Salzburg másképp – 100 éves az Ünnepi Játékok

Idén száz esztendős születésnapját ünnepelhette a Salzburgi Ünnepi Játékok, bár ebben az évben, a ‘korona-vírus nyarán’ kicsit másképpen zajlott a program, mint az eddigi sorozatok. A fesztivál történetét tekinti át, s a 2020-as eseményekről szól az alábbi beszámoló. 

Székely György 

Az Ünnepi Játékok 100 éve sikerek, botrányok, diadalok, konfliktusok története. 1876-ban Hans Richter, neves karmester vezényletével nyitotta meg kapuit a Bayreuthi Ünnepi Játékok. Egy évvel később Richter a Bécsi Filharmonikusokkal koncertezett Salzburgban, ahol kijelentette: Mozart szellemét fesztivállal kellene itt, szülővárosában ünnepelni. 1904-ben három neves osztrák személyiség: Max Reinhardt színházi rendező, Hugo von Hofmannsthal író és Richard Strauss zeneszerző elevenítette fel az elképzelést. Anyagi támogatás híján azonban ekkor sem jött létre a fesztivál, pedig évekig bombázták terveikkel a salzburgi vezetést, ám közbejött az első világháború. A háború után Ausztria vesztes helyzete és a gazdasági csőd ellenére a kiút egyik lehetősége az osztrák kultúra csúcsteljesítményeinek további éltetése volt. 

Idézzük az Ünnepi Játékok elnök asszonyát, Helga Rabl-Stadlert, aki 25 éve van posztján és tekintélyével, kapcsolataival sikerült elérnie, hogy a 100 éves ünnepet ne halasszák jövőre, hanem a „korona-vírus nyarán” is megtartsák. Nagy merészség volt ez, de a kormány belement, hogy a világon egyedül ezt a nagy nemzetközi fesztivált megtartsák 2020 nyarán.

 

H. von Hofmannsthal: Jedermann (Akárki) (Tobias Moretti – Jedermann, Caroline Peters – az Ágyas) - fotó: Matthias Horn

“A Salzburgi Ünnepi Játékokat az egyik első békeprojektnek szánták. Ez volt az alapítóatyák, a színházi mágus Max Reinhardt, a költő Hugo von Hofmannsthal, az akkoriban már világhírű zeneszerző Richard Strauss, a Bécsi Állami Operaház elismert igazgatója, Franz Schalk és a sikeres díszlettervező, Alfred Roller bevallott szándéka.

A legnagyobb szükség közepette, amikor semmire nem jutott pénz, nagyon merész válságkezelő vállalkozásnak tűnt az elképzelés. 

Engedjenek meg egy rövid történeti visszatekintést: 1918. november 3-án az osztrák-magyar hadsereg kapitulált. Az utolsó osztrák császár és magyar király november 11-én lemondott, Magyarország a monarchiából kivált. Csehország, Morvaország és Szlovákia Csehszlovákia néven egyesült. Az újonnan megalapított köztársaság lett a „resztli”, a maradék, ahogyan azt a francia miniszterelnök Georges Clemenceau minden francia eleganciát nélkülözve kifejezte: „L’ Autriche, c’est ce qu’iel rest” („Ausztriának hívjuk a maradékot”).

Az Ünnepi Játékok alapítói azonban – művészek és polgárok – mégis nagyot mertek gondolni egy olyan időszakban, amikor az országuk éppen kicsi lett. Méghozzá túl kicsi a túléléshez – aggódtak sokan.

Mégis éhínség, munkanélküliség közepette egy „művészeti világközpontot” vizionáltak osztrák földön. Olvasva a korabeli érveket, azonnal világossá válik, hogy a Salzburgi Ünnepi Játékok a nehéz idők következtében voltak ennyire meggyőzőek és megkapóak.

