Márkus, Blahó, Gonda - Füljáratok

Van egyfelől az irodalom. Kérdőjelekkel felszántott, idézőjelekkel bevetett, gondolatjelekkel felparcellázott, posztmodernnel befóliázott beszédmód, amely az attitűd kultuszának jegyében a művészi kifejezés normájává tette az esztétikai és lételméleti viszonylagosságot. A legújabb irodalmi stíl úgy zúgott át a magyar tájon, mint a Nyékládháza magasságában az M3-as autópálya nyomvonalát egyengető úthenger, folytatással Ukrajna, alsóbbrendű leágazással Debrecen irányába. És van másfelől a zene, a magyar jazz, amelynek művelői a szóban forgó CD-k tanúsága szerint más éghajlati viszonyok között, mindenesetre a posztmodern életérzéstől mentesen torkollottak az ezredfordulóba.

Turi Gábor

Itt van három lemez egészen friss keltezéssel. Márkavédjegyük: mainstream, a borítókon zongoristák neve. Van persze más kapcsolat is. Gonda János vezetője és tanára volt a jazztanszaknak, amely diplomát adott Márkus Tibor és Blahó Attila kezébe. Az előképzettséget valamennyien klasszikus zenei alapokon nyugvó oktatási intézményekben szerezték meg. És mindannyian a Kárpát-medencében, pontosabban Budapesten élnek.  

 

(Márkus Tibor)

Forognak a korongok. Előbb a különbségek domborodnak ki. A koncepcióé, a műsoré, a felvételé. Márkus Tibor a rá hatást gyakorló muzsikusok (Keith Jarrett, Weather Report, Bill Evans, Wynton Marsalis, Chet Baker, T. Monk, A. C. Jobim, Chick Corea) előtt tiszteleg egy-egy szerzeménnyel. A személyes érintettség nyilvánvaló, a stiláris jellegzetességek a kompozíciókban és az előadásban kifejezően megfogalmazódnak. Gond a koncepcióval van: túl sok a mester, a főhajtás imitációvá válik, a kameo-szerepek sokasága az egyféleség hiányát jelzi. Az önálló út lehetőségét leginkább a Led Zeppelin játékossága villantja fel. 

Blahó Attila neve szerzőként és előadóként szerepel a lemezen. A kompozíciók többsége izgalmas, a hangütés modern, a keresés sokat ígérő, a zenekari játékban megcsillan a jazz spontaneitása. A Tükörszobának igazi húzása van. Kollmann Gábor metsző altszaxofon-hangjára hosszabb távon a groteszk felé közelítő, önálló programot lehetne építeni. 

 

(Gonda János - fotó: Felvégi Andrea)

Gonda János lemeze zongora-bőgő kettősöket, zongoraszólókat és gyermekeknek írt mintadarabokat tartalmaz. Több évtizedesed munkásság összegzése: letisztult, szintetizáló szándék. Lírai örökzöldek, formás saját szerzemények. Extenzív szólók helyett a zongora a tematikus variációkat részesíti előnyben. Berkes Balázs beleérző partner, de rotyogós bőgőhangja a kellemetlenség határát súrolja. Az iskolásnak tetsző „gyermek¬darabok” túlmutatnak önmagukon: a teljes sorozat önálló CD-t érdemelne, nemzedékek nevelődhetnének rajta.

Forognak a korongok, előtérbe kerülnek a hasonlóságok. A tehetség. A klasszikus iskolázottság. A mesterségbeli tudás. A muzikalitás. A művészi kifejezés komolyságába vetett hit. A közlésvágy. Szavak, amelyek mindent, vagy semmit nem jelentenek. Eshetne szó ütembeosztásról, harmóniákról, frazírozásról, ritmikáról, a témák és az improvizációk viszonyáról – ha nem volna valami, ami lényegesebb, meghatározóbb a zenei terminusoknál: a hangok mögött felsejlő szemlélet, világérzet. 

 

(Blahó Attila)

A három CD együttes meghallgatása kitapinthatóvá teszi azt, ami más körülmények között észrevétlen marad: a kifejezésmód klasszicizáló voltát, az attitűd romantikus jellegét. Kifinomult a nyelvezet, átgondoltak a struktúrák, szabályosak a kompozíciók – ez a (jazz)világ szerkezetbe foglalt, kerek egész  A kulturális háttér meghatározó erejű, bensőségességre, érzelmes önmutogatásra sarkalló. A való világgal történő szembesülést békévé oldja a harmónia iránti vágy, a zenei univerzum virtuális tartalmakkal telítődik. 

Ebből az európai fülnek kedves, mert kifinomult hangzásból, a tudatosan építkező, kontrollált zenei folyamatból a jazz egyetlen eleme hiányzik: a blues. Nem, mint forma, hanem mint életérzés, mint természetes, spontán erő.  A vér, a veríték és a könnyek szaga. A megélt szenvedésekből fakadó remény drámaisága. A disszonancia, mint tapasztalás, ami az amerikai jazz főáramának és minden mellékágának gyökereit a kezdetektől éltető nedvekkel táplálja. 

A magyarországi jazzkedvelő sajátos akusztikai környezetben szembesül a zenével: egyik fülén európai, a másikon amerikai hallgató közvetíti a rezgéseket. Van, amikor az agyközpontban összeérnek a hullámok, van, amikor nem. Utóbbi esetben az adatbázis a hangok kétféle lenyomatát rögzíti. 

 

Márkus Tibor és az Equinox Jazzquartet: Three Trees

Márkus Tibor - zongora, Héder Imre - tenorszaxofon, Horváth balázs - bőgő, Jeszeneszky György - dob, Fekete Kovács Kornél - trombita, Borbély Mihály - szaxofon, Schreck Ferenc - harsona

 

Blahó Attila Quartet: Bíborszív

Blahó Atila - zongora, Kollmann Gábor - altszaxofon, Csuhaj-Barna Tibor - bőgő, Szabó Csaba - dob.

 

Gonda János: Képek, emlékek

Gonda János - zongora, Berkes Balázs - bőgő

 

Eredeti közlés: Gramofon – nyomtatott folyóirat, 2000.

Megjelent Turi Gábor: Magyar jazznapló című kötetében. Gondolat Kiadó: Budapest, 2022.