Utazás Amerikába – A világhírű klarinétművész koncertje a Zeneakadémián

Stravinsky, Copland és Rachmaninov - mint oly sokan mások a 20. században – Amerikában fejezték be földi pályafutásukat. Copland szülei Litvániából emigráltak, Rachmaninov és Stravinsky Oroszországból. Három erős egyéniség, három zenei stílus. E három zeneszerző művei hallhatók a Nemzeti Filharmonikusok február 7-i koncertjén, a Zeneakadémián.

Szólistaként közreműködik a kitűnő svéd klarinétművész, Martin Fröst, akiről a The Times így írt: „Ha még nem hallottad Martin Fröstöt játszani, nem is hallottál igazán klarinétot.” A hangversenyt az Ukrajnából indult, Bécsben végzett karmester, Kirill Karabits vezényli. 

Szergej Gyagilev, az Orosz Balett impresszáriója 1916-ban hosszabb időt töltött régi olasz kottagyűjtemények átnézésével. Ekkor merült fel benne egy kora 18. századi, commedia dell’arte típusú librettóra létrehozandó balett ötlete. A felkért zeneszerző, Stravinsky eleinte nem lelkesedett az ötletért, azonban mikor átnézte a Gyagilevtől kapott kottákat, megváltoztatta a véleményét. A régi olasz kompozíciókat nemcsak meghangszerelte, de újra is komponálta. A Pulcinella Stravinsky neoklasszikus korszakának emblematikus darabja lett. Giovanni Battista Pergolesi és más szerzők régi dallamait halljuk benne, ugyanakkor a zene levegője modern, érdes hangköz-súrlódásokkal, szellemes ritmusokkal tarkítva. A barokkos allúziót az előadóapparátus felosztása is segíti: a zenekaron belül a barokk concerto grossók mintájára kis vonós szólóegyüttes is helyet kapott. Stravinsky a balett zenéjéből 1922-ben összeállított egy nyolctételes zenekari szvitet.

Martin Fröst

Aaron Copland (1900–1990) Klarinétversenye 1947–48-ban keletkezett Benny Goodman amerikai jazzklarinétos felkérésére (egy évtizeddel korábban számára írta Bartók Béla a Kontrasztok klarinétszólamát). Ősbemutatójára 1950-ben került sor New Yorkban, a megrendelő szólójával és Reiner Frigyes vezényletével. Dallamvilágában számos hagyományos stíluselem vegyül észak- és dél-amerikai szórakoztató zenei hatásokkal: a zeneszerző ugyanis 1947-ben Rio de Janeiróban járt, és a Klarinétverseny dallamainak egy része az ottani élmények lecsapódása. A gyors tétel tarka tánckavalkádjában így egymás szomszédjaként pompáznak brazil dallamok és jazzritmusok. A megelőző lassú tételt jellegzetesen amerikai tónusú vallomáslíra uralja. Az est szólistája Martin Fröst, a svéd klarinétművész, aki híres a különleges előadásairól. „Én az a fajta a zenész vagyok, aki klasszikus klarinétművészek és karmesterek hagyományos életét éli, de ugyanakkor nyughatatlan is vagyok, és könnyen felbosszant a komolyzenei világ rendszerének egésze. Fel akarom rázni magamat és a közönséget is, és ha ez sikerült, akkor boldogan térek vissza Mozarthoz, és minden más művekhez. Szeretem ezt a vegyességet” – mondta Martin Fröst.

Kirill Karabits (fotó: Konrad Cwik)

Miután 1918-ban elhagyta Oroszországot, Rachmaninov hosszú ideig nem komponált. Vagyona odaveszett, és új egzisztenciát kellett teremtenie, hogy eltarthassa családját. Negyvenöt éves fejjel elhatározta, hogy  zongoraművészként csinál karriert Nyugaton; felépítette klasszikus repertoárját, és mint a kor egyik legnagyobb zongoraművésze, évekig európai és amerikai koncertturnékból élt. Komponálásra érthető módon kevés ideje maradt; az 1920-as évek termése mindössze a IV. zongoraversenyből és a kórusra és zenekarra írott Három orosz dalból állt. A III. szimfónia 1936-ban született, tehát majdnem harminc év választja el a II. szimfóniától, mely 1907-ben készült el. Rachmaninov ott folytatta a szimfóniaírást, ahol egy emberöltővel korábban abbahagyta. Hű maradt önmagához, ami persze nem jelenti azt, hogy stílusa ne változott volna. Eszköztára jelentősen gazdagodott, és sok új szín jelent meg palettáján. Ugyanakkor szigorúan betartotta a szimfónia klasszikus formáit, szilárd keretet biztosítva szabadon áramló romantikus fantáziájának. A III. szimfónia első tétele teljesen szabályos szonátaforma, könnyen azonosítható melléktémával, kidolgozási résszel és visszatéréssel.