Max Reinhardt már egy 1917-es írásában arról beszélt: ‘hogyan lehet és kell a háború viharainak, napjaink szörnyű valóságának, a borzalmas világégésnek ellenszegülni. A Salzburgi Ünnepi Játékok alapítása legyen a béke első műve. ‘

Az első „Jedermann” előadás színpadát egy hatalmas, Salzburg melletti orosz hadifogolytábor barakk-faanyagaiból ácsolták. Kell-e ennél kézzel foghatóbb bizonyíték arra, hogy a Jedermann volt az első békeprojekt? A legplasztikusabban egészen bizonyosan Hugo von Hofmmannsthal írta meg a Játékok kisugárzását: ‘A mi Salzburgi Ünnepi Játékunk legyen jelkép. Nem színházalapításról, nem holmi álmodozó fantáziaszüleményről, és nem is egy vidéki város helyi vállalkozásáról van szó. Ez nem más, mint az európai kultúra ügye, kiemelkedő politikai, gazdasági és társadalmi jelentőséggel.’„ (Helga Rabl-Stadler – a Salzburgi Ünnepi Játékok elnöke)

„Szigorúan ellenőrzött Ünnepi Játékok” 

A tervezett monumentális ünnepi programsorozatot 2020-ban nem lehetett megtartani, mégis augusztus 1-je és 31-e között 100 körüli produkció valósult meg, különös figyelmet fordítva a biztonsági előírásokra. Minden második széken ülhetett néző (néhány előadásnál tettek engedményt, ott az együtt jövők kettesével egymás mellett ülhettek). Nem volt szünet, büfé, nem árultak semmit. A belépés és a távozás útvonalát is megadták, függően az ülőhelytől. A műsor kezdetéig, majd annak vége után már a tapsnál is kötelező volt a maszk viselése. Legyező használata tilos volt az aeroszol terjedés miatt. Liftbe, mosdóba csak egyenként lehetett belépni. A távolságtartásra pedig folyamatosan felhívták a figyelmet.

 

A Mozart Ház közönsége – távolságtartásban - a szerző felvétele 

Ám a csoda megtörtént: teltházas, nagysikerű koncertek, színházi és operaelőadások, elszántan lelkes közönség. Köhögés szinte nem volt, az előadások a zenerajongókat visszaröpítették a „rendes” világba.

És a program: 6-6 alkalommal Mozart: Così fan tutte és Richard Strauss Elektra című operái. Hofmannsthal: Jedermann („Akárki”) misztériumjátéka, amely 100 éve a Játékok nyitódarabja volt, idén tizenhatszor hangzott el. Az énekes  világsztárok (Cecilia Bartoli, Anna Netrebko, Elīna Garanča,  Julia Lezsnyeva, Juan Diego Flȯrez) koncerteken léptek fel,  a Bécsi Filharmonikusok sorozata mellett a Berlini Filharmonikusok és a Daniel Barenboim vezette West-Eastern Divan zenekar is adott koncertet. 

A szigorúan és rendszeresen tesztelt dolgozók, előadóművészek mindent fegyelmezetten végrehajtottak. Részletes koronavírus biztonsági szabályzatot tett közzé a vezetőség. Így megvalósulhatott három alkalommal is Beethoven IX. szimfóniájának előadása nagy kórussal, nagy zenekarral, Riccardo Muti vezényletével. Az előadás, több más salzburgi produkcióval együtt, ingyenesen megnézhető még néhány hétig, az Arte TV által közzétéve a YouTube-on. 

A hangszeres szólisták közül Schiff András két koncertet is adott Schubert- és Janáček-művekből, nagy sikerrel. A kritika varázslatosnak nevezete játékát, olyan színeket és üzeneteket adott át e művekből a közönségének, amelyek egészen egyedülállóak voltak. A  ráadásokból nem hiányzott Schubert Magyar dallama, valamint Bartók néhány népdalfeldolgozása sem, melyeket magyarul is felkonferált. 

