Toplistás a Cimbaliband új lemeze

Decemberben jelent meg a Cimbaliband Szabadon című albuma, amely a magyar népzene öt dialektusa köré épül fel kiemelt szerepet adva az improvizatív cimbalom- és  hegedűjátéknak. A World Music Charts Europe zsűrijében 27 ország mintegy 50 világzenei rádiós szakembere dönti el pontozásos módszerrel, hogy az adott hónapban mely lemezeket tartják a legjobbaknak. Az így létrejött listát minden hónap elsején teszik közzé a wmce.de honlapon. 

A Cimbaliband Szabadon című lemeze a Dunántúl, Felföld, Alföld, Erdély, Moldva zenei dialektusai köré épül, ez adta a kiindulópontot. Az elhangzó dalokban természetesen fonódik itt össze az autentikus népzene – amelyhez a banda minden tagjának erős személyes kötődése van – és a kortárs alkotás, friss improvizációk iránti igény és tudás. Fergeteges hangszerszólókat, újjászülető, fülbemászó melódiákat hallhatunk a korongon. A produkciót karakteres férfi énekhangok erősítik Unger Balázs vezetésével, valamint két vokalista közreműködésével.

Az Unger Balázs vezette zenekarnak korábbi lemezeit is előszeretettel válogatta be a zsűri a legjobbak közé, így a Moldva (2015), a Recycle (2016), a Balkan Projekt (2018) is nemzetközi toplistára került, az Iram (2019) pedig a lemezeknek járó legnagyobb hazai elismerést, Fonogram-díjat kapott. 

 

 

Jelenleg a 2022-es márciusi WMCE toplistán a Cimbaliband Szabadon című lemeze mellett még egy magyar lemez, a Romengo & Lakatos Mónika Folk utca című albuma is szerepel. 

Érdekesség, hogy a WMCE listáján jelenleg hetedikként szereplő Tomáš Kočko & ORCHESTR Ona lemezén is szerepel a Cimbaliband egy dalban, a cseh zenekar megkeresésére a Turci címet viselő dalban hallhatjuk őket.

A Cimbaliband nemrég lépett fel a DUBAI EXPO-n hatalmas sikerrel. Több mint ezer ember nézte élőben a Dubai Millenium Ampitheatre színpadon előadott műsorukat, amelyet az az EXPO hivatalos televíziója is élőben közvetített!

A zenekar termékenységét mutatja, hogy alig ért be a Szabadon című lemez sikere, már március 15-én megjelenik új, lengyel-magyar koprodukciós lemezük a Felczak Alapítvány támogatásával az Alt-Product kiadó gondozásában, amelyen a fehérorosz határ közelében lévő Czeremszyna zenekarral játszanak együtt.