Mozart a javából!

A Nemzeti Filharmonikusok 2017/18-as zeneakadémiai bérletsorozatának végéhez közeledvén záróhangverseny előtti koncerten április 18-án este fél nyolckor olyan Mozart műveket adnak elő, amelyek a szerző utolsó három évében születtek, és amelyek már önmagukban is teljes világokat, egy emberélet összefoglalását adják.

Az Esz-dúr szimfónia még a mozarti mértékkel mérve is kimagasló csúcsként számon tartott g-moll (K. 550), illetve C-dúr (K. 551) “Jupiter” szimfóniákkal egy időben, 1788 nyarán keletkezett. Tehát túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy Mozart legnagyobb szimfóniái közül való, de az említett másik két szimfónia az utókor népszerűbbé, ismertebbé tette. Utolsó alkotásához, a végül tanítványa által befejezett Requiemhez máig megfejtetlen legenda kapcsolódik a titokzatos, a zeneszerzőt a halálba hajszoló – egyes vélemények szerint megmérgező – megrendelővel kapcsolatban. A zenetörténet egyik leghíresebb gyászmiséje a teljesség erejével jeleníti meg a gyászt, a vigaszt, az emberi mulandóságot és az örökkévalóságot. Az est karmestere Kovács János, szólistái Zemlényi Eszter szoprán, Gál Erika alt, Horváth István tenor, Kovács István basszus. Közreműködik a Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba) és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar.

Kovács János

Milyen zenét írt volna Mozart, ha megéri az idős kort, és nem harmincöt évesen hal meg? – hangzik a megválaszol(hat)atlan kérdés, de vannak akik úgy vélik, Mozart – a hétköznapi ember életének többszörös sebességével – leélt egy emberöltőt, zenéje legalábbis erről tanúskodik. Élete utolsó három évében olyan műveket vetett papírra, amelyek már önmagukban is teljes világokat, egy emberélet összefoglalását adják.

Zemlényi Eszter

c-moll adagio és fúga K. 546

W. A. Mozart az 1780-as évek közepén ismerte meg J. S. Bach kompozíciós stílusát. Több fúgát komponált ebben az időben, többek közt a Jupiter-szimfónia zárótételét. 1788-ban jegyezte be műveinek jegyzékébe: „Egy rövid Adagio vonósokra, bevezetésül egy fúgához, amelyet már régen (1782-ben) írtam két zongorára.” Ez a „kis” Adagio nagyon is jelentős alkotás. Pontozott ritmusai a barokk szvitek lassú bevezetéseire emlékeztetnek, a tételt szinte szétfeszíti az energia és a drámaiság. Az utána következő fúga különleges a kromatika erőteljes alkalmazása révén, az egész tétel egyetlen megállíthatatlan folyamatban száguld előre a pompásan előkészített, hatásos befejezés felé.

Esz-dúr szimfónia, K. 543

Az 1788 nyarán keletkezett Esz-dúr szimfónia derűs, sőt életörömöt sugárzó hangulatára nem voltak hatással a komponálás idején már egyre súlyosbodó személyes gondok. (Ha ilyesmit egyáltalán kimutathatunk a művekben, akkor inkább a közeli g-moll szimfóniára kell gondolnunk.) A drámai lassú bevezetéssel induló első tétel 3/4-es lüktetésű főtémája főúri táncra, talán éppen egy menüettre emlékeztet. A hangszerek dallamai szinte énekszerűek. Az Andante con moto tétel pontozott ritmusai egyes elemzőket „humanista himnuszra” emlékeztetnek, amelyek nem kizárhatóan szabadkőműves gondolatokra utalnak. A szokások oboák helyett ebben a művében klarinétokat ír elő Mozart, s e hangszer használata szinte jelzésszerű szabadkőműves zenéiben. A harmadik, Menüett tétel a földközeli táncmuzsika atmoszféráját idézi fel. A zárótétel (Finale, Allegro) egyetlen témát dolgoz ki sokféle formában, vérbő életerővel, vidámsággal, humorral.

Requiem, K. 626

Az élete utolsó évében járó Mozart éppen a Varázsfuvolán dolgozott, amikor egy titokzatos idegen jelent meg nála, hogy a mestertől gyászmisét rendeljen. A zeneszerző ekkor már súlyos beteg volt, és így hihető az az állítólagos kijelentése, hogy saját gyászmiséjét írja. A halálos betegség megakadályozta Mozartot abban, hogy a Requiemet befejezze. Halála után legkedvesebb tanítványa, Franz Xaver Süssmayr fejezte be a félbemaradt töredéket. A zenetudomány még ma is vitázik afelett, mely tételek származnak Mozarttól és melyek Süssmayr saját alkotásai. Mindenesetre hűségesen alkalmazkodott Mozart stílusához. A Requiem a barokk zene ellenpontos szerkesztésmódját egyesíti a dallamosságra és a témák ellentétességére építő klasszikus stílussal. A műben váltakozik az izzó dráma az áhítattal, az utolsó ítélet borzalmainak zenei ábrázolása a túlvilági boldogság festésével. Ezért szól a legnagyobb kérdésre, az élet és halál kérdésére feleletet adó Mozart Requiem első előadása óta minden kor emberéhez, ezért tartozik a halhatatlan alkotások közé.

Ahogyan a 20. század egyik nagy filozófusa, Émile Cioran fogalmazott: „Mozart Requiemje egy túlvilági lélegzet. Hogyan is hihetnénk egy ilyen zeneművet hallva, hogy a világegyetemnek nincs értelme? Kell, hogy legyen.”