig érkezik Az ál-kukás Mikulás, Ott Rezső új, gyerekeknek írt eladása.