Zene ihlette gyerekrajzok

A Liszt Ferenc Kamarazenekar országos rajzpályázatot hirdetett általános iskolás gyermekeknek. A „Mesélő hangjegyek” pályázaton Haydn, Bach és Dvořák egy-egy híres zeneműve által ihletett rajzokat vár a zenekar - június 10-én éjfélig. A nyertesek lehetőséget kapnak arra, hogy személyesen találkozhassanak a zenekar tagjaival, kézbe vehessék a mesterhangszereket, vagy online rajzoktatáson vegyenek részt. A különdíjazott intézmény számára pedig ingyenes, exkluzív koncertet ad a zenekar.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar „Mesélő hangjegyek” néven rajzpályázatot hirdetett általános iskolás gyermekeknek két korcsoportban. Az 1-3. és a 4-6. osztályos tanulók három zeneműből, Haydn C-dúr csellóversenyéből, Bach Ariosojából és Dvořak E-dúr vonósszerenádjából inspirálódhatnak. A műveket a zenekar honlapján hallgathatják meg az érdeklődők. „A Liszt Ferenc Kamarazenekar közel 60 éves fennállása alatt mindig is fontosnak tartotta a tehetséggondozást, a klasszikus zene megismertetését és megszerettetését a fiatalabb generációkkal. Jelen rajzpályázat is ezt a törekvésünket szolgálja. Úgy véljük, hogy játékos formában, aktív bevonással könnyebben meg tudjuk szólítani a diákokat. A márciusban bemutatott logóapplikációnkkal újragondoltuk a zene ötvonalas kottarendszerben történő hagyományos vizualizációját, rámutatva, hogy a zene sokféleképpen válhat láthatóvá; hasonló kalandra hívjuk most a pályázóinkat” – mondta el Várdai István, a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeti igazgatója.

A versenyzők lerajzolhatják, hogy mit jelent számukra a kiválasztott darab, milyen történetet képzelnek el a hallgatása közben, milyen érzéseket vált ki belőlük vagy milyen emléket idéz fel bennük. Pályázni egy megrajzolt konkrét történettel vagy egy érzést, hangulatot bemutató absztrakt alkotással is lehet. A beérkezett pályaműveket a Liszt Ferenc Kamarazenekar munkatársai értékelik eredetiség, ötletesség és a kivitelezés minősége alapján.

A pályázatok beküldési határideje 2021. június 10., szerda éjfél, a nyertesek nevét június 14-én, vasárnap teszi közzé Facebook oldalán a Kamarazenekar.

Az 1-3. helyezettek mindkét korcsoportban két díj közül választhatnak. A nyertesek részt vehetnek egy „egyéni zeneórán” a zenekar művészeinek vezetésével, valamint kipróbálhatják a zenekar mesterhangszereit, vagy rajztudásukat fejleszthetik egy online kurzuson. A beérkezett pályázatok az együttes Facebook-oldalán is publicitást kapnak, és a legnépszerűbb, azaz a legtöbb lájkot szerző mű alkotójának munkáját közönségdíjjal ismerik el.

Különdíjban részesíti továbbá a Kamarazenekar azt intézményt, ahonnan a legtöbb érvényes pályázat érkezett. A legaktívabb intézmény diákjai számára a Liszt Ferenc Kamarazenekar exkluzív minikoncertet ad iskolájukban.

A pályázattal kapcsolatos további információkat a Liszt Ferenc Kamarazenekar honlapján találhatják meg az érdeklődők.