 Martha Argerich és Renaud Capuçon, Grigorij Szokolov, Danyiil Trifonov, Arkagyij Volodosz koncertjei mellett Daniel Barenboim egy különleges alkalomról is gondoskodott.  Beethoven - szólóestje végén a közönség már indult kifelé, amikor besietett Helga Rabl-Stadler elnök asszony visszaszólítva a publikumot, és elmondta, hogy Barenboim éppen ezen a napon 70 éve szerepelt először nyilvánosan, Buenos Airesben. A vetített képeken bemutatták a gyermek Barenboimot. A jubileumi koncertre készülve még tavaly felmerült, hogy ezt a napot Párizsban, Berlinben esetleg éppen Buenos Airesben ünnepli a világhírű művész, de végül Salzburgot választotta. A már említett Schiff András-koncerteken túl további magyar vonatkozás, hogy Ligeti György Hegedűversenyét Patricia Kopacsinszkaja játszotta, Kurtág György zenekari műveit pedig a Camerata Academica Salzburg élén Ingo Metzmacher vezényelte. A Mozart-matinék sorában a Mozarteum zenekara Fischer Ádámot is felkérte egy nagysikerű hangversenyre. 

A kamarazenére vágyók többek között a Belcea, a Hagen és a Minguet vonósnégyest hallgathatták, de a kortárs zenei koncertek sem hiányoztak. Beethoven születésének 250. évfordulója alkalmából pedig Igor Levit orosz-német zongoraművész az összes zongoraszonátát adta elő, igen pozitív kritikai fogadtatással.

Operasikerek, sztárkoncertek, botlatókövek

A két operabemutatót revelációként ünnepelte a kritika és a közönség egyaránt (szintén láthatók a YouTube-on). 

 

W. A. Mozart: Così fan tutte - színpadkép - fotó: Monika Rittershaus

A Così fan tutte-t  Christof Loy, népszerű német operarendező minimalista módon rendezte meg. A Nagy Fesztiválszínház díszlete két ajtó, majd egy stilizált fa, a jelmezeken a fekete-fehér szín dominált. Ám a művészek tökéletesen megkoreografált mozgásai, igényes színészi megnyilvánulásai felejthetetlenné tették az előadást. Az énekes gárda - közöttük a három, már igen népszerű francia énekesnő: Elsa Dreisig - Fiordiligi, Marianne Crebassa – Dorabella, Lea Desandre – Despina) fantasztikus teljesítményt nyújtott.  A rendező a páros jelenetekben hangsúlyozta az egymáshoz érést, a testi közelséget. A párcserék komikus története helyenként kesernyésre fordult. Don Alfonso és Despina - utóbbi maszkban - jelképezte a távolságtartást a „covid világban”. Ízig-vérig mai történet volt ez, az érzelmek bizonytalanságáról és az emberi kapcsolatok esetlegességéről meditálva. A fiatal német karmesternő, Joana Mallwitz salzburgi debütálása is kiválóan sikerült.

Richard Strauss Elektrá-ját Krysztof Warlikowski, lengyel színházi rendező sajátos és kegyetlen stílusban állította színpadra. Mielőtt felcsendült volna az első zenei hang, Klütaimnésztra jelent meg a színen, és egy prózai monológ hangzott el Aiszkhülosz Oreszteia című művéből, amelyben elmondja bosszúját, férje meggyilkolását. A bosszú bosszút szül, a véres történetet a rendező részben a múltba, részben korunkba helyezte. Elektra fiatal, elkeseredett lány, húga Chrysotemis határozott, de megalkuvó alkat. Mindkét szerepet litván énekesnők alakították, az utóbbi szerepben a múlt évben itt Salomét alakító Asmik Grigorian aratta talán a legnagyobb sikert. A rendező a művésznő alkatára igazította a szerepet. A mű végére Chrysotemis szinte főszereplővé vált, a királyt is ő ölte meg. Derek Welton, ausztrál baritonénekes (Oresztész) különlegesen szép hangja, orgánuma várhatóan nagy énekes karriert csillantott fel. A karmesterpultnál Franz Welser-Möst a kritika szerint élete egyik legjobb produkcióját valósította meg, a Bécsiek pedig remekeltek a Felsenreitschule csodás akusztikai adottságai között.

