Új és újszerű

A svájci Sony két különleges műveket is rögzítő lemezújdonságáról és egyebekről állandó szerzőnk, Zay Balázs írt recenziót.

Zay Balázs

A Sony svájci leányvállalata két érdekes kiadvánnyal is jelentkezett nemrégiben: The Beethoven Project címmel jelent meg az öt zongoraverseny és négy nyitány Oliver Schneyder svájci zongorista és a James Gaffigan amerikai karmester vezényelte Luzerni Szimfonikus Zenekar előadásában. Az első svájci felvétel ez az öt zongoraversenyről. (Nálunk sem rég jelent meg az első Várjon Dénessel és Keller Andrással.)

Gaffigan igen ígéretes dirigensnek tűnik mind az öt zongoraverseny, mind a négy nyitány – Coriolan, I. Leonóra, Fidelio, Egmont - alapján. Oly mértékben érzi ugyanis a zene hullámzását, a hangsúlyok, a kiemelések finom arányait, mint kevesen. Nem alkalmaz széles rubatót, de mindvégig nagyon szubtilisen fűzi a zene szövetét. A kevéssé ismert zenekar az ő irányításával a legnevesebb együttesekéhez mérhető színvonalon játszik. A hangzás ugyan túl vékonynak, túlságosan könnyednek hathat, ezt nem hibaként viszont nem róhatjuk fel hibaként, hiszen nyilván a korszellem erős hatása mutatkozik meg ebben. Gaffigan igazán kivételes előadásai kissé erőtlenek, még ha mégoly kiváló is a szólamok szövedékének kezelése. Drámaiság nemcsak a Coriolan- vagy Egmont-nyitányból hiányzik, hanem sok más esetben is. Másrészről a kivételes zeneiséget mindenképp dicsérni kell.

Ez megmutatja a zongoraversenyek előadásának fő jellegzetességét is, melyek közül csak egy számít igazán kiemelkedőnek. A C-dúr mindenképp túlzottan gyors. Nem állítom, hogy az általam preferált lassabb tempó egyedül helyes, mert lehet sietősebben, de megfelelően megközelíteni, ám ebben az esetben úgy érzem, nem más jelleget nyer, hanem alapjelleget veszít az előadás – mely egyébként a játék finomságát tekintve kifejezetten kellemes. Schneyderben Gaffigan kvalitásából sok megvan, már-már meglepő, hogy mennyire jellemzi őt is a biztos zeneiség, jók a hangsúlyai, ideálisak a lépései, biztosak az arányai. A B-dúr értelemszerűen valamivel jobb, mivel ahhoz alapból közelebb áll a sietősség.

A c-moll megint nagyon furcsa, logikusan, két dolog miatt is. Egyrészt ez már a keményebb, Mozarttól távolabb és a romantikához közelebb eső Beethoven. Ám – érdekes módon – Schneyder úgy véli, ez a legmozartosabb. És ennek megfelelően adja elő. Szép, de könnyű. Az Esz-Dúr koncert egészen szokatlan, ugyanis ha a c-moll könnyű volt, akkor ez nagyon könnyű. Egész más, mint szokott lenni. Schneider már a kezdő kadenciában olyan pianóba hajló módon finomít, hogy szinte rá sem ismerni a darabra. Ezt a művet mindenki többé vagy kevésbé militánsan, vagy legalábbis a nagyromantikát megelőlegező módon közelíti meg. Ez ennek - kivált a Gilels-féle billentésmódnak - szinte ellentéte. Érdekes, de nagyon alternatív, és az eredeti koncepciótól távol eső.

A lírai G-dúr egészen kiváló Schneyder és Gaffigan előadásában. Itt is van egy-két rész, ahol nagyobb súlyt preferálnék, de egészében kivételes és jeles interpretációt hallunk.

Még egy érdekessége van ennek a felvételnek: Schneyder Bechstein zongoráját választotta, ráadásul azt a példányt, melyen egykor Wilhelm Backhaus játszott. A lemez ebben a tekintetben is korába illő, hiszen divat a fortepiano, az autentikusnak vélt billentés, új hangszerek fejlesztése, mint például ebben az összefüggésben Barenboim zongorája. Miért az? Mert ő törekedett a fortepiano tisztaságának bizonyos tekintetben történő rekonstruálására. A Bechstein zongora sok szempontból hasonló. A felső kétharmadban tiszta és finomabban csilingelő. Az alsó harmadban morajló, de nem romantikusan, hanem fortepianósabban, diszkrétebben. Érdekes módon ez kedves és tiszta a kadenciákban, de mikor zenekar fedi, kissé összefolyik. Mindez igen érdekessé teszi a felvételt.   

