Mathias Eick családi albuma

Mathias Eick norvég trombitás-zeneszerző (de leginkább multiinstrumentalista) Ravensburg című új lemezén az északi jazz jegyében fogalmazta meg gondolatait, érzéseit a családdal és otthonnal kapcsolatban.

Márton Attila

A sokoldalú norvég trombitás-zeneszerző negyvenedik életévét tapossa és elmondható róla, hogy már sokféle zenei irányzatban és számos hangszerrel kipróbálhatta magát. Játszott bőgőn, vibrafonon, zongorán és gitáron különféle hazai zenekarokkal és külföldi muzsikusokkal: rockegyüttesektől a Trondheim Jazz Orchestráig, Pat Methenytől Chick Coreaig. Végül azonban rátalált hangszerére és hangjára, amelynek negyedik állomása saját neve alatt ez a lemez a rangos kiadó gondozásában.

Nem véletlen, hogy eredetileg az első szám (Family) lett volna az egész album címe, de ezen a néven oly’ sok kiadvány létezik, hogy inkább esett a választás a svábföldi városra, amely hősünk nagymamájának szülőhelye. Egy biztos: Eick a legbensőbb emberi kapcsolatoknak szenteli kompozícióit, a címek magukért beszélnek: Család, Gyerekek, Barátok, Szülők, Barátnő, Nagymamáim. A Ravensburghoz való kötődésről már beszéltünk, az Augusztus pedig éppúgy lehet kedvenc hónapja (előző lemezén két szám is egy-egy hónap nevét viselte), mint egy barát, aki az August névre hallgat. (Ami ugyebár Ágoston a mi nyelvünkön.)

Hogy mennyire fontos Eick számára hazájához és szűkebb pátriájához való kötődés, azt jól mutatja, hogy előző – Midwest című – albuma sem annyira az Egyesült Államok Észak- és Dél-Dakota államaiban tett utazásáról szól, mintsem az onnan való hazatérés öröméről és a kínzó honvágy kifejezéséről. (Pedig az arrafelé letelepedett többszázezer norvég származású amerikai körében töltötte az idejét.)

Családi albumról lévén szó érthető, hogy dallamos, érzelmes (de soha sem érzelgős), a békés otthon melegét árasztó lírai darabok követik egymást ezen a lemezen. Az előtérben persze végig a főszereplő elnyújtott, olykor hosszan kitartott levegős trombitajátéka szól, amely ideálisan illeszkedik a lassú, legfeljebb középtempójú számokhoz. Mintha nem is rézfúvós hangszer soundját hallanánk… Egyébként a hangszeres szólókban az improvizációk is megkomponált részeknek hatnak. Őszinte, tiszta, spirituális zene.

Andreas Ulvo a zongoránál mindent megtesz a zene alátámasztására, és időnként még rövid, de annál szebb szólóra is lehetőséget kap. Mindez nem csoda annak ismeretében, hogy ezen a hangszeren a skandinávok mindig kiemelkedők voltak a svéd Esbjörn Svenssontól a norvég Ketil Bjørnstadig.

Hakon Aase hegedűjátéka érdekes színfolt, ami még „norvégabbá” teszi a muzsika hangulatát, mert ez a fajta hegedűjáték szoros része az ottani népzenének. Nem véletlen, hogy már az előző – 2015-ös – lemezen is szerepelt a hegedű, igaz akkor másnak a kezében volt a vonó.

A ritmusszekcióban Audun Erlien és Torstein Lofthus biztosítja a basszus és az ütős alapot. Az egyetlen – a korábbi lemezről „átmentett” – személy pedig Helge Andreas Norbakken, aki azért kiemelendő, mert ő kezeli azt a sámándobot, amely halk, ám áthatóan mély tónusával teszi még inkább „északivá” a magával ragadó produkciót.     

A hangszeres művészek esetében óhatatlanul felmerül, hogy játékukat kivel vethetjük össze. Álljon itt az a névsor, amit a trombitás maga mond arról, hogy kik vannak hatással művészetére. Persze mindenekelőtt Miles Davist nevezi meg, de utána Clifford Brown következik, aki 1956-ban autóbalesetben hunyt el, és komoly konkurense lehetett volna Milesnak. Majd a ténylegesen más irányzatot képviselő trombitások következnek: Kenny Wheeler, Tomasz  Stańko, Arve Henriksen és Nils Petter Molvaer.

Végezetül e sorok írója annak a hiányérzetének ad kifejezést, hogy a minden vonatkozásban kiemelkedő kiadó a kísérőfüzeteiben megoszthatna némi információt a „fogyasztókkal” annál is inkább, mert ez a gyakorlat évtizedeken át jól bevált.  Sőt a CD-korszak beköszöntével bevetté vált az is, hogy az LP kiadás „liner notes”-a mellett az azóta eltelt évtizedek tapasztalatával felvértezett újabb kísérőszöveg is helyet kapott a füzetben. Az ECM nagyszerű felvételei (és művészei) megérdemelnék, hogy egyet-mást megtudjunk róluk, és ne kelljen (pl. a neten) vadászni a tudnivalókat. Egy szakszerű füzet készítője biztosan képes megítélni, hogy mi az, ami igazán fontos a tengernyi információból.

Kiadó: ECM Records – Hangvető

Katalógusszám: ECM 2584 6710239