Anna Netrebko és Yusif Eyvazov Csajkovszkij-estje sajnos gyenge minősítést kapott a kritikától: Netrebko nem volt jó diszpozícióban, férje Eyvazov hangja szerintük nem alkalmas a Csajkovszkij-repertoárra, egyedül Vörös Szilvia énekesnő közreműködése jelentett a bírálók számára üdítő színfoltot. Egy kritikus azt is leírta, hogy Vörös Szilvia nagyobb sikert arathatott volna egy teljes koncertjével.

 

Cecilia Bartoli, mint Kleopátra (G. F. Händel: Julius Caesar) - fotó: Marco Borelli

Cecilia Bartoli ellenben tomboló sikerrel zárta rekordrövid salzburgi fellépését: hihetetlen energiával egyetlen napra szervezte mindkét koncertjét. Barokk estjét saját maga állította színpadra, és egy különlegesen szcenírozott „one women show-t” hozott létre. A színpad oldalán az énekesnő a toalettasztalnál élte „back stage”-életét egy öltöztető mester közreműködésével.  Az áriákhoz megfelelő jelmezt öltött, haját is többször „kicserélte”, átsminkelt. Saját hosszú, szép frizuráját letapasztották, de néhány paróka után (Rinaldo, Kleopátra) visszanyerhette valódiságát. Az öltöztető pedig tette a dolgát, miközben hol táncmesterré, hol támaszt nyújtó baráttá alakult. Az áriák között virtuóz szólisták - trombita, oboa, blockflöte - játszottak Händel-, Vivaldi-, Telemann-darabokat, majd természetesen az áriák szólóiban is bravúrosan közreműködtek. Bartoli önfeledten énekelt, játszott, néha táncolt. A koncert végére elszabadult a jókedv, s még Gershwin Summertime-ja is belefért a programba. E barokk potpourri és az öt ráadás valósággal mennybe vitte a közönséget. Salzburgban, egyáltalán a Lajtán túl, a vastaps ismeretlen, ám ez a produkció most hosszan tartó és őszinte, álló vastapsra ihlette a közönséget. Másnap pedig Bartoli aláírta a Salzburgi Pünkösdi Fesztivál 2012 óta élő művészeti vezetői szerződését további öt évre. 

Kegyetlen harcok, véres háborúk, közben öröm és boldogság – ez volt a múlt száz év története is, és erre utalt a salzburgi vezetés, amely egy nyomtatott kis füzetben a 100 éves jubileum alkalmából memorandumot is közétett: a város vezetése és a fesztivál művészi vezetése nyilatkozata szerint a fesztivál megvalósítása olyan nemzetközi kulturális példát mutatott, amely a jövőre nézve akár minta is lehet. Kiállás a békéért, a toleranciáért, a múltban történtek feldolgozása és a következtetések levonása a  művészet és e fesztivál fő célja. Ezt szimbolizálták a színházi épületek előtt most, 76-78 év múltán elhelyezett kis réztáblával fedett botlatókövek, amelyeken a náci időszak által üldözött, menekülésre kényszerített, kiközösített vagy éppen elpusztított művészek - köztük Arturo Toscanini, Anday Piroska, Lotte Lehmann, Elisabeth Schumann - szerepeltek. A közönség ezeken virágokat helyezett el…

 

Botlatókövek virágokkal az üldözött művészek emlékére - a szerző felvétele 

A Memorandumot a fesztivál vezetősége a magyar Konrád Györgytől vett hitvallással zárta, miszerint: „A művészeti alkotás valójában egy szervezett álom”.

Az álom idén megvalósult Salzburgban!