ha Gramofon - klasszikus és jazz zene

Szerző az előadókért

Különleges erővonalak mentén történik az „újrafelfedezés”; J. S. Baché például erőteljesen kinyíló „crescendót” formáz, és mellette hullámmozgással történik a Händel-reneszánsz. Egymást nem zavaró irányzatok ezek, különös tekintettel arra, hogy Bach életművében nem kapott helyet az operaszínpad. Kicsit más a helyzet Georg Philipp Telemann megítélését illetően, mert az utókort kissé zavarba ejti, hogy a mindkettejüknél „termékenyebb” szerző a maga korában osztatlan elismerésnek örvendett. Lehet persze ideologizálni különböző megközelítésekből, de akár Bach, akár Händel elkötelezett rajongója valaki, nehezen „teszi túl magát” ezen a tényen.

Fittler Katalin

A korabeli zenei világ stílusirányzataiban „naprakész” Telemann kompozícióiban épp a zenei poliglott tudást értékelhette műveinek előadója és művelt hallgatója egyaránt – az utókor számára nüansszá váltak ezek a finomságok, és voltaképp a régizenélés elkötelezettjeire hárul a feladat, hogy e differenciálást minél érzékenyebben valósítsák meg. Mert erre az érzékenységre rezonál a hallgató akkor is, ha nem tudja megnevezni azokat a „skatulyákat”, amelyekbe egyik-másik kompozitórius jellegzetesség besorolható. Az viszont kétségtelen: a stiláris sokféleség – mint barokk dialektusok gazdag változatossága – gyönyörködtet.

Telemann, aki biztonsággal tájékozódott napjai kereslet-kínálat viszonylataiban is, hihetetlenül gazdag kamarazenei termésében alternatívákat kínált az előadói apparátust illetően. Tehát azt a gyakorlatot követte, hogy – nem függetlenül az eladhatóság szempontjától – jóváhagyólag vette tudomásul, hogy különböző együttesek játsszák darabjait, a continuo-kíséretes szonátákban pedig más-más hangszínnel szerepeljen a szólista szólama.

 

A forrásanyaggal korrektül elszámoló kísérőfüzet mindezekről tájékoztatja az érdeklődőt – akinek a számára viszont elsődleges a hallgatnivaló. A Caroline Eidsten Dahl – blockflöte, Kate Hearne – barokk cselló, Christian Kjos – csembaló alkotta kamaraegyüttes (amelynek két hölgytagja más, állandósult formációban is szerepel) kétségkívül kedvvel szólaltatja meg a műveket, konkrétan kilenc szonátát. Érezni a játék-kedv felszabadultságát, ami viszont sajnos abban is kifejezésre jut, hogy a blockflötés összehasonlíthatatlanul nagyobb figyelmet fordít a hangindításokra, mint a hangok további életére (leginkább a fráziszárásoknál feltűnően). A csembaló egyenjogú partnernek érzi magát, ám akkordjátéka néha tapintatlanul elnyomja a dallamjátszó hangszert. A csellista (aki egyébként a blockflötének is avatott előadója) egészségesen érvényesíti szólamát, így általában vitális kamarazenei élményt ad együttesük. A virtuóz lehetőségeket kiaknázó blockflötés játéka őriz valamit a versenyszereplő felkészültség-mutatásából, állandóan önmagára, felkészültségére irányítva a figyelmet. Az „ahogyan” személyessége háttérbe szorítja a „mit” korántsem elhanyagolható szempontját.

Mondhatnánk, eminens az előadás – ugyanakkor nem írhatjuk „fiatalos lendületét” az előadók korának a számlájára. Anélkül, hogy utánanéznénk életrajzi adataiknak (és a megadott konkrét adatokból próbálnánk kikövetkeztetni korukat), biztosak lehetünk abban, hogy a kizárólag előadói pályán eltöltött praxis során megszerzett tapasztalatokkal rendelkező művészekről van szó. Ennek tudatában különösen értékelhető az interpretáció elevensége – ugyanakkor hiányolható az a fajta elmélyülés a stílusban, ami differenciáltabb előadásmódban mutatkozna meg. 

A régizenélés fénykorához olyan út vezetett, amelynek során fokozatosan „derült ki”, hogy nem elég a korabeli (korhű kópia) hangszerek alkalmazása, hanem elengedhetetlen a korabeli zeneértés megannyi sajátosságának az ismerete is (a hangnemválasztás iránti érzékenységtől a díszítőpraxisig). És mindehhez járult az előadói „magától-értetődés” kívánalma, hogy a választott historikus hangszert anyanyelvi biztonsággal kezelje a játékos, tehát a múltnak a jelenidejét is érzékeltetni tudja. 

Felvételünk előadóiból mintha hiányozna a történeti zene iránti közeledésnek ez a több-szempontúsága – kellemes hallgatnivalót adnak, maradandó élmény nélkül. Mondjuk, betekintést nyújtanak a barokk nagy szókincsű köznyelvébe.

 

Kiadó: LAWO 

Katalógusszám: LWC1181