Opera és gitárzene a Társaskörben

Az Óbudai Társaskör februárban is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket, előtérbe kerül a komolyzene – szinte a kezdetektől egészen a 21. század zenéjéig, beleértve az opera műfaját is, majd’ minden korstílust meghallgathat a közönség.

Megnyerő modorúnak, szeretetre méltónak, és végtelenül jóindulatúnak írják le kortársai Felix Mendelssohn-Bartholdyt, akinek leveleiből is sugárzik a derű és az alapvetően kiegyensúlyozott lelkivilág. Családtagjainak szánt, igen szellemes beszámolóit koncertekről, utazásról, vagy éppen a gyerekeiről Hegedűs D. Géza szólaltatja meg az Auer Trióval közös, Nyolcszemközt Mendelssohnnal című, február 2-i esten. Két zongorás trió hangzik el az Auer Trió előadásában: a d-moll, ami Mendelssohn életének különösen boldog, fiatal házas időszakában született, és a c-moll, amely másfél éves kisfia, Felix súlyos betegségéhez és szerencsés felgyógyulásához kapcsolódik.

Auer Trió

Hogyan közelítsünk a modern zenéhez? Vannak-e fülbemászó dallamok a kortárs alkotásokban? Milyen kihívásokat tartogatnak ezek a művek az előadók és a hallgatók számára? És hogyan képzelték a 20-21. század zenéjét korábbi évszázadok nagy zeneszerzői? Az Óbudai Társaskör 3 részes koncertsorozatának előadásain ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk, miközben izgalmas hangszerek - első alkalommal a helyét szinte minden zenei műfajban könnyen megtaláló szaxofon - segítségével utazgatunk a modern zene klasszikus világában. Koncertjeinken Becze Szilvia „tárlatvezetéséhez” színművész vendég társul – február 19-én a klarinétos-szaxofonosként is ismert Dunai Tamás -, aki a koncerten szerzett saját élményei mellett a múlt művészeinek feljegyzéseit, véleményét is tolmácsolja a közönségnek. A zenei anyagról pedig az ország vezető, a nemzetközi színpadokon is ünnepelt művészei gondoskodnak. Az első koncerten a Budapest Saxophone Quartet várja az érdeklődőket.

„Az opera műfaját sokan távolinak és nehezen befogadhatónak érzik. Az Opera Compania fiatal csapata szeretné bebizonyítani, hogy ez a műfaj is közel tud kerülni az emberekhez, képes reflektálni a mindennapi életünkre, ha akarjuk, tud modern lenni, ugyanakkor elvarázsolni minket a klasszikus zene és az igényes színészi játék ötvözete.

Hogy mi számunkra az opera? „Játék és muzsika”. Erre szeretnénk Önöket meginvitálni az operairodalom egyik romantikus gyöngyszemével, az Anyeginnel.

Csajkovszkij saját művét sokkal inkább lírainak, mint drámainak tartotta, ezért kívánsága az volt, hogy operáját először a moszkvai zeneakadémián mutassák be az ott tanuló növedékek. Nem szerette volna ugyanis, ha az Anyegint a Nagyszínház sablonos művészei adják elő, ezzel elveszett volna a darab intimitása és valódi mondanivalója a nagyszínpadon.

Előadásunk is az intimitásra épül, hiszen egy terem közepén játszunk, melyet körbeül a közönség, így a darabot játszó énekesek a nézőktől karnyújtásnyira formálják meg Anyegin, Tatjána, Lenszkij, Olga és Gremin herceg karakterét. A darabot a kórusjelenetek nélkül adjuk elő, fókuszálva a főszereplők jeleneteire, így a darab fő mondanivalója a viszonzatlan szerelem kerül előtérbe.

Hogyan jut el odáig a vidéken élő, szerelemben még nem jártas fiatal Tatjána, hogy levélben szerelmet valljon a nagyvilági nők bálványának, Anyeginnek? Milyen határtalan Lenszkij szerelme, hogy még a halállal is bátran szembenéz, amikor jó barátját párbajra hívja ki menyasszonya, Olga iránt érzett féltékenysége miatt? Mennyire erős Tatjána házassági esküje, amikor évek múlva szerelme, Anyegin térden állva kéri, hagyja el férjét és szeresse inkább őt és ő nemet mond?

Többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ Csajkovszkij lenyűgöző, magával ragadó és zseniálisan megkomponált operáján keresztül” – írja február 14-ei operaest rendezője, Magyar Orsolya.

Opera Compania

A Gitármuzsika Óbudán című, Roth Ede szerkesztette koncertsorozat következő előadása február 26-án, 19 órakor lesz a társaskörben.

A XX. század egyik legnépszerűbb gitárdarabja adja meg a koncert alaphangját, majd megismerhetjük Rodrigo másik, ritkábban játszott concertóját is.

A második részben Francisco Tárrega Eixea spanyol zeneszerző és gitárművész, a mai klasszikus gitárjáték-technika megalapozójának kompozíciói szólnak, majd a 20. század első felének legnagyobb hatású gitáros zeneszerzőjének, a paraguayi Agustín Pío Barrios műveit hallhatjuk.

Az est szólistája, a veszprémi születésű Szabó Csaba Roth Ede tanítványa volt a Győri Zeneművészeti Főiskolán.

A tanári diploma kézhezvételét követően még két év egyetemi kiegészítőt végzett Tokos Zoltán irányításával. Veszprémben kezdett  tanítani, 2001 óta a 2. kerületi Járdányi Pál Alapfokú Művészeti Iskola gitártanára.

Több alkalommal adott szólóestet az Óbudai Társaskörben, a Nádor teremben és  a szlovákiai Párkányban.  Kamarazenei hangversenyek közreműködője, gyakran kíséri koncerteken feleségét, Avvakumovits Györgyi énekművészt.

Az Óbudai Társaskör régóta szívügyének tekinti, hogy fiatal művészeknek bemutatkozási lehetőséget biztosítson. Korábban a Zeneakadémia Kamara Tanszékének hallgatói koncerteztek rendszeresen nálunk. Az idei évadban három közös est ad az Ének Tanszék, melynek vezetője, Meláth Andrea kiváló mezzoszoprán, egyetemi docens is fellépett a Társaskörben. Február 27-én Dallos Erika, a kamara és recitativo tárgyak oktatójának felkészítésével adnak koncertet a tanszék hallgatói, színes műsorukkal betekintést engednek a fiatalok énekművészi tanulmányaikba.

A 2017 tavaszán alakult Il Chiaroscuro együttes elsősorban a barokk és reneszánsz dallamkincs felelevenítésével és újraértelmezésével foglalkozik. Képzett művészekként fontosnak tartják, hogy a régi zene itthon is hangsúlyossá váljon. Fiatalos, lendületes műsoruk olyan repertoárból válogat, mely a zeneértő közönség számára is újdonságokkal kecsegtet. A tehetséges fiatalokból álló együttes a Sófi Alapítványnak köszönhetően lehetőséget kapott arra, hogy több hazai koncertteremben is bemutatkozhasson, így február 28-án a Társaskörben is színpadra állnak.