ha Gramofon - klasszikus és jazz zene

Kompozíciók - személyes, végső búcsúként

A köztudatban Bruckner oratorikus műveit szinte kizárólagosan a Te Deum képviseli, amely gyakran befejezetlenül maradt 9. szimfóniájának zárótételeként kerül előadásra. Egyházi kórusműveit szokás úgy tekinteni, mint a templomi orgonista templomi szolgálatainak kiteljesítését. Éppen ezért nagy jelentőségű az a Requiem címmel megjelent felvétel, amely a RIAS Kammerchor és az Akademie für Alte Musik Berlin Łukasz Borowicz vezényletével áttekintő képet ad a többségében fiatalkori kompozíciókból.

Fittler Katalin

A nagylélegzetű, mintegy félórás Requiem került a műsor élére, amelynek ősbemutatója 1849. szeptember 15-én volt, a Bruckner képességeit korán felismerő és támogató jóbarát,  Franz Seiler halálának egyéves évfordulóján. Az előadásban maga a szerző is részt vett (ő orgonált), csakúgy, mint a második előadásban, amelyre hamarosan (két hónapon belül)  sor került a kremsi székesegyházban. Az évszám azért fontos, mert ráirányítja a figyelmet: 25 éves fiatalember munkája, aki csak évtizeddel később kötelezi el magát a zenei/zeneszerzői pályára. 

Az autodidakta zeneszerzés-tanulmányok mellett érezteti hatását a zeneirodalmi tájékozottság; műfaji elődök ismeretéről tanúskodik a biztos formaérzék és az invenciózus dallamfordulatokkal, hatásos harmóniákkal ünnepélyessé tett, zenei faktúra (elemzői hangsúlyozzák Mozart Requiemjének inspiráló erejét). És már itt feltűnik, hogy a rövid szövegfordulatok gyakori ráismétlése mindig az arányos érzelmi ívekből építkező, zenei folyamatok elsődlegességét szolgálja. Az Aequales műfajában is kipróbálta magát a szerző (ebben előképe lehetett Beethoven négy harsonára komponált, három rövid tétele, amelyek bemutatójára még 1812-ben került sor a linzi dómban) – ő három harsonát foglalkoztatott e műfajú darabjaiban, amely hangszercsoport a korabeli zenekarkíséretes tételekben is otthonos volt nála. 

 

 

A kórustételek mindegyike: konkrét személytől való, zenei búcsú. A darabok megítélésénél tehát érdemes arra is tekintettel lenni, hogy némelyik megkomponálásához rövid idő állt rendelkezésre. Érdekes meghallgatni egymás után ugyanannak a szövegnek a két különböző megzenésítését (Todtenlieder Nr. 1. & 2.) Arra is találunk példát, hogy az „aktualitás”-t követően a zenei anyaghoz új szöveget rendelt – az eredeti kiváltó októl immár függetlenedett tartalommal. A darabok között egyetlen olyan van, amelyet Bécsbe költözése (1868) után komponált; 1877-ben hunyt el Josef Seiberl barátja, aki követte őt St.Florian apátsági orgonistájaként – emléktáblájának avatásakor, október 28-án csendült fel először a „Nachruf!”. Az esemény jelentőségét sejteti, hogy több helység (Enns, Linz, Mauthausen) dalos-egyletei vettek részt megszólaltatásában: az előadók száma meghaladta a százat.

Az életrajzi adatok, a műveket életre hívó események-alkalmak ismerete nem annyira az előadók, mint a hallgatók (és kiemelten a szakmabeliek) számára fontos. Elsősorban gesztus-értékűek a kompozíciók (amelyek szerzőjük felkészültségéről, legszemélyesebb zenei nyelvéről tanúskodnak); nem véletlen, hogy alkalmanként komoly kutatómunka mellett a szerencse is kellett a zenetörténészeknek, hogy ráleljenek korabeli másolatokra vagy épp kallódó kéziratokra.

A felvétel kísérőszövegét Dr. Benjamin-Gunnar Cohrs írta, aki a bécsi Bruckner-kiadás vezetője. Lényegretörő tájékoztatása muzikológusok számára példamutató; nem csupán információkat közöl, hanem az összefüggésekre is rávilágít, amelyek az adatok mögött/között rejlenek. Értő kottaolvasására mi sem jellemzőbb, mint hogy az egyik Aequales-tételt (Vor Arneths Grab) kórustétel alapján rekonstruálta. 

A felvétel egésze: gyönyörködtető. De érdemes külön is meghallgatni egy-egy tételt, hogy „önmagáért” is megszeressük az őszinte érzésektől áthatott, vallomásos tételeket.

 

Kiadó: accentus music

Katalógusszám:  ACC 30474