A svájci Sony másik új kiadványának címe: Une Révélation. A cím kétszeresen is igaz, de azért jobb nem elragadtatni magunkat, s a kifejezés konkrétabb értelménél maradni. Két eddig ismeretlen hegedűversenyt hallunk, s egy eddig ismeretlen fiatal hegedűművészt. Egyik hegedűverseny sem borítja fel a zene vagy a hegedűversenyek világáról alkotott képünket, de kétségkívül értékes új élményt jelentenek. Maria Solozobova pedig igen megnyerő hegedűs.

Hans Huber svájci zeneszerző II. hegedűversenye egytételes mű, a Sonata Pathétique szerzői átdolgozása. Sosem hangzott el a zeneszerzőéletében, a lemezfelvétel a Solozobova nevéhez fűződő ősbemutató után készült. A későromantika több jellegzetessége is megmutatkozik benne. Némi Brahms-hatás, de főképp az északiak könnyedebb, kicsit zsáneres, intenzíven romantikus műveinek világa, Grieg, Svendsen, Sibelius. Nagyon jól megírt darab. Érdemes volt fellebbenteni a fátylat, szép látvány, de nem reveláció abban az értelemben, ahogy a legnagyobb művek.

Hasonló mondható el Paul Juon II. hegedűversenyéről (valójában az első…). Ez egy hosszabb lélegzetű, három tételes alkotás. Juon orosz születésű svájci komponista. Műve kevésbé egységes. Lassú tétele jól kapcsolódik a Huber-darabhoz. Kezdete furcsa, s többször érzi az ember, hogy mintha különös kapcsolat volna a szóló és a zenekari kíséret között, a kettő nem olvad egybe a zenekari kíséret nem öleli át a hegedű énekét, hanem „valahogy ott van mögötte”. A szóló hegedűszólam érdekes és változatos. Ez a furcsa viszony a szóló és a kíséret közt sajátos képet ad az egész műről. Kicsit olyan, mint amikor zongorakísérettel hall az ember egy versenyművet, pedig nem, ott a zenekari kíséret. Ez a furcsaság nemcsak térben, azaz a magánszólam és a zenekar viszonylatában áll fenn, hanem időben is, hiszen jönnek a témák, jók is, de valahogy az egységes forma nem nagyon mutatkozik meg, legalábbis az első tételben.     

A Collegium Musicum Basel élén Kevin Griffith áll. Szépen, igényesen, finoman kísérnek.

Maria Solozobova, akárcsak Juon, orosz származású, de Svájcban él. Igen szépen hegedül, nagyon finoman, diszkréten, de nem túl visszafogottan, sőt, kifejezetten virtuóz módon, mégis minden hivalkodás, túlzás, magamutogatás nélkül. 

Solozobova személyében remek hegedűst ismerhetünk meg. Ezt megelőzően a Bella Musica cég adott ki vele néhány lemezt Antes Edition elnevezésű sorozatában: Vivalditól A négy évszak, Bach A-dúr hegedűversenye, Két hegedűre írt versenyműve, Haydn I. hegedűversenye, Csajkovszkij Hegedűversenye, Paganini I. hegedűversenye. Ezek kisebb ráfordítással készült felvételek, Solozobova muzikalitása és tehetsége azonban jól megmutatkozik ezekben. valóban élő felvételek, melyeket hallgatva valóban az átélt zenélés folyamatának lehetünk tanúi. Bár a Bach-művek esetében hajszoltnak érzek a tempót, meg kell hagyni, hogy Solozobova jól bírja, és a gyorsaság ellenére remek előadások. A Paganini-koncert esetében a spontaneitás és a virtuozitás emelhető ki, ami nem csekélység e nehezen előadható mű esetében. Utóbbi kvalitás érződik a Huber- és főlek a Juon-műben, ám nagyon ízléses keretek közt, quasi alig észrevehetően, hiszen Solozobova nem hivalkodik, s nem öncélúan virtuóz. A Pazar technika „csak úgy ott van, mellékesen”.

A két svájci hegedűversenyt tartalmazó lemezt kiemelkedőnek tartom. Természetesen a nagy repertoárdarabok megérdemlik az újra és újra történő előadást, ahogy jó hallani Solozobovával Vivaldi, Bach, Csajkovszkij és Paganini műveit, ugyanakkor túl szűk a határ, a kicsit is kevésbé kimagasló műveket már alig játsszák. S itt a példa, a két hegedűverseny nincs a legnagyobbak szintjén, de élvezetes darabok, sőt, a Huber-mű a maga nemében igen jó, míg Juoné érdekes. Remélem, Solozobova lehetőséget kap további lemezfelvételek készítésére is.

Cím: The Beethoven Project                                                       Cím: Une Révélation

Kiadó: Sony Classical                                                                 Kiadó: Sony Classical

Katalógusszám: 88875182362                                                  Katalógusszám: 80358118320