ha Gramofon - klasszikus és jazz zene

Letűnt idők emléke

„Alla borghese moderna” vagyis kortárs, polgári kosztümökben szerette volna Donizetti bemutattatni utolsó vígoperáját, a Don Pasqualét (Párizs,1843). Azt a remekművét, amely egyben az opera buffa műfajának is utolsó – későn érett, ám annál zamatosabb – gyümölcse. A jelen, archív kiadvány kísérőfüzetében közölt előadási fotókon mégis parókásan, 18. századi jelmezekben látjuk a szereplőket, ahogyan azt a szövegkönyv hagyományosan előírja. De nem csupán emiatt mondhatjuk, hogy e dupla CD egy végképp letűnt színházi kor emléke…

Mesterházi Máté 

„A német operajátszás szerencsés pillanatának” nevezi a kísérőesszé az 1962-ben megörökített, müncheni produkciót. Olyan kor dokumentumaként méltatja e felvételt, „amikor a nagy sztárok még igazi társulatokat alkottak; amikor még nem számított istenkáromlásnak, ha olasz operát németül énekeltek; és amikor a szövegérthetőség az énekesek egyes számú erényének számított”. 

Jóllehet a magyar hallgatót nyilván csak mérsékelten lelkesíti a német szöveg érthetősége, el kell ismernünk: az említett erény az agyafúrt Doktor Malatestát alakító Raimund Grumbach baritonján valódi zenésszínházi minőséggé nemesedik. Meglepően fakón szól ezzel szemben a legendás Kurt Böhme basszusa – ő nyilván színészi játékában vált inkább azonossá a címszereppel: a házasulási szándékukban nevetségessé tett agglegények „Pantalone”-típusával. Mint ahogy Erika Köth cérnavékonyságú, sűrű vibratójú koloratúrszopránja is a felvágott nyelvű, tűzről pattant nők commedia dell’arte-gyökerű, paródiaszerű felfogásához közelíti Norina – a nagybácsi és unokaöccse által egyaránt feleségül áhított, fiatal özvegy – figuráját.

 

A felvétel igazi attrakciója persze az ifjú szerelmest alakító Fritz Wunderlich! Ami annál is szerencsésebb körülmény, minthogy a Don Pasqualét elsősorban éppen Ernesto szerepe teszi a buffa betetőzésévé s egyben meghaladásává – valahogy úgy, ahogyan a mozarti Figaro házassága (1786) is több puszta víg operánál… A wunderlichi csodát (Wunder = németül „csoda”) sokan próbálták már megfejteni. És joggal nevezik a németek az ő – mindössze harminchat évet élt – Fritz Wunderlichüket Jahrhunderttenornak vagyis az „évszázad tenorjának”. Ahogyan Maria Callast is az évszázad szopránjának hívhatja a világ. Mert bennük nem csupán pályájuk rövidsége a közös. Hanem inkább besorolhatatlanságuk, univerzalitásuk. Az, hogy mindkettejük hangjában benne rezgett valami elementáris, valami egzisztenciális tragikum. Még akkor is, amikor Wunderlich kicsattanóan vidám operettdalokat kurjantott el…

E Don Pasquale-előadás élő magnófelvételét valószínűleg maga a tenorista készítette saját magának. Az eredeti szalagokat ehhez az első lemezkiadáshoz pedig a Fritz Wunderlich-Gesellschaft (Kusel/Németország) bocsátotta rendelkezésre. 

Gyűjteményüket e kivételes művész tisztelői most újabb ritkasággal gazdagíthatják.

 

Kiadó: Profil Edition Günter Hänssler

Katalógusszám: